ARFID – Hallottál már róla?

A szelektív evés Az evészavarok az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerültek egyrészt a növekvő gyakoriságuk, másrészt a súlyosságuk miatt. A legismertebb evészavarok közé tartozik az anorexia nervosa, bulimia nervosa, valamint a falászavar. Fontos tudatosítani, hogy ezek a betegségek nem holmi kitalációk, és súlyos következményeik lehetnek; akár halált is okozhatnak....

A szerelem meghatározása

„Az emberek olyanok, mint a három pillangó a gyertyaláng előtt. Az első közelítve ennyit mondott: én ismerem a szerelmet. A második a lánghoz ért a szárnyaival, és azt mondta: én ismerem a szerelem égetését. A harmadik beledobta magát a láng közepébe, és elégett. Csak ő ismeri az igaz szerelmet.” –...

Szenvedés és törékenység

A nő Önmagát sokszor nem értő, titokzatos, mégis különleges emberi lény: a nő. Érzékeny, elveszett, törékeny, de nem fizikailag, hiszen némelyikük több terhet bír el, mint a férfiak. Belül vérző sebeit ápolja, miközben a világ felé mosolyog, és hazudik arról, hogy valójában hogyan van. Nem másnak, hanem sokkal inkább magának,...

Céltalanság

Miért csökken a spirituális élet a modernitásban? Nem tudom, kinek mi a véleménye, de személyes észrevételeim szerint az utóbbi időben – különösen diákok, fiatalok és fiatal felnőttek körében – azt tapasztaltam, hogy egyre kevesebben élnek spirituális vagy lelki életet, vagy ha mégis, akkor csak nagyon kevesen. De mi is az...

Vajon mire ébredünk majd reggel?

Avagy: mi történik ma a világban? 21. század... E század talán az elmúlt évszázadoknál is brutálisabb, keményebb, és negatív irányból nézve megdöbbentőbb is. A háborúk képei visszakacsintanak, veszedelmes vírusok pusztítanak szerte a világban, a gyilkosságok számai egyre csak növekednek, hatalmas arányban. Nagyon sokat hallhatunk rádiókból vagy újságokból az öngyilkosságokról is,...

Az élet két pólusa

Biztosan már sokan megélték, sőt talán nincs olyan ember a mai világban, aki ne élte volna már át legalább egyszer a szerelem mindenféle rejtélyes kihívásait. Ezalól én sem vagyok kivétel. Az alábbi cikkemben a szerelem és a szerelmi csalódás átélt kihívásait osztom meg a tisztelt olvasókkal. Szerelem és szerelmi csalódás...

Megfelelési kényszer?

Legyünk őszinték egymáshoz és magunkhoz is, mindenki érezte már legalább egyszer az életében, hogy kényszeresen meg akar felelni valakinek vagy valaminek. Szüleinknek, barátainknak, a tanároknak, a szerelmünknek, esetleg a társadalmi elvárásoknak akarunk eleget tenni. Az emberek ugyan mind nagyon különböznek egymástól, ez az érzés azonban egy olyan közös pontja az...

Művészet a modernitásban

Bármerre néz az ember, minden változatos, színes, és a múlttól merőben eltérő. Autók, kocka tömbházak, pontosan kimért hidak – ez lenne a fejlődés? Ennyi volna az emberi lény fejlődésének bizonyítéka? Minden, ami új és érzékelhető? Egykor elképzelhetetlennek tűnt mindez. Mégis, van egy terület, ahol a fejlődés talán a leginkább kitűnik:...

Tetteinkért vállalt felelősségtudat

A felelősségvállalás egy olyan tett, amely során az egyén valakinek valamiért számot ad, vagyis vállalja tettei következményeit. Ez egy olyan cselekvés, amely az érett gondolkodásra, a tudatosságra utalhat. Azt gondolnák, hivatalosan felelősséget vállalni csak egy bizonyos kor után kell, ám ennek tudatosítása és bekövetkezése hamarabb kellene megtörténjen. A napokban szembe...

Hogyan előzzük meg a kiégést?

Miért olyan fontos felismerni a kiégést? A kiégés egy teljes fizikai, érzelmi és mentális kimerültségi állapot, amely az élet minden területére hatással van. Az embernek hiányzik a termelékenysége, a motivációja, és az általános jóléte is veszélyben van. Ráadásul rendkívül gyakori. Az iskolai kiégés több mint a diákok felét érinti, míg...