viki cikk

Tetteinkért vállalt felelősségtudat

A felelősségvállalás egy olyan tett, amely során az egyén valakinek valamiért számot ad, vagyis vállalja tettei következményeit. Ez egy olyan cselekvés, amely az érett gondolkodásra, a tudatosságra utalhat. Azt gondolnák, hivatalosan felelősséget vállalni csak egy bizonyos kor után kell, ám ennek tudatosítása és bekövetkezése hamarabb kellene megtörténjen.

A napokban szembe jött velem egy hír, amely elindította bennem a gondolatot: Mikor kell felelősséget vállalnunk tetteinkért? Meddig háríthatjuk ezt a feladatot másra, avagy elsősorban szüleinkre?

A felelősségtudat elsősorban a szülő feladata egészen kisgyermekkortól elkezdve. Ha a gyerek nem megfelelően cselekszik, kisebb-nagyobb büntetéséket szabunk ki rá, hogy megtanulja, tetteinek következménye van. Sok szülőnek fájdalmas és nehéz elengedni a kontrollt, de azt gondolom, hogy akkor nevelhetjük igazán a gyerekünket felelősségteljessé, ha hagyjuk egyedül is megoldani problémáit. Minél később engedjük el a kezét, annál nehezebb lesz az elválás és a „túlélés”. Persze itt nem arra gondolok, hogy hagyjuk cserben gyermeinket, vagy esetleg ne tudjanak ránk számítani, de mindenképpen engednünk kell őket hibázni, majd a problémát megoldani.

Mindezt úgy írom le, hogy én magam nem voltam és nem vagyok még anyuka, de saját gyerekkori tapasztalásom alapján eképpen vélekedek a témáról. De mi is indította el bennem, ezt a gondolatot?

Három évvel ezelőtt egy 17 éves srác, aki akkoriban streamer volt youtubeon, élő adás keretein belül vetkőzésre bátorított egy 11 éves kislányt. Már 2022-ben is nagy port kavart az eset, hiszen a kislány szülei nem hagyták gyermeküket, és feljelentést tettek. Az esetről azóta is bírósági pereskedések folynak, de még nem született végítélet. Jogi okokból nem fogom elárulni a vádlott nevét, főleg mint ahogy fent is említettem, még mindig elbírálásra vár az ügy. A fiú édesapja sem hagyta gyerekét, és kiállt mellette a bíróságon, illetve a kommenteszekciókban is. Vajon helyesen cselekedett ezzel?

Az immáron nagykorú vádlott visszatért egy magyarázkodó videóval, amiben felszólal az üggyel kapcsolatban. Azonban ez teljesen más végkimenetelt kapott, mint amire számított. Három évvel később is tagadta az eseményeket és azt taglalta, hogy az ő életét mennyire megkeserítette ez az eset. Egy bocsánatkérés sem hangzott el, sőt még azt is kijelentette, hogy

Ha még le is vetkőzött volna, akkor mi van? Mindenki látott már ilyet!”

Videójában több megbotránkoztató kijelentése is volt, mint például becsmérelte az ügyészek munkáját, a bírót, vagy éppen a mai társadalomban élő fiatalokat. Egy percet sem szánt arra, hogy felelősséget vállaljon tetteire, és bár bizonyíték nincs, valószínűleg bűnös.

Nos, így záróképpen szeretnék reflektálni a második bekezdésben feltett kérdéseimre: Mikor kell felelősséget vállalnunk tetteinkért? Meddig háríthatjuk ezt a feladatot másra, avagy elsősorban szüleinkre?

Kihangsúlyozom, hogy ez saját vélemény és nem tizenévesen akarom az észt osztani. Én magam azt gondolom, hogy már egész fiatal korunkban meg kell tanulni felelősséget vállalni, persze csak a saját szintüknek megfelelően. Azonban a nagykorúságot elérve mindenképpen számot kell adnunk tetteinkről és nem megvárni, hogy szüleink mentsenek ki mindenből. Egyszerű az élet, ha nincs súly a vállon, de minél egyszerűbb valami, annál könnyebben unsz rá. Ne csak a jó dolgokban vállaljuk fel, hogy volt szerepünk, hanem a rosszakban is, hiszen így válhat belőlünk érett, független felnőtt. Ezek mellett, minél több problémát megoldunk, annál könnyebb lesz az élet vad vizein is evezni.

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év