A katedra másik oldalán – 1. rész

Pályakezdés egy roma iskolában Számos beszámolót olvashatunk arról, hogyan élték meg a pedagógusok a pályájuk kezdetét, milyen kihívásokkal szembesültek az első tanítási években, és hogyan formálták őket az oktatásban szerzett tapasztalataik. Most én is szeretnék csatlakozni ehhez a sorhoz, és egy cikksorozat keretében bemutatni, hogyan éltem meg pedagógusként az első...

Katedrastart – Ki akar ma tanár lenni?

Azt érzem, hogy az életem egyik mérföldkövéhez értem: eddig tanultam, most pedig végre elkezdhetek dolgozni, és a gyakorlatba ültetni mindazt, amit az elmúlt években elsajátítottam. Három évvel ezelőtt döntöttem el, hogy tanár szeretnék lenni, az út viszont néha engem is elbizonytalanított. Az egyik gyakorlaton például épp egy ötödikes osztálynak tartottam...

A társasjáték-pedagógia fontossága

A társasjátékok fogalmával és nevelési célú alkalmazásával először egyetemi tanulmányaim második évében találkoztam, amikor egy kedves barátnőm a Tudományos Diákköri Konferenciára (TDK) készülve ezt a témát választotta dolgozatának középpontjául. Akkoriban számomra is meglepő volt, hogy a társasjáték mint módszertani eszköz egy viszonylag új keletű megközelítésnek számít még a pedagógia területén...

Tanári protokoll és etikett

Úgy, ahogy minden szakmának megvan a maga protokollja és normarendszere, a tanári pályának is megvannak a maga követelményei. Írott és íratlan szabályok határozzák meg azt, hogy egy pedagógusnak mit illik és mit nem illik csinálnia a tanteremben, hogyan illendő beszélnie, öltözködnie, hogyan kezelje a különböző helyzeteket, hogyan legyen egy hiteles...

A szeretet pedagógiája: Miért tartom fontosnak az alkalmazását?

A szakmódszertan órák során nemcsak pedagógiai, hanem társadalmi és emberi szempontból is rendkívül értékes ismeretekkel bővül a tudásunk. Saját tapasztalataim alapján bátran kijelenthetem, hogy ezek az alkalmak nemcsak a tanári pályára készítenek fel, hanem általános emberi hozzáállásunkat is formálják. Ma egy olyan pedagógiai szemléletmódot szeretnék megosztani, amely különösen közel áll...

Egy tanárnő pályája

Beszélgetés iskolánk biológia-tanárnőjével Sokan úgy tartják, hogy a beszélgetés a kulcs az emberek között, hiszen a szavak erejével vagyunk képesek kifejezni érzéseinket és gondolatainkat, valamint megosztani a mondanivalónkat. A kommunikáció segítségével tudjuk csak igazán megismerni a másikat, és kapcsolatokat kialakítani. Épp ezért olyan fontos nem félni kérdezni, vagy válaszolni, annak...

„A matek szeretete mindig összekötött minket”

Egy kivételes tanárnő, Gál Ildikó pályájának pillanatai Kevés olyan tanár van, aki képes évtizedeken át meghatározó szerepet betölteni diákjai életében. Ebben a cikkben ilyen elkötelezett pedagógussal beszélgettem el, Gál Ildikó matematika-tanárnővel, aki hosszú éveken át tanított, és akinek munkássága generációk emlékezetében él tovább. K. D.: Mióta tanít, és hogyan kezdődött...

Maria Montessori tanításai

Oktatási szemlélet, amely átformálja a nevelést Mint leendő pedagógus, hiszem, hogy az oktatás túlmutat a lexikális tudás átadásán; a nevelésnek komplex, gyakorlati értéket kell adnia a gyermekek és szüleik számára egyaránt. Az olasz nevelési módszerek különösen közel állnak hozzám, és közülük is kiemelkedik egy nagy név, Maria Montessori. Montessori –...

„Ilyen tanár akarok lenni!”

Amikor megkérdezik tőlem, „Na és honnan jött, hogy tanár legyél?”, mindig mosolyogva gondolok vissza gyerekkoromba. Már kiskoromban kirajzolódott a válasz: bár nem tudtam pontosan, milyen tanár leszek, abban biztos voltam, hogy a pedagógusi pálya az utam. A líceumi éveimet pedagógus szakon töltöttem, ahol a szakmai gyakorlat még inkább megerősítette bennem,...

„De nehéz az iskolatáska!” Biztosan?

Egyhetes gondolatok évkezdésre Egy hete már, hogy megkezdődött az új tanév. Egy hete még ragyogóan sütött a nap, biztatott, hogy jókedvvel induljunk neki ennek az évnek. Kellett is a „jó szó”, hiszen majd három hónap pihenő után mindenkinek nehéz volt visszatérni az osztályterembe. Este idejében lefeküdni, reggel korán kelni, útnak...