Egy tanárnő pályája

Beszélgetés iskolánk biológia-tanárnőjével

Sokan úgy tartják, hogy a beszélgetés a kulcs az emberek között, hiszen a szavak erejével vagyunk képesek kifejezni érzéseinket és gondolatainkat, valamint megosztani a mondanivalónkat. A kommunikáció segítségével tudjuk csak igazán megismerni a másikat, és kapcsolatokat kialakítani. Épp ezért olyan fontos nem félni kérdezni, vagy válaszolni, annak érdekében, hogy gördülékeny és tartalmas beszélgetéseket tudhassunk magunk mögött.

Iskolánkban is nagyon fontos a kommunikáció, s bármennyire is meglepő, nemcsak diák-diák, vagy tanár és tanár közötti beszélgetéseket igyekszünk létrehozni, hanem tanár-diák eszmecseréket is. Ezeket Teadélutánokkal vagy interjúkkal tudjuk a leginkább megalkotni, hiszen ezen alkalmakon a tanár-diák kapcsolatok erősödhetnek azáltal, hogy mindegyik fél egy másik arcát mutathatja meg.

Ebben a cikkben is egy ehhez hasonló beszélgetést folytattunk iskolánk magyar szakos biológia-tanárnőjével, aki nagyon sok iskolával kapcsolatos, valamint személyesebb kérdésre válaszolt nekünk. Ezúton is szeretnénk megköszönni neki a beszélgetést, valamint a rászánt idejét és a szépen megfogalmazott válaszait!

De lássuk is, miket tudhattunk meg a beszélgetés során:

1. Első ízben olyan dolgokat kérdeztem Tanárnőtől, amelyekre néhány diák természetesen tudja a választ, de az érdekesség kedvéért megkértem, hogy mesélje el nekünk, mikor kezdett ebben a szakmában dolgozni. Tanárnő válasza a következő gondolat volt:

„Újvárosi Editnek hívnak, egy biológia szakos tanár vagyok. Bukarestben végeztem az egyetemet 1988-ban, ebből következik, hogy 36 éve tanítok. Elvégeztem a technológia szakot is, azt is tanítottam az évek folyamán mikor szükség volt rá.”

2. Bár az első kérdésemből is elég sok információt tudhattunk meg Tanárnőről, a második kérdésem során igyekeztem megtudni azt is, hogy miért választotta a biológiát mint szakot, valamint hogy volt-e esetleg olyan történés, vagy személy, aki befolyásolta őt a döntés meghozatalában. Tanárnő nagyon tömören elmondta, hogyan is lett az ő álma az, hogy a biológiával foglalkozzon, válaszát pedig ti is elolvashatjátok:

„Erre pontosan emlékszem. 14 éves koromban, amikor befejeztem a 8. osztályt, akkor jutottam erre a döntésre. Eredetileg magyar-angol szakra készültem, a tanáraim biztattak is mindketten, aztán a magyartanárom nagyon elijesztett, hogy csak Kolozsváron van ilyen szak, és csak néhány személyt vesznek fel, szóval eltántorított, elbizonytalanodtam. Rövid ideig az orvosira is gondoltam, ezért felvételiztem biológia-kémia szakra, iskolánkba, aminek akkoriban Filológia-Történelem Líceum volt a neve. Itt érettségiztem. Hamar kiderült, hogy az orvosi egyetem nem nekem való, viszont a biológiát szerettem is, meg intenzíven is tanultuk, így valahogy adta magát az, hogy, eredeti tervemnek megfelelően, tanári pályára menjek.”

3. A harmadik kérdésemben afelől érdeklődtem, hogy megbánta-e a döntését a tanári pályával kapcsolatban, illetve amennyiben a válasza nem, mi az, amit leginkább szeret ebben a szakmában. Tanárnő szépen megfogalmazott válasza következtében bevallom, én is elgondolkodtam azon, hogy tanári pályára lépjek, s amennyiben elolvassátok azt, hogy ő mit kedvel ennyire ebben a szakmában, biztosan ti is kedvet kaptok hozzá. Lássuk:

„Soha, egy pillanatra sem bántam meg. Így, nyugdíj előtt egy évvel, ha számot vetek az elmúlt 36 évről, akkor elmondhatom, hogy összességében elégedett vagyok. Bár, abban nem vagyok biztos, hogy ugyanezt a pályát választanám ha most kezdeném. Azért nem, mert ma már más az értékrend, más az iskola úgy általában, mint az én időmben (pedig nem szeretem ezt mondani) és én konzervatív vagyok ebből a szempontból. Azt gondolom, hogy a diáknak dolgoznia kell, mert az a feladata. Mindnyájunknak, kortól függetlenül, van dolgunk, feladatunk, és ezt sajnos ma nem mindenki gondolja így. Szerencsére ez a mi iskolánkban nem így van, általánosan. Nagyon szeretek tanítani, tulajdonképpen mindegyik osztályban, déjà vu érzésem van, ami emlékeztet arra, hogy milyen is volt régen. Szeretem, amikor figyelnek rám, szeretem, hogy van kinek tanítani, szeretem, hogy a többség érdeklődő és tanul is. Sokat mesélek, néha elkalandozom, de igyekszem mindig olyat mondani, ami megmarad a diákokban. Persze, sok hibám van nekem is, az egyik legnagyobb, hogy néha hamarabb mondok ki valamit, mint azt meggondolnám, mentségemre szóljon, hogy mindig a diákért haragszom és nem ellene… Na ez coming out volt 😆.

Elégedett vagyok az eddigi munkámmal, az eredményekkel, amiket az évtizedek alatt elértem, versenyeken, de főleg érettségin, és nem utolsósorban az egyetemi felvételiken.”

Ebben a néhány mondatban Tanárnő nemcsak a saját életpályájáról beszél, hanem az iskolánk teljesítményéről is, amiért külön köszönettel tartozunk.

4. Utolsó előtti kérdésemnél elkezdtem kicsit személyesebbre fordítani a szót, ennél fogva megkérdeztem Tanárnőt, hogy milyen vicces diákokkal, esetekkel találkozott az évek során, amely kérdésem által remélem, a válaszadónkban is felidéztem néhány szép emléket. A válasz így hangzik:

„Hetedik osztályban írom fel a lecke címét a táblára: A fül. Egy fiúcska, aki véletlenül ott volt órán, mert általában nem szokott, ül nagy büszkén az első padban. Mikor meglátja a felírtakat, kiugrik a padból, odarohan a táblához és bökdösni kezdi, majd felborított, olyan hévvel:

-Hát ez nem jól van felírva, nem látja? Nem tud helyesen írni?

-Már miért ne lenne ez helyes? – kérdezem.

-Nem jól van. A fület két l-lel kell írni.

-Dehogyis. A fület egy l-lel írjuk.

-Oszt magának csak egy füle van?…”

5. Végül feltettem a nagy kérdést, miszerint a kutyákat vagy a macskákat kedveli-e jobban Tanárnő, aki válaszában még egy viccet is megosztott velünk.

„Bár a macskák gyönyörűek, előkelőek, hízelgők és büszkék, a kutyára szavazok, nekem is van egy 3 éves Shih-Tzu lányom, Luna. Az a ragaszkodás, hűség, empátia és feltétel nélküli szeretet, amit nyújtanak, arra csak a kutyák képesek. A következők nagyon jól érzékeltetik a 2 állat jellemét.

A kutya meg a macska beszélget:

Kutya a macskának:

-Tudod, az én gazdám annyira jó hozzám. Enni ad, van szőnyegem, amin alhatok, a házba is beenged, az udvaron kedvemre szaladgálhatok. Biztos ő az Isten.

A macska a kutyának:

-Az én gazdám is nagyon jó hozzám. Enni és inni ad, simogat, mellette alhatok az ágyban, játékokat vesz nekem. Biztos én vagyok az Isten…”

Ismételten köszönjük Újvárosi Edit tanárnőnek a kifejtett, érzelemmel teli válaszait, amelyekben valóban látszik, milyen szorgos munkát végzett az elmúlt években!

Pap Nikoleta, 11. H osztályos diák interjúja a nagyváradi
Mihai Eminescu Főgimnázium Emishake című diáklapjában