Hogyan győzzük le a lámpalázat?

Biztos vagyok benne, hogy számotokra is ismerős érzés a lámpaláz, és ti is küzdöttetek már vele. A lámpaláz egy olyan szorongásos izgalom, ami valamilyen nyilvános szereplés vagy mások előtt való megszólalás miatt jelentkezik. Nagyon negatív és hátráltató érzés, ami miatt félünk megszólalni mások előtt, valamint azt érezzük, hogy nem vagyunk...

Szegénységtudat – Egy generációs trauma

„Az én generációmat egy olyan generáció nevelte fel, akik egy olyan generációtól tanulták a pénzzel kapcsolatos meggyőződéseiket, akiket még mélyen érintett a háború, a nincstelenség, a nélkülözés és az ezzel kapcsolatos félelem. Nem rettegés, nem húsba markoló félelem, hanem egyfajta állandósult szorongás. Hisz déd- és nagyszüleink megtanultak a nincsben élni....

A mesterséges intelligencia veszély vagy lehetőség?

A mesterséges intelligencia napjaink egyik legmegosztóbb és legfelkapottabb technológiai jelensége, amely egyre több és több területen jelenik meg; fellelhető már az orvostudományban, az oktatásban, a gazdaságban, sőt a mindennapi életünket is körülöleli, hiszen már a legapróbb dolgokat is a mesterséges intelligencia segítségével végezzük el. Azt gondolhatjuk, hogy ő mindenre választ...

Sajtószabadság napjainkban: jog vagy illúzió?

Május 3-a a Nemzetközi Sajtószabadság Napja. Ez egy olyan világnap, amely emlékeztet arra, hogy a szabad és független média nem luxus, hanem alapvető demokratikus érték. A kérdés azonban évről évre égetőbb: valóban szabad ma a sajtó? És ha igen, akkor hol, meddig, és milyen áron? A válasz messze nem egyszerű....

Kinek az elvárásai szerint élünk?

Ez a kérdés elég gyakran eszembe jut. Néha úgy érzem, az egész életem egy hosszú lista, ami abból áll, hogy mit kellene tennem. Jó jegyeket hozni, jól kinézni, viselkedni, nem panaszkodni, motiváltnak lenni, segíteni otthon, kedvesnek maradni akkor is, ha épp szétcsúszok belül. De tényleg ezt akarom? Vagy csak azt...

Az önuralom fontossága

Számos alkalommal hallottuk már azt, hogy: „uralkodj magadon!”, „Fontos, hogy legyen önuralmunk!”, „Irányítsd a viselkedésed!” – De mit is jelent ez valójában? Mi az az önuralom? Az önuralom azt jelenti, hogy képesek vagyunk szabályozni, irányítani a saját érzéseinket, indulatainkat és viselkedésünket. Az önuralmat önfegyelmezésnek is szokták nevezni. Az önuralom segítséget...

Doomscrolling: a TikTok negatív oldala

Valószínűleg te is tapasztaltad már, hogy elalvás előtt még hamar át akartad nézni a legfrissebb TikTok-trendeket, vagy a legfelkapottabb videókat. Úgy gondoltad, hogy csupán pár perc alatt megnézed az újdonságokat, viszont abból a pár percből pár óra lett. Folyamatosan csak görgetted a videókat, és megállás nélkül terhelted az agyadat a...

Könyvek vagy filmek?

A történetmesélés évszázadok óta az emberiség része. Régen szájhagyomány útján adták tovább, ma pedig filmekből, könyvekből, sorozatokból ismerjük meg őket. Ahány ember, annyiféle ízlés, így gyakran felmerülhet az a bizonyos vitakérdés, miszerint a könyvek vagy a filmek adnak mélyebb és maradandóbb élményt az embernek? Én is sokszor találkoztam már ezzel...

Pride más szemszögből

A Pride – túl azon, hogy konkrét jogokról, láthatóságról és elfogadásról szól – egyfajta társadalmi szolidaritás megnyilvánulása is. Nemcsak azok vonulnak, akiket közvetlenül érint a téma, hanem sokan mások is: azok, akik kiállnak másokért, felismerik az elnyomást, és azok mellé állnak, akiknek most épp nehezebb. Na, de nézzünk egy kis...

Baráti körünk befolyása az életünkre

Sokszor hallom azt, hogy „ne hagyd, hogy mások formáljanak”, vagy hogy „önmagadnak kell lenned, ne akarj megfelelni senkinek”. És bár ezt könnyű mondani, sokkal nehezebb megélni. Mert az ember, főleg ebben a korban, amikor még alakul benne minden, sokszor nem is tudja pontosan, ki ő. És ilyenkor azok, akik körülvesznek,...