A líceumi évek

Az ember életében a legmeghatározóbb időszakok, ahol jobb esetben egy gyémánttá csiszolódik, azok maguk a líceumi évek. Ilyenkor talál barátokra, amelyek közül néhányan talán élete végéig is elkísérheti őt, ilyenkor választanak sokan maguknak pályát, ami az egész hátralevő életüket befolyásolhatja, sőt néhányan ilyenkor szakadnak el kicsit az otthonuktól és kezdenek...

A PKE angol szakának csapatépítője

Leményi Orsolya vagyok, a Partiumi Keresztény Egyetem elsőéves angol szakos hallgatója. Társaimmal hetek óta izgalommal vártuk csapatépítő napunkat, amelyre két hete, október 16-án került sor a nagyváradi Posticumban. Köszönet tanárainknak, Dr. Szabó Rolandnak, Dr. Veres Ottiliának valamint Kovács Zoltánnak, hogy megszervezték nekünk ez a napot, s így lehetőségünk volt oldott...

Majomsziget: Tudás, rutin és élmények!

Eve beszámolója A Majomsziget vezetősége október 25-e és 27-e között sort kerített egy összerázóra, képzéshétvégére Biharfélegyházán, a Napraforgó Alkotótáborban, ahol néhány előadást hallgathattunk meg többek között az újságírásról és fotózásról, és persze a szórakozás is helyet kapott ezek mellett. Az első napon, azaz pénteken, a megérkezés estéjén az ismerkedés mellett,...

Telik a papír, villan a vaku!

A Majomsziget csapatösszerázó hétvégéje – Írás, fotózás, ismerkedés Október 25. és 27. között a Majomsziget csapata megrendezte az első komolyabb csapatösszerázóját, egyben képzéshétvégéjét Biharfélegyházán. A program péntek délután vette kezdetét, és legelőször az online újságírás kihívásaival ismerkedhettünk meg, az előadást Borsi Balázs tartotta. Szó esett az újságírók legnagyobb ellenségeiről, a...

Mert ez tényleg erős!

Hogy telik egy magyar nyelv és irodalom szakos hallgató hete? Jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetem Bölcsészettudományi karán tanulok, magyar nyelv és irodalom szakon. A második évemet taposom per pillanat ebben a felsőoktatási intézményben, és bár nagyon sok stresszhelyzetet éltem már át – valószínű, hogy még fogok is –, nem változtatnék...

Böjte Csaba: A szerelem ösvénye – Hogyan készüljünk az életre szóló házasságra

Könyvbemutató Margittán Az Árpád-házi Szent Margit-templomban került megrendezésre október 19-én 18:00 órától Böjte Csaba A szerelem ösvénye című könyvének bemutatója a Margittai RMDSZ szervezésében. A rendezvényt Tóth Attila-Levente, lelkipásztor nyitotta meg szavaival, valamint beszédet mondott Szabó Ödön, parlamenti képviselő is. Ezt követte maga a könyvbemutató. Böjte Csaba magával hozott az...

19. Papp Attila Körzeti Szavalóverseny – Margitta

2024. október 19-én a Horváth János Társaság és Dr. Fügedy Anikó-Erzsébet szervezésével, immáron a 19. alkalommal került megrendezésre a már hagyománnyá vált Papp Attila Körzeti Szavalóverseny, a Margittai Művelődési Házban. Az eseményt Szőke Ferenc, a Horváth János Társaság elnöke nyitotta meg, valamint jelen volt Szabó Ödön, parlamenti képviselő is, aki...

Mit jelent a parentifikáció?

Bibók Bea Ellopott gyermekkor című könyvének bemutatója Nagyváradon Október 18-án mutatták be Nagyváradon Bibók Bea pszichológus, párterapeuta, szexuálpszichológus nagy sikerű könyvét, amelyben az ellopott gyermekkorról, a parentifikáció jelenségéről olvashatunk. A beszélgetés a nagyváradi MCC szervezésében került megrendezésre, az eseménynek pedig a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme adott otthont. Az írónő fontos...

Hogyan telt a gólyanap a PKE-n?

Pati beszámolója Néhány nappal ezelőtt megrendezésre került a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) csapata által a már jól ismert Gólyanap, melyet minden évben újra ás újra megrendeznek a Partiumi Keresztény Egyetem elsőéves hallgatói számára. Ez idén sem volt másképp, hisz október 9-én nyolc különböző csapat gyűlt össze az Arany János kollégium udvarán,...

Csapatépítő a PKE-n – Interjú

A legtöbben már túl vagyunk az egyetemi év kezdetének az elsődleges nehézségein; megtapasztalttunk már rengeteg olyan dolgot ezalatt a pár hét alatt, amiről talán még álmodni sem mertünk eddig. De kijelenthetem, hogy mindnyájan túléltük, épségben vagyunk, és a legtöbben még élvezzük is. Néhány nappal korábban magyar és magyar-angol szakos hallgatók...