Mert ez tényleg erős!

Mert ez tényleg erős!

Hogy telik egy magyar nyelv és irodalom szakos hallgató hete?

Jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetem Bölcsészettudományi karán tanulok, magyar nyelv és irodalom szakon. A második évemet taposom per pillanat ebben a felsőoktatási intézményben, és bár nagyon sok stresszhelyzetet éltem már át – valószínű, hogy még fogok is –, nem változtatnék a döntésemen. Örülök, hogy ezt az egyetemet, ezt a szakot választottam.

Sokakban él egy tévhit, miszerint azzal a diplomával, amit itt szerzel meg, csak tanárként tudsz elhelyezkedni. Az figyelhető meg, hogy a legtöbben a tanulmányaik befejezése után a tanügyben helyezkednek el, de számtalan lehetőséget kínál az egyetem, amelyekkel élni kell, illetve rengeteg más szakmában is kipróbálhatjuk magunkat, ha bölcsészkaron végeztük el a tanulmányainkat.

Ez a cikk félig beszámoló jellegű, félig pályaválasztó, de a célja az lenne, hogy a fent említett hamis képzeteket az emberekben leépítsem, illetve hogy ismertessem azt, hogy mennyire szerteágazó az, amit mi tanulunk.

Hétfőn általában két órám szokott lenni. Az egyik a Kortárs magyar irodalom, amely során az irodalmi készségeinket mélyítjük el, mégpedig úgy, hogy kortárs írók műveit beszéljük át, azokat elemezzük, igazából kulturáltan vitázunk. Mindenki elmondhatja nézőpontját, problematizálunk, keresztkérdéseket szúrunk be, ezáltal fejlesztjük a kommunikációs képességeinket is, illetve megismerjük azokat, akik a napjaink irodalmát alakítják. Ezt követi egy Szaknyelv előadás, amelyen ha részt veszünk, akkor betekintést nyerhetünk különböző doméniumok, tudományterületek világába. Nem úgy kell a tantárgyat elképzelni, hogy ha az orvosi szaknyelvről beszélünk, akkor felcsapunk egy lexikont, és töviről hegyire átolvassuk az egészet, sokkal inkább arról van szó, hogy átbeszéljük ismereteinket, megvitatjuk, hogy az egyes terminus technicusok hogyan jelennek meg a köznyelvben, prezentációkat készítünk, illetve nyelvtanilag is megfigyeljük azt, hogy milyen folyamatok során jöttek létre ezek a specifikus szavak.

Jelenleg a keddi nap a leghosszabb. Reggeltől egészen estig az egyetem termeit járjuk, hogy meghallgassuk az aznapra kitűzött előadásokat és szemináriumokat. Reggel Angollal indítunk, ami azt foglalja magában, hogy alapszintű feladatokat végzünk, fejlesztjük a nyelvi kompetenciáinkat. Ezt követi egy dupla Irodalomtörténet, amelyik tantárgy az alapképzés mindhárom évét átöleli, hisz átnézzük, átbeszéljük a teljes magyar irodalom történetét. Az órák során a kezdetektől egészen napjainkig átfogóan beszélünk az irodalom alakulásáról, így rengeteg ismerős név is felcsendül, melyekről már középiskolában is halhattunk. A tantárgy keretein belül lehetőség van arra is, hogy egy adott témában jobban elmerüljünk, és ezt egy bemutatóval szemléltetve mutatjuk meg a szaktársainknak is. Gyakorlatiasabb órának nézünk elébe, hisz következik a Kulturális projektmenedzsment, amely az egyik legdinamikusabb óráink közé tartozik. Miért is mondom ezt? Ezen az órán ellátogatunk különböző szervezetekhez, amelyek valamilyen kulturális értékeket képviselnek. Megismerjük az egyesületek, vállalatok múltját, feladatköreit, egyszóval betekintést nyerhetünk a szervezeti kommunikációjukba. Az előre kijelölt helyről viszont sietnünk kell vissza az egyetemre, hisz aki felvette a pedagógia modult, az elfoglalhatja helyét az Oktatás- és értékeléselmélet órán, ahol didaktikai alapelveket, különböző tanítási módszereket ismertetnek velünk, továbbá megtanuljuk azt, hogy egy tanóra milyen elemekből kell felépüljön. Levezetésképpen pedig Torna következik, amely méltó lezárása a napnak.

A szerdai nap sem tekinthető a legkönnyebb napnak, hisz kéthetente változik. Mai magyar nyelv tantárggyal indítunk, amelyből a szeminárium minden héten, míg az előadás pedig csak kéthetente hallgatható. Középiskolában nem igazán foglalkoznak a nyelvészettel, így engem is mellkason csapott a felismerés, hogy mennyi mindent elfelejtettem általános óta, illetve hogy mennyire is részletgazdag ez a terület. Az alapoktól indultunk, most pedig lassan, de biztosan érkezünk a mondatelemzés felé. Rájöttünk arra is, hogy a nyelv leképezi az élet mozgását, rengeteg párhuzamot figyeltünk meg, így még inkább tudatosult bennünk a tananyag és annak fontossága. A sort Vallástörténettel folytatjuk, ahol a vallások világába nyerünk betekintést, bár csak érintőlegesen, hisz sokkal több idő kellene, hogy részletesen átrágjuk magunkat a különböző hitrendszereken. Két szemináriumi óránk következik, szintén egy Szaknyelv, illetve egy Világirodalom, amely tantárgy keretein belül az irodalmi perspektívánk a határokon túlra is el kell nyúljon, hisz tanulunk az orosz, a francia, az angol és még más klasszikusokról is. Ez egy olyan tantárgy, amit nem lehet utálni.

Csütörtökön szintén Világirodalommal indítunk, majd pedig egy Kommunikációs technikák címmel ellátott órára járunk be, ami jelenleg a csoport nagy kedvence. Itt tanulunk a testbeszédünkről, annak szabályozásáról, illetve rengeteg gyakorlatot is végzünk, így minden alkalommal jó szájízzel távozunk az óráról. Ez volt a kommunikációs órák egyik része, hisz következik az Írásbeli kommunikáció, ahol különböző dokumentumok szabványait, elmaradhatatlan jellegzetességeit vesszük górcső alá, ezeket pedig gyakorlatba is ültetjük.

A pénteki napunk a leglazább, hisz csak egy pedagógia modulos szemináriumon kell részt vegyünk, amelynek tematikája ugyanaz, mint a keddi előadásnak.

Ez lehet egy kicsit száraznak tűnhet, de rengeteg szórakozási lehetőséget is kínál az egyetem: lehet csatlakozni a hallgatói önkormányzatba, továbbá minden héten megrendezésre kerül egy buli a Gekkóban, illetve színházba járási lehetőség is adott, a Partiumi Keresztény Egyetem kedvezményes áron juthat be előadásokra, valamint rengeteg tanulmányi úton vehetünk részt. Mi sem vagyunk robotok, mi is szeretjük megtörni a monotonitást.

Érdekes lenne egy elsőéves és egy harmadéves véleményét is olvasni ebben a témában, hisz személy szerint én imádtam a tavalyi alapozó tantárgyakat, nekem a második szemeszterben a Néprajz lett a Szent Grálom. Az utolsó év tantárgyai pedig magas szintre emelik majd tudásunkat, hogy olyan közegekben helyezkedjünk el, amelyek számunkra a megfelelők.

A lehetőség adott, most már csak élni kell vele! Ez mindenkinek a saját döntése kell legyen, de higgyétek el, a Partiumi Keresztény Egyetem mindent megtesz, hogy a hallgatóinak minden lehetőséget meg tudjon adni.

És vannak olyanok még, akik azt mondják, hogy magyar szak után csak tanárként lehet elhelyezkedni?

Kiemelt fotó forrása: kronikaonline.ro

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év