Bibók Bea_Ellopott gyermekkor

Mit jelent a parentifikáció?

Bibók Bea Ellopott gyermekkor című könyvének bemutatója Nagyváradon

Október 18-án mutatták be Nagyváradon Bibók Bea pszichológus, párterapeuta, szexuálpszichológus nagy sikerű könyvét, amelyben az ellopott gyermekkorról, a parentifikáció jelenségéről olvashatunk. A beszélgetés a nagyváradi MCC szervezésében került megrendezésre, az eseménynek pedig a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme adott otthont.

Az írónő fontos témát tár az olvasók elé, amely kihatással van egész életünkre, így elengedhetetlennek tartja, hogy erről írjon és beszéljen. Bibók Bea közvetlen stílusa sokkal személyesebbé tette ezt az előadást, hisz megnyilvánulásai, személyes példái és a dedikáció során ejtett kedves szavai az olvasókhoz felejthetetlenné tették ezt az októberi délutánt.

A könyv a Libri kiadó gondozásában jelent meg, gyönyörű borítója van, a fülszövege pedig kíváncsiságot felkeltő. A formai sajátosságokat röviden áttekintve, térjünk át a lényegi mondanivalókra: szeretném ismertetni veletek, hogy miről szól a könyv, illetve maga a beszélgetés is.

A parentifikáció egy olyan jelenség, amikor a családból az egyik tag/szülő kiesik, így a hiátust valakinek pótolnia kell. Ez a legtöbb esetben az egyik gyerek lesz, aki az új szerep betöltésével nem éli meg a korára jellemző tevékenységeket. A szülők nagyon sok esetben ezt nem veszik észre, hogy a gyereküket egyenrangú viszonyba helyezik, sokszor lelki szemetesként használják őket.

Én úgy gondolom, hogy nagyon keskeny a határ a parentifikáció és a felelősségtudat kialakulása között. Teljes mértékben egyetértek a pszichológusnő gondolataival, de egy bizonyos ponton öntudatra kell ébredjünk, pontosabban arra, hogy mi vagyunk saját életünk főszereplői, nem okolhatjuk mindenért azt, ami gyermekkorunkban történt velünk. Ha mindig csak megértek, hol maradok én?

De honnan is ismerhetünk fel egy parentifikált embert? Ezek az személyek magas verbális készségekkel rendelkeznek, a pontosság, a feszült felelősségtudat jellemzi őket. Konfliktushelyzetek során félrehúzódnak, elvonulnak, hisz ez ad számukra komfortérzetet, ezáltal pedig olyan képzetek alakulnak ki a fejükben, hogy minden a legnagyobb rendben van. Aktív, jó, igényes munkaerők, akik nagyon jól főznek, szeretnek adni, idealizálnak, és mindig mások érdekeit tartják a szemük előtt. Általában ők azok, akik megszervezik a találkozókat, mély és problémaorientált beszélgetéseket alakítanak ki, nagyon jó barátok, sokszor ők a lelki szemetesek. Szakmai szempontból, azokból a személyekből lesznek orvosok, pszichológusok, akik parentifikáltak, hisz szeretnének segíteni és támogatni mindenkit.

A gyerek minden esetben leképezi a szülő jellemvonásait, hisz tudjuk nagyon jól, hogy utánzás révén sajátítjuk el a legtöbb cselekvésünket. Egy jól gondolkodó szülő azt akarja, hogy a gyermeke megvalósítsa a terveit, váljon le tőlük, történjen meg az önmegvalósítás. A rossz szülő rátelepedik a gyerekére, nem hagyja kiteljesedni, így a szóban forgó gyermek nem tudja biztosítani az öngondoskodást, hisz a szülei életével kell foglalkozzon. A szülők ne szóljanak bele a gyerekük felnőtt életébe, hisz ezáltal azt sugallják, hogy nem tartják teljes értékű, döntésképes embernek őt! Ha szükséges, akkor úgyis kikérik a tapasztaltabbak véleményét.

Az írónő zseniális gondolatokat osztott meg a hallgató- és nézőközönséggel. Az egyik ilyen gondolat, hogy ő sokkal jobban értékeli az egyszerű életet. Szerinte a mai szülők kielégítik a gyerekeik kívánságait, elhalmozzák őket, így ők azt sem tudják eldönteni, hogy mire vágynak, ezért nem fogják értékelni a dolgokat. Így nem alakulhat ki a vágyakozás, a vágyérzet.

Kihangsúlyozta a közös ebéd és vacsora fontosságát, illetve a bántalmazó kapcsolatokról is hallhattunk néhány fontos gondolatot. Egyszerű példa, de annál inkább életszerű: ha az anya azt mutatja a gyerekeinek, hogy ő több megalázás, ütlegelés és verbális sértés után is a férjével marad, akkor nem meglepő, hogy ezt a párkapcsolati mintát fogják továbbvinni az utódok. Ugyanez történik akkor is, ha alkoholizmus lép fel.

Családteremtés szempontjából a parentifikált emberek két csoportba sorolhatóak: az egyikük az, aki szeretne családot, hisz idealizál, az emlékei gyermekkorából általában pozitívak, míg a másik csoport az, aki köszöni szépen, jól megvan család nélkül is, hisz volt már két gyereke, mégpedig a kompetens szülei. A parentifikáltak hamar kiégett emberek, akik nem foglalkoznak önmagukkal, idősebb korban pedig majd számvetést tartanak arról, hogy mit is tettek életük során.

A szerző azt tanácsolta azok számára, akik hasonló helyzettel küszködnek, hogy járjanak el terápiára, oldják meg az elvarratlan szálakat önmagukban, mert ilyen esetekben a terápiát nem lehet megúszni. Nekem erről az egészről a 90/10 arány jutott eszembe, miszerint 90%-ban saját magunk irányítjuk az életünket, a maradék 10% pedig az időjárás, a politikai viszonyok, a gyermekkori történéseink, illetve a transzgenerációs úton rajtunk maradt jellemvonások. Nos, az utolsó két tényezőt lehet orvosolni.

Mindenkit csak bátorítok, hogy kövesse be az írónőt a közösségi médián, illetve ami még fontosabb, hogy olvassatok tőle, hisz hiánypótló a munkássága. Megjelent a legújabb könyve is, amely az Ellopott felnőttkor címet viseli, más perspektívákat megmutatva az érdeklődő olvasóknak, hisz az infantilizáció a központi témája a kötetnek.

Nagy köszönettel tartozok az MCC szerevezőinek, hogy egy ilyen fontos értékeket képviselő programot rendeztek meg, illetve Nagy Tímea-Zitának is óriási elismerés jár, hisz kellő komolysággal, megfelelő kérdésekkel és helyénvaló szövegrészletekkel koordinálta a beszélgetést. Bibók Beának pedig hatalmas köszönet, hogy ellátogatott Nagyváradra, és szakmai tudását adta át nekünk.

Úgy gondolom, hogy a nagyjából 200 résztvevő nevében mondhatom, hogy további óriási sikereket kivánunk Önnek!

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év