Junior Summer University – Az én szemszögem

Július 17. és 31. között részt vettem a Babeș–Bolyai Tudományegyetem román diákszervezete által megrendezett Junior Summer University című projektben, melynek célja, hogy ízelítőt adjon a kolozsvári hallgatói életből, és segítséget nyújtson a továbbtanulást illető választásban. A projektben kizárólag 11. osztályos tanulók vehetnek részt, így elsősorban az ő figyelmükbe ajánlom ezt...

Hova lettek az álmaink?

Sajnos elértem azt a kort, amikor a különböző családi események, találkozók során már nem tudok kitérni a jövőmet illető kérdések elől. „Na, mi a terved a suli után?” – minden rosszindulatot és fenyegetést nélkülöző kérdés, sőt tulajdonképpen kifejezetten rendes másoktól, hogy érdeklődnek a céljaim felől, számomra mégis igencsak rémisztőnek tűnnek...

Beszámoló a 9. Gyalogút konferenciáról

2024. április 4-6. között került megrendezésre a 9. Gyalogút konferencia Budapesten. A Partiumi Keresztény Egyetem oktatójának, Balázs Gézának köszönhetően az egyetemünk négy hallgatójának neve is felkerült az előadók listájára.             Maga a program csütörtökön délután kezdődött el Alejandro González Iñárritu Bábel című filmjének közös megnézésével, készülve az elkövetkezendő két nap...

A pedagógusi hivatás nemes és inspiráló hatása

Amikor az óvodás vagy általános iskolás éveinkre gondolunk vissza, valószínűleg mindannyiunknak eszébe jut egy-egy emlék arról, hogy milyen jó volt a homokozóban játszani, az udvaron kergetőzni, hogyan éreztük magunkat, amikor a tanító néni megdicsért, vagy éppen kiabált ránk az elkövetett csínytevések miatt. Ha valaha is azt gondoltad, hogy a tanítónők...

II. Varadinum TDK

🗣 A Collegium Varadinum szakkollégium 2024. május 24-én, pénteken második alkalommal szervezi meg az interdiszciplináris II. Collegium Varadinum Tudományos Diákköri Konferenciát (Varadinum TDK). Az értekezlet szerves részét képezi a szakkollégium tudományos életének, melynek célja a Nagyváradon tanuló egyetemi hallgatók tudományos előmenetelének támogatása és fellendítése. További célja a magas színvonalú tudományos...

Jó hogy jöttél! – Nyílt nap a PKE-n

Az idei Nyílt nap sokkal gördülékenyebb és eseménydúsabb volt, mint az eddigiek, hiszen igyekeztünk az idelátogatóknak minden olyan dolgot megmutatni, amely tükrözi egyetemünket és egy nagy élményt nyújt a diákok számára. Szlogenként használtuk a „Jó, hogy jöttél!” megszólítást, mivel már nagyon vártunk mindenkit, aki eljött hozzánk.             A megnyitón az...

Elballagtam. Most merre tovább?

Sok (ex-)egyetemistának ijesztő lehet elballagni, befejezni a tanulmányokat. Több évnyi kemény munka után tele a tarsoly, és végre „készen állnak” vállukra venni a világot. Vagy mégsem. Ez folyik ugyan a köztudatban, de elárulom, nem ilyen egyszerű. Kevés olyan személy van, aki segítség és löket nélkül egyből tudja, mit kezd a...