Sport alapok: A sakkról

Ma az egyik legrégebbi és legnépszerűbb stratégiai játékot szeretném nektek bemutatni. Amint a címből is kitalálhattátok, ez a sakk. Több mint ezeréves története során a sakk nemcsak játékként, hanem szellemi sportként is hatalmas elismerést szerzett. Egyesek a sakkot nem tartják sportnak, de én itt szeretnék ez ellen érvelni, hisz a...

„Csak még…5 perc!”

Március 14-én volt az alvás világnapja! Miért fontos az alvás? Az alvás legalább olyan fontos az életbenmaradáshoz, mint mondjuk az evés vagy az ivás. Gyakorlatilag alvás közben egy teljes regenerációs folyamat zajlik le a testedben, ami minden egyes szervedet és kis túlzással minden egyes sejtedet érinti. Alvás közben a tested...

Dr. Károly József Iréneusz: A Mihai Eminescu Főgimnázium múltjának nagy alakja

Dr. Károly József Iréneusz (1854. március 6. – 1929. március 13.) a magyar tudomány és oktatás egyik kiemelkedő alakja volt. Premontrei kanonokként, tanárként és fizikusként jelentős hatással volt nemcsak tanítványaira, hanem egész Nagyváradra is. Tudományos munkássága különösen az elektromágneses hullámok és a szikratávíró fejlesztése terén volt kiemelkedő, de emellett a...

Hazafiság 2.0 – Fiatalok és nemzeti identitás a modern világban

A nemzeti ünnepek és a hazafiság kérdése időről időre előkerül, különösen olyan történelmi események kapcsán, mint az 1848-as forradalom és szabadságharc vagy az 1956-os forradalom. Egy friss közvélemény-kutatás alapján iskolánkat bejárva igyekeztem feltérképezni, mit gondolnak erről a mai fiatalok, mennyire érzik magukat hazafiasnak, és hogyan viszonyulnak a nemzeti identitás kérdéséhez....

Mert mindig történik valami…

Könyvajánló Andreától A Deák egy hatalmas iskola, két épülettel és rengeteg diákkal. Egészen egyszerűnek tűnik létrehozni egy titkos alakulatot is egy titkos insta profillal, nem igaz? A profil azért lett létrehozva, hogy anonim segítséget nyújtson a Deákba járó diákoknak, de mi van akkor, ha nem te írsz először a profilnak,...

John Fowles: A lepkegyűjtő

Könyvajánló Andreától Eljött a tavasz, az idő lassan melegszik, ezzel együtt pedig a lepkék is megérkeztek. Egy hasonló tematikájú könyv bemutatására kerül most sor, azonban sokkal több a mögöttes értelme és üzenete a műnek, mint amennyi felszínesen, a címből adódóan látszik az olvasó számára. John Fowles A lepkegyűjtő című regénye...

A tavasz ízei

Bármennyire is meglepő, de a tavasz valóban minden megváltoztat. Általa valahogy minden új értelmet nyer. Az emberek új hobbikba kezdenek, új dolgokat próbálnak ki, mindemellett pedig a természet is új formákat ölt. Újabb virágok bújnak elő, melyekből gyümölcsök, zöldségek vagy más ételek fejlődnek ki. Az időjárás mellett számos dolog változik...

Új suli, új emberek, új érzések

Könyvajánló Andreától Shannon Lynch egy korához képest kicsi termetű lány, aki problémás családi háttérrel és problémás múlttal rendelkezik. Kinézete miatt sokat bántották iskolatársai, ezért hamarosan édesanyja meghozta a döntést: új iskolába íratja, s bár ez elég költségesnek bizonyult, édesanyja mégis kifizette a tandíjat neki. Shannon általános iskolás barátnői is a...

Az Egy kalap alatt 2025-ben

Biztosra veszem, hogy iskolába járni senki, vagy csak nagyon kevés diák szeret, s valamilyen szinten meg is értem őket. Alapvetően, iskolába tanulni vagy felkészülni a vizsgáinkra járunk, ami lássuk be, nem túl izgalmas és néhányunk számára nem is hasznos. Ám szerencsénkre, az iskola által nyílik lehetőségünk arra is, hogy barátságokat...

A szerelem sokféle arca – A három legszebb szerelmes vers

A magyar irodalom tele van gyönyörű, érzelemdús szerelmes versekkel, amelyek mélyebb betekintést nyújtanak a szerelem érzéseibe – legyen az boldogság, vágyakozás vagy fájdalom. A költők különböző módon ábrázolják a szerelmet, de mindegyik mű a szeretet és az emberi lélek legszebb, legbonyolultabb vonásait tárja elénk. Petőfi Sándor: Szeptember végén https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/petofi-sandor-DFB2/1847-EFBB/szeptember-vegen-F38A Petőfi...