Női életutak…

…, amelyek mind mások, mégis egy csoportba soroljuk őket. Miért? Talán azért, mert bár mindenki útja egyedi, a közös bennük az, hogy N(ŐK).

Március különösen a nőkről szól, hiszen ekkor ünnepeljük a nemzetközi nőnapot is. Ez az időszak remek alkalom arra, hogy reflektorfénybe állítsuk azokat a kivételes nőket, akik jelentős hatást gyakoroltak a történelemre, különösen a női jogok és az emancipáció területén.

Ebben a hónapban olyan inspiráló nőket szeretnék bemutatni nektek, akik különleges módon járultak hozzá a nők társadalmi helyzetének előmozdításához. Másodikként is a világirodalom egyik legkiemelkedőbb női íróját hozom el nektek, aki nem más, mint Charlotte Brontë.

Charlotte Brontë élete és munkássága a 19. századi angol irodalom egyik legkiemelkedőbb fejezetét alkotja. Édesapja, Patrick Brontë ír származású anglikán lelkész volt, aki eredetileg a közönségesebb Brunty nevet viselte, majd később megváltoztatta. Több plébániai szolgálat után, 1820-ban elnyerte a haworthi rektori tisztséget, és feleségével, Maria Branwell Brontëval, valamint hat gyermekükkel a yorkshire-i lápvidékre költözött. Nem sokkal később azonban felesége és két legidősebb lánya, Maria és Elizabeth meghaltak, így Charlotte, Emily, Anne és bátyjuk, Branwell nevelése kizárólag az édesapjukra és nagynénjükre, Elizabeth Branwellre maradt, aki Cornwallból költözött hozzájuk.

Charlotte és Emily 1824-ben – idősebb nővéreikkel együtt – beiratkozott a Cowan Bridge-i lelkészlányok iskolájába, ahol a rossz minőségű ellátás és a kegyetlen fegyelem hamarosan tragédiához vezetett: Maria és Elizabeth egészsége megrendült, és rövidesen elhunytak. Charlotte hosszú évek múltán, a már tegnap említett Jane Eyre című regényében megrázóan örökítette meg az iskola ridegségét és igazságtalanságát, amelynek mintájára megalkotta a Lowood Intézetet és annak kérlelhetetlen igazgatóját, Mr. Brocklehurstöt.

A túlélő testvérek 1825 nyarán hazatértek, és a következő öt évben otthonuk a képzelet és az alkotás színtere lett. Közösen építettek fel egy gazdag fantáziavilágot, amelyben történeteket írtak, és dramatizált játékokat játszottak. Charlotte 1831-ben a Roe Head-i Miss Wooler iskolába került, ahol egy évig tanult, és ekkor kötött életre szóló barátságot Ellen Nusseyvel, akinek levelei később felbecsülhetetlen forrásnak bizonyultak életrajzírói számára.

1832-ben Charlotte hazatért, hogy tanítsa húgait, majd 1835-ben visszament Roe Headbe, immár tanárként. Bár ez lehetőséget adott számára, hogy családját anyagilag támogassa, a kényszerűséggel járó munka elkeserítette. Gyenge egészsége és állandó melankóliája miatt 1838 nyarán végleg felhagyott a tanítással. 1839-ben két házassági ajánlatot is visszautasított, köztük Ellen Nussey testvéréét, Henry Nussey lelkészét. Ekkor elvállalta egy gazdag család nevelőnői állását, ám rövid idő után felhagyott ezzel is.

A család jövőjét biztosítva, Charlotte és nővérei elhatározták, hogy saját iskolát alapítanak. Ennek érdekében 1842-ben Charlotte és Emily Brüsszelbe utaztak, hogy nyelvtudásukat és képesítésüket bővítsék. A Hégers Pensionnat intézetben tanultak, ahol Charlotte különösen tehetségesnek bizonyult. Konstantin Héger, az iskola kiváló és szigorú tanára mély hatást gyakorolt rá, és mentorává vált. Amikor nagynénjük elhunyt, Charlotte hazatért, de hamarosan visszament Brüsszelbe tanársegédként. Magányosan és boldogtalanul töltötte ott az 1843-as évet, és bizonyos jelek arra utalnak, hogy Héger iránt mély vonzalmat érzett, amely azonban viszonzatlan maradt.

Charlotte ezekből az élményekből merítette későbbi regényeinek érzelmi töltetét és alapmotívumait. 1844-ben saját iskolát próbált nyitni Haworthban, de a távoli fekvés miatt nem sikerült tanítványokat toboroznia. Az igazi fordulat 1845 őszén következett be, amikor felfedezte Emily verseit, és ez inspirálta, hogy testvéreivel közösen publikálják műveiket. Így született meg 1846-ban a Poems by Currer, Ellis, and Acton Bell, amelyet férfi álneveik alatt jelentettek meg. A kötet csupán két példányban kelt el, de megnyitotta az utat regényeik előtt.

Charlotte első regénye, The Professor nem talált kiadóra, de 1846 augusztusában elkezdett dolgozni a Jane Eyre-en, amelyet 1847 októberében, mindössze nyolc héttel a kézirat elküldése után kiadott a Smith, Elder & Co. A regény óriási sikert aratott, és szerzőjét, a titokzatos Currer Bellt rövid idő alatt a kor egyik legünnepeltebb írójává tette.

Ám a siker nem hozott boldogságot Charlotte életébe: 1848–49 folyamán mindhárom testvérét elvesztette. Branwell szeptemberben, Emily decemberben, Anne pedig 1849 májusában hunyt el. Charlotte egyedül maradt a haworthi parókián apjával, és gyászát munkába fojtotta. Befejezte a Shirley-t (1849), majd megírta a Villette-et (1853), amelyben brüsszeli tapasztalatait örökítette meg.

1854-ben, hosszas vívódás után, Charlotte feleségül ment Arthur Bell Nichollshoz, édesapja segédlelkészéhez. Bár házassága nem volt szellemi értelemben inspiráló, boldogságot hozott számára, hogy végre szerető társa lehetett valakinek. Nem sokkal később várandós lett, de terhessége során kimerítő betegség támadta meg. 1855. március 31-én, mindössze 38 évesen – feltehetően terhességi komplikációk vagy tuberkulózis következtében – elhunyt.

Kiemelt fotó forrása: https://www.themarginalian.org/2015/04/21/charlotte-bronte-love-letters-heger/

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év