virágok

Betekintés a virágok szimbolikájába

Már egészen kisgyermekkoromtól kezdve meghatározó szerepet töltöttek be az életemben a növények, különösen a virágok gondozása. Korán elsajátítottam, melyik virág milyen törődést igényel, s egy időben még abban is hittem, hogy lelkük van. Bár ez talán csak gyermeki elképzelés volt, abban biztos vagyok, hogy a virágoknak sajátos jelentésük van. Bölcsészhallgatóként kezdtem mélyebben foglalkozni ezzel a témával, és mivel úgy gondolom, hogy ez mások számára is érdekes lehet, ma ezeket az ismereteket szeretném megosztani veletek.

A növények/ virágok mint szimbólumok, a művészet számos ágában meghatározó szerepet játszanak, amely már az emberiség történetének kezdetétől így van. Bár a különböző népek kultúrája miatt ezek a bizonyos szimbólumok eltérőek lehetnek, mégis vannak olyan jelentések, amelyek megegyeznek. Az első témák között található a halál és a gyász egyetemes tapasztalata, amelyhez különböző népek saját növényi jelképeket társítottak. Például a görögök a ciprust és a fekete nyárfát, a magyarok a diót, a németek a lucfenyőt, míg az olaszok a mandulafenyőt kapcsolták e fogalmakhoz.

Ugyanakkor vannak olyan növényi szimbólumok is, amelyek nem csupán földrajzi és ökológiai tényezők alapján terjedtek el, hanem a kultúrák közötti kapcsolatoknak, a vándorlásoknak és a művészi hagyományok cseréjének köszönhetően váltak egyetemessé. Az örökzöld lombos fák például az állhatatosságot és a reményt jelképezik, a babér a dicsőséget, az olajfa a békét, a pálma az erőt és a hatalmat, míg a ciprus a gyászt.

A szájhagyomány és a népköltészet már a kezdetektől megőrizte ezeket a jelképeket különböző irodalmi alkotásokban. Számos kifejezés eredete ma már homályba veszett, ám gyökereik az ókori irodalom klasszikus műveiben is fellelhetők, például a Bibliában, az Iliászban vagy az Odüsszeiában. Példának okán: a liliom a tisztaság és az erény szimbóluma, a rózsa a szerelmet és a titoktartást jelenti, a rozmaring a bánathoz kötődik, a mandula pedig az éberség jelképévé vált.

Érdekes példa erre a sémi népek mandulavirág-szimbolikája. A Biblia szerint a héber shaked szó mandulát, míg a shoked éberséget jelent, és mivel a régi héber írásban nem jelölték a magánhangzókat, a két szó írásképe megegyezett. Ez a kapcsolat arra utal, hogy a mandula, mivel a többi gyümölcsfa előtt virágzik, a tavasz és az éberség jelképe lett.

Néhány virág jelentését szeretném kiemelni Surányi Dezső: Virágok, virágénekek, virágnyelv című művéből. A tisztaságot és reményt sugárzó virágok közé tartozik a fehér liliom, amely az ártatlanságot testesíti meg, míg a télizöld (meténg) a remény jelképe. A repkény a kitartó, örök szerelem szimbóluma, a kék jácint pedig a gyöngédség megtestesítője. A tubarózsa a testvéri hűséget jelenti, a nefelejcs az emlékezés virága, míg a fagyöngy az önfeláldozás jelképe. Az égő szerelem nevéhez méltóan a szenvedélyes érzelmeket fejezi ki, a vadrózsa pedig a múltba révedő emlékezés virága.

A szerelem árnyoldalait is több növény hordozza. A vízi liliom (tündérrózsa, Nymphaea) az epekedés jelképe, csakúgy, mint a pitypang, amely a honvágyat és a vágyakozást fejezi ki. A perpétuel (sárga viola) a szerelemben való hidegséget sugallja, míg a szarkaláb a hűtlenséget, a hajnalka a hitszegést jelképezi.

A bánat és elmúlás virágai közé sorolható az őszi kikerics, amely a bús magányt szimbolizálja, valamint a halálfa (ökörfarkkóró), amely a hosszú bánat jelképe. A vadszegfű (Lychnis viscaria) a fájdalom, a vérfű a kínlódás szimbóluma, míg a pipacs az élet rövid pompáját és múlandóságát idézi. Az aranka a pusztulás és elmúlás jelképe, a délike (portuláka) a kétségbeesést fejezi ki, az izsóp pedig az elégedetlenség virágaként ismert.

Remélem, cikkemmel ráébresztettelek, hogy a virágok/ növények nem csupán díszek vagy ajándékok, hanem olyan eszközök amelyek évszázadok óta szavak nélkül mesélnek a különböző népek kultúrájáról.

Felhasznált forrás: https://epa.oszk.hu/02900/02924/00079/pdf/EPA02924_valosag_2019_08_040-050.pdf

Kiemelt fotó: Pinterest

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év