
Melltartót kell hordani?
Az elmúlt napokban futótűzként terjedt egy olyan videó az interneten, amelyben férfiak többek között arról diskurálnak, hogy egy nőnek mit illik, és mit nem illik viselnie. Néhány kijelentés engem is elgondolkodtatott azon, hogy miképpen vélekednek a férfiak a nőkről. Ez inspirált arra, hogy az említett videó egy olyan részletéről osszam meg a véleményemet két különböző aspektusból, amely sokakban felháborodást keltett.
A fent említett videórészletében Bihari Ádám ekképpen vélekedett:
„Rengeteget mutatnak a testükből. Rengeteget, szerintem. Melltartó viselése kötelező. Tehát egy nő kilép az utcára, és nincs rajta melltartó, akkor ne csodálkozzon, ha ajánlatot kap, mert én két mellbimbót látok egyszer csak jönni felém.”
Ezt a kijelentést szeretném részletesebben megvizsgálni, mivel sokakból felháborodást váltott ki, és több szempontból is érdemes elgondolkodnunk rajta.
A véleményeim, bár két szempontból vizsgáltam az esetet, fedik egymást, mivel én magam is az arany középutat keresem, és valamilyen szinten mindkét tábor álláspontjával egyetértek. Ha azt mondom, „férfi… még jó, hogy ezt mondta”, talán úgy tűnhet, mintha kritizálnám, de nem erről van szó. Tény, hogy a férfiak szellemisége tükröződik ebben a kijelentésben, és bár nem szeretnénk, hogy így legyen, ne áltassuk magunkat: a legtöbb férfi nem a lelkünket, hanem a testünket veszi észre először. Ösztön szinten van kódolva ez a férfiakban, és ezeket a bizonyos ösztönöket nem is feltétlen tudják leküzdeni. A probléma inkább a videórészlet második felében elhangzott kijelentésével van.

Azt gondolom, hogy egy férfinak nincs joga eldönteni, mi kötelező egy nő számára. Ha azt mondta volna, hogy ő személy szerint a melltartó viselését preferálja, az sokkal elfogadhatóbb lett volna. De amikor kijelenti, hogy mi a „kötelesség”, már másról van szó. A legfelháborítóbb számomra mégis az, amikor azt mondta, hogy „ne csodálkozzon, ha ajánlatot kap.” Felnőtt férfiként, ha valaki egy mellbimbó miatt nem tudja kordában tartani a szavait vagy gondolatait, akkor ott komoly problémák akadnak. Az, hogy képesek legyünk kontrollálni magunkat, elválaszt minket az állatoktól, és alapvető emberi érték, hogy megtartsuk az önmegtartóztatást.
Bár igaz, hogy ha dekoratívan öltözködünk, számíthatunk megjegyzésekre, mégsem helyes, hogy ezt bárki indoklásként felhasználja.
Ugyanolyan vérlázítónak tartom, amikor egy erőszakos cselekedet esetén az első kérdés, ami felmerül, hogy „Mit viselt az áldozat?” – mintha ez mentséget adna a tett elkövetésére…
Tény, hogy a világ egyre inkább átcsúszik a túloldalra az öltözködés tekintetében, de soha nem szabadna elfelejtenünk, hogy az, amit felveszünk, nem lehet oka annak, hogy lekezelően, megvetően vagy tiszteletlenül bánjanak velünk.
Bánjunk olyan körültekintően a ruhatárunkkal, mint szavainkkal!
Kiemelt fotó forrása: https://welovebudapest.com/cikk/2021/04/13/shopping-bihari-adam-stilustanacsado-nem-az-a-cel-hogy-magam-ala-gyurjek-masokat-hanem-hogy-edukaljak/
Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év
