9 év, 1 hónap, 1 nap – Balogh Olívia versei

Csak egy lépés

Látlak téged, még ha nem is nézel,
Hallak téged, bár szavad sem szól.
Minden mozdulatod bennem ég,
Mégis távol vagy – egy másik parton túl.

Tudom, hogy a szíved még nem szabad,
Az emlékek árnya rád vetül.
De én lennék, ki a romok alá
Valami újat építeni merül.

Nem mondhatom el, mert tudom jól,
Hogy én csak egy árnyék vagyok neked,
Egy halk sóhaj, mit a szél sodor,
Egy érzés, mit sosem viszonoz szíved.

Mégis, ha egyszer észreveszel,
Ha egy pillanatra is rám nézel úgy,
Mint aki lát, nem csak keres,
Talán a világ is máshogy fordul.

De addig csak figyellek csendben,
És remélem, hogy egyszer majd,
Ha szíved újra hinni merne,
Én ott leszek, épp egy lépésnyire.

Légy az enyém

Légy az enyém, ne küzdj ellene,
Szemedben tűz, s én elveszek benne.
Szívem hív téged, hallod-e már?
Suttog a vágyam, mint a lágy napsugár.

Látod a mosolyom? Neked ragyog.
Érzed a lépteim? Feléd haladok.
Minden rezdülésem hozzád szól,
Karjaid közt lennék bátor és jó.

Ne állj ellen, hiszen tudod jól,
Hogy a szíved rég hozzám szól.
Ne tagadd, hogy vonz az ár,
Mint parázsra hulló fuvallat, száll.

Légy az enyém, s én a tiéd,
Szavak nélkül is megértenél.
Ne menekülj, hisz érzed te is,
Hogy hozzám húz az éj s a csillagfény is.

Elengedlek, bár összetör

Nem akartam, hidd el,
De most már értem.
Hiába lennék mindened,
Te sosem akarnál engem.

Szívem még tiltakozik,
Még hozzád húzna vissza,
De látom már csendedben,
Hogy sosem voltam tiszta.

Szerettelek, ahogy tudtam,
Minden szavammal, minden percemmel,
De a szerelem egyedül
Csak fájdalommá nemesül.

Még mindig álmaimban
Nyújtom feléd a kezem,
De nappal már tudom jól,
Hogy sosem érinthetlek meg.

Nem várok többé csodát,
Nem várom már a hangod,
De mégis, minden lépésnél
Visszhangzik bennem a dalod.

Fáj, mert az életemet odaadnám,
Fáj, mert te sosem láttál,
De most már elengedlek.
Akkor is, ha darabokra szaggat.

Balogh Olívia-Tamara,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály