Unknown

A fény, a sötétség és a hold – az idő archetípusai

Az előző két részben azt jártuk körbe, hogy milyen, emberi mivoltunkból adódóan mindenki által értett (vagy ma már talán csak érzett) jelentéssel bírnak olyan szimbólumok, archetípusok, amelyek elsősorban a fizikai tér megnyilvánulásai. Többek között szó volt fentről és lentről, közelről és távolról, házról, kertről, erdőről és szigetről. Ezúttal már nem térben, hanem időben fogunk elmozdulni, s azt figyeljük meg, hogy miért különleges, a nappal, az éjszaka és a hold, illetve hogy mégis hogyan telhet el egy pillanat gyorsan és lassan egyaránt. 

          Induljunk ki ismét abból, ahogy a mindennapokban beszélünk. Szoktunk olyat mondani, hogy repül az idő, elszáll a perc, röpke pillanat – így hivatkozunk a jó időtöltésre, amelyeket szeretnénk, ha több ideig tartana. De szoktunk örökkévalóságnak érezni egy-egy másodpercet is, ha valami kellemetlen vagy feszültséggel teli történik – ilyenkor mondjuk, hogy „olyan, mintha megállt volna az idő”. Látjuk, hogy az idő egyfajta „lineáris” mozgást végez azzal, hogy „telik”. Van azonban egy kifejezésünk, a forog az idő kereke, ami másfajta mozgásra, az idő ciklikus mozgására, a természetes körforgásra hívja fel a figyelmet. Akárcsak a hold. 

         A népi hitvilág nagy figyelmet szentel a holdciklusok váltakozásának, amelyben a növekedő hold, illetve a fogyó hold természetes analógiái a termékenységnek, gyarapodásnak, valamint az elmúlásnak, vagyis úgy hitték, hogy a növekvő hold idején elvetett mag a holddal együtt gyarapszik, amit „viszont el akarunk pusztítani, azt a hold fogyó fázisában kell tennünk”. (Dömötör 1989, 433) A holdciklusok folyamatos, időszakos ismétlődése az örök megújulás és az újjászületés jelképe lett. Ugyanez a folyamatosan ismétlődő megújulás figyelhető meg az évszakok váltakozásában (növekvő hold – tavasz, telihold – nyár, fogyó hold – ősz, elfogyott hold – tél), de a napok ritmusában, a napszakok váltakozásában is. 

         Külön érdekes a nappal és az éjszaka viszonya, hiszen ezek nem csupán időt jelölnek, hanem értékjelentéssel is bírnak. A népmesékben – de a hétköznapi nyelvhasználatban is – lépten-nyomon találkozunk olyan kifejezésekkel, fordulatokkal, amelyekben az nappal-fény-jó, illetve éjszaka-sötétség-rossz fogalmak kapcsolódnak egymáshoz. A Király kis Miklós című népmesében egy nagy fekete felleg viszi el sorra a napot, a holdat, majd a csillagokat, és hoz így sötétséget a világra. Az éjszaka a tiltott, titkos, nem felvállalható tettek, történések ideje – ugyanis a sötétség eltakarja azokat. A halálraítélt húga című balladában „Fehér László lovat lopott/A fekete halom alatt.”, s húga, hogy megmentse, elmegy arannyal kiváltani, de a börtönőr más váltságdíjat kér tőle: „Háljál velem egy éjszaka/Ki lesz bátyád szabadítva!”. Budai Ilona szintén sötétben követi el a bűnt, amikor „sűrű fenyves erdőn”, „sütét röngetegön” hagyja el két gyermekét és őrzi meg inkább pénzét, amikor hallja, hogy „ellenség rabol a környékbe”. Dzsúdló Hiszti című zenéjében a fény hiánya mutatja, hogy egy nem működő kapcsolatról van szó, s arról, hogy a lírai én rossz hatással van (lenne) a kedvesr. Egyszerre óvja őt magától („én mondtam, hogy bánt a fény”), figyelmezteti, hogy vele rosszul jár („Nincs fény, nem látsz,/Velem csak tilosban járkálsz”, „Ez nappal úgysem működne”), de befolyásolja is negatívan („Ne nézz félre, nincs is sötét.”). 

         Végezetül egy kis kitérő: a mágikus idő. Vannak pillanatok – amelyek akár órákig is eltarthatnak –, amikor érezzük, hogy valahogy másképp telik az idő. A népmesékben olyankor találkozunk ezzel, amikor a főhős egy másik világba lép át, ahol próbákat kell kiállnia, és ahol nem az emberi világ szabályai érvényesülnek – boszorkányok, ördögök jelennek meg, átváltozások történnek. Azonban a mindennapokban is szó lehet mágikus időről, amikor megtörik a hétköznapok ritmusa, kilépünk a megszokott időből. Legyen ez egy vallási ünnep, egy istentisztelet, egy színházi előadás vagy akár csak egy hétvége elektromos kütyük nélkül…


Ha szeretnél többet megtudni a témáról, olvasd el a következőket:

         A halálraítélt húga (népballada)

         Budai Ilona (népballada)

         Király kis Miklós (népmese)

Dömötör Tekla 1989. Hitvilág. In: Ortutay Gyula (szerk.): A magyar folklór. Tankönyvkiadó. Budapest. 432-433.

Ortutay Gyula (főszerk.) 1979. Magyar Néprajzi Lexikon II. Akadémiai Kiadó. Budapest. 567-567.

Ortutay Gyula (főszerk.) 1980. Magyar Néprajzi Lexikon III. Akadémiai Kiadó. Budapest. 693.

Tánczos Vilmos 2006. Folklórszimbólumok. Kriza János Néprajzi Társaság. Kolozsvár. 61-62. 86. 139-146. 182-185. 192-195. 232-246.


Kiemelt fénykép forrása: Magyar Népmesék – Király kis Miklós

A szerző Szőlősi Bernadett-Katalin, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Többnyelvűség és multikulturalitás mesterképzésének hallgatója.