Éjfélkor a hídon – Az erdő, az aranykapu, a kút és a többi… avagy mit mondunk, amikor beszélünk?
Sokszor halljuk, hogy Nem minden az, aminek látszik. S halljuk azt is, hogy különösen igaz ez a mai rohanó világra, a közösségi média által uralt mindennapokra, amikor lassan azt sem hisszük, hihetjük el, amit látunk. De ez valóban ilyen új jelenség lenne? Vajon régen közvetlenül láttunk – vagy hallottunk – mindent?
A kérdésre választ kaphatunk akkor, ha például népmesét olvasunk, népdalokat énekelgetünk, vagy akár ártatlanul gyermekjátékok szövegét dúdolgatjuk, akár a Bújj, bújj, zöld ág sokak által kedvelt játékét. Milyen érdekes, hogy a népmesékben általában van egy erdő, amibe a főhős bemegy, és próbákat kell kiálljon. Vagy van egy kút, amelyen keresztül egy másik világba jut, s ahonnan már nem szegénylegényként, hanem királyfiként jön vissza. S ki gondolna bele, hogy az aranykapu nemcsak két térbeli hely határán állhat, hanem történetesen kétféle állapot határán is, s a beszakadt pajta többet jelent, mintsem a megjavításának szükségességét…
Nem szükséges azonban arra gondolni, hogy ezek ma már nem jelentenek semmit, hiszen a mindennapokban is érezzük azokat a pillanatokat, helyzeteket, amelyek valamiért különlegesek, s valahogy egységesen vonzódunk ezekhez. Elég csak arra gondolni, hogy mennyire szeretjük nyárestéken a holdat nézni, különösen akkor, ha telihold van.
Mindez nem véletlen, s tudományos magyarázat is rejlik mögötte – az archetípusokról van szó, amelyekkel a néprajz és az antropológiai nyelvészet is foglalkozik. Az elméletet az a több tudományterületen felmerült észrevétel indította el, hogy a világban nem csak olyan dolgok léteznek, amiket látunk, hanem olyanok is, amiket nem, de nagymértékben meghatározzák azt, ahogyan a látható világ működik – például a mikroszkóp feltalálása a biológiai világ működésébe engedett betekintést nyerni, Freud pszichoanalízise pedig az álomképekben megfogalmazódó mögöttes tartalmakba, amelyek a nagyon elemi szinten közös vonásokat mutatnak minden embernél. Ebből ered az archetípus egyik meghatározása, mely szerint az archetípusok az emberiség kollektív tudatalattijában élő ősi szimbólumok, motívumok. Ezért érzékeljük határhelyzetként a folyót, a hidat vagy például az éjfélt.
Ha érdekel, hogy hol és hogyan jelennek meg az archetípusok a mindennapjainkban, hogy milyen mögöttes tartalmak jelennek meg közismert szövegekben vagy kedvenc előadóid dalszövegeiben, akkor téged is szívesen látunk Éjfélkor a hídon!
Kiemelt fénykép forrása: ChatGPT által generált kép, amelynek alapja Krúdy Gyula A hídon c. novellája
A szerző Szőlősi Bernadett-Katalin, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem egyik hallgatója