Gyulai Jázmin versei: Fülhallgatóban hagytalak; Félhangok
Fülhallgatóban hagytalak
A zenét mindig hangosabbra veszem,
ha rád gondolok.
Mintha a basszus el tudná nyomni azt,
ami ki nem mondott.
A refrénnél mindig megáll a kezem,
mert ott nevettél velem,
és most is úgy érzem,
mintha a levegőben rekedt, velem
Nem voltunk nagy történet:
csak egy délután,
egy pad,
egy félrenézett mosoly,
meg az, hogy nem mertem megfogni a kezed.
A dal végén csend van.
Olyan csend, amit nem lehet újraindítani.
A fülhallgatót kiveszem,
de téged bent felejtelek: az eszemben.
Félhangok
A dal még szól, de már nem neked,
a hangod bennem mégis megremeg.
Egy fél refrén, egy elszúrt nyár,
egy pillanat, ami visszajár.
A buszmegálló, este, fél nyolc:
a város bennem túl hangos volt.
Te nevettél, én hallgattam,
szívem rossz ritmust kapott halkan.
Nem voltunk többek egy mondatnál,
amit nem mert kimondani a vágy.
Most minden szám rólad beszél,
pedig a lejátszó már mást remél.
Kiemelt fénykép forrása: Pinterest
A szerző Gyulai Jázmin, a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum diákja.
