NK S02E01 – A Szűzanya nyomában és a csíksomlyói lelkület
Egy hosszabb intermezzo után ismét folytatódik a Népi kultúra rovat — mondhatni kezdetét veszi a sorozat második évada. Bár eddig főként Victor gondozta ezt a rovatot, idővel talán többfelé ágazik majd, hiszen minden jel arra utal, hogy hamarosan új szerzőt is köszönthetünk az oldalon, aki szívügyének tekinti a népi hagyományok és kultúra bemutatását.
Addig is viszont nézzünk utána egy aktuális eseménynek: a Csíksomlyói búcsúnak
Pünkösd a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe, amikor a hívek a Szentlélek eljövetelére emlékeznek. A Biblia szerint Jézus mennybemenetele után ötven nappal a Szentlélek leszállt az apostolokra, erőt, bátorságot és hitet adva nekik ahhoz, hogy elvigyék Krisztus tanítását az emberek közé. A magyar néphagyományban a pünkösd egyszerre vallási és közösségi ünnep is, amelyhez számos szokás, zarándoklat és népi hagyomány kapcsolódik — ezek közül a legismertebb a csíksomlyói pünkösdi búcsú.
Őseink buzgósága ma is ott visszhangzik a csíksomlyói pünkösdi búcsúban. Évszázadok óta ugyanaz a zarándoklat ismétlődik: ugyanazok az énekek, ugyanazok az imák, mégis minden alkalommal új lélekkel telik meg a Nyereg. A poros utakról érkező zarándokok nem parancsszóra indulnak útnak, hanem a hagyományból fakadó mély hit és lelki meggyőződés vezeti őket a Somlyói Szűzanyához.
Pünkösd hetében megmozdul az egész Székelyföld (de nem csak) katolikus népe. Esőn, sárban, fáradtságon át érkeznek a hívek: a sort általában az udvarhelyiek, háromszékiek, fel- és alcsíkiak nyitják, utánuk pedig bármelyik más magyar nyelvterületről illetve katolikus vallású egyházközségekből érkeznek a zarándokok. Megtépázott zászlók alatt, évszázados énekeket zengve járják végig ugyanazt az utat, amelyet előttük őseik is megtettek.
A búcsú nem csupán vallási esemény, hanem a néplélek egyik legszebb megnyilvánulása.
A szombati nagykörmenet különös erejű pillanat. A harangok zúgása, a csengettyűk hangja, a dobok pergése és az egyszerre felcsendülő énekek olyan összhangot teremtenek, amely még a legközönyösebb szíveket is megérinti. Csíksomlyón ilyenkor nemcsak emberek találkoznak, hanem múlt és jelen, hagyomány és hit is egymásra talál. Fontos azt is kiemelni, hogy nem csak katolikus emberek jelennek meg ezen a nagymúltú rendezvényen: nagyon sok más felekezet is képviselteti magát, hisz az nem kiírás, hogy csak római katolikusok lehetnek jelen. A lényeg a találkozásban, a közös történelemben és jövőbe vetett hiten, illetve az egyházi lelkületen alapszik.
A csíksomlyói búcsúhoz számos ősi népszokás kapcsolódik, amelyek nemzedékeken át öröklődtek tovább, leginkább a székely és csángó közösségekben. A legjellegzetesebb hagyomány a keresztalják érkezése: a különböző falvak zarándokcsoportjai saját templomi zászlóik és keresztjeik alatt, énekszóval vonulnak Csíksomlyóra. Az út nem csupán utazás, hanem lelki felkészülés, közös imádság és fogadalom is egyben. A zarándokok gyakran népviseletben érkeznek, így a búcsú a székely és csángó hagyományos öltözetek egyik legszebb találkozóhelyévé válik.
Különleges szokás a „kikerülés” is, amikor a megérkező keresztalják ünnepélyesen körbejárják a kegytemplomot és a kolostort. A szombati nagykörmenet során ezrek énekelnek együtt, miközben a harangok és csengettyűk hangja tölti be a Nyereg környékét. A hívek számára fontos hagyomány a hajnali napvárás is: sokan virrasztással és imádsággal készülnek pünkösdvasárnap hajnalára, amikor a felkelő napban Krisztus jelképes megjelenését vélik felfedezni. A búcsú így egyszerre vallási ünnep, közösségi esemény és a népi kultúra élő öröksége.
A csíksomlyói Mária-szobor
A csíksomlyói kegytemplom legismertebb kincse a csodatevő Mária-szobor, amely a magyar nyelvterület egyik legnagyobb és legjelentősebb kegyszobra. A hársfából faragott alkotás a 16. század első felében készülhetett, feltehetően egy erdélyi műhelyben. A több mint két méter magas szobor a Napba öltözött Asszonyt ábrázolja: fején koronával, karján a kis Jézussal, lába alatt pedig a holdsarlóval és a kígyóval, amelyek a gonosz feletti győzelmet jelképezik. A hívek évszázadok óta különleges tisztelettel fordulnak a Szűzanyához, akit a székely nép oltalmazójaként és pártfogójaként tisztelnek.
A hagyomány szerint a szoborhoz kapcsolódó tisztelet különösen az 1567-es győzelem után erősödött meg, amikor János Zsigmond erőszakkal próbálta protestáns hitre téríteni a székelyeket. A csíki és gyergyói katolikusok azonban István gyergyóalfalvi pap vezetésével győzelmet arattak, majd hálából pünkösdkor elzarándokoltak Csíksomlyóra. Ettől kezdve vált a pünkösdi búcsú a székely katolikusok egyik legfontosabb vallási eseményévé. A hívek úgy tartják, hogy a Szűzanya közbenjárása számos alkalommal segítette meg a hozzá fordulókat, ezért a kegyszobor ma is a hit, a remény és a megmaradás jelképe Erdélyben.
A szájhagyomány úgy tartja számon, hogy a török időkben maga a szultán is el akarta vitetni a híres szobrot, ám amikor emberei megpróbálták felemelni, a szobor hirtelen olyan súlyossá vált, hogy még 8 szarvasmarhával is képtelenek voltak megmozdítani. A szultán ezt látván kardjával a Szűzanya arcára és nyakára suhintott, amelynek nyoma még ma is látszik. A történet szerint ez a megnehezedés a Szűzanya csodás közbenjárásának jele volt, amely megóvta Csíksomlyó legféltettebb kincsét az idegen kézre kerüléstől. A hívek számára ez a legenda nem csupán mese, hanem annak jelképe, hogy a Somlyói Szűzanya mindig őrködött a székely nép és hite felett, még a legnehezebb történelmi időkben is.
„Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes.”
Mária alakja a magyar kereszténységben különösen kiemelkedő szerepet tölt be: sokak számára ő a legfontosabb szent, akinek tisztelete talán csak Szent László kultuszával mérhető össze. A magyar néplélek évszázadokon át „Nagyasszonyunkként” tekintett rá, hiszen a hagyomány szerint Szent István király halála előtt az egész országot a Szűzanya oltalmába ajánlotta fel. Ettől kezdve Magyarországot gyakran Regnum Marianumként, vagyis Mária országaként emlegették. A népi vallásosságban Mária nem távoli, elérhetetlen alak, hanem közbenjáró édesanya, akihez a legegyszerűbb ember is bizalommal fordulhat bánatában, félelmében vagy reményeiben.
Nem véletlen, hogy a Kárpát-medence számos kegyhelye kapcsolódik az ő nevéhez. Máriaradna, Máriapócs vagy Máriacsatka mind olyan szent helyek, amelyekhez a néphagyomány különleges jelenéseket, könnyezéseket vagy csodatételeket köt. Ezeket az eseményeket legtöbbször egyszerű emberek elbeszélései, helyi feljegyzések és szájhagyomány őrizte meg az utókornak. A hívek számára azonban nem feltétlenül a történelmi bizonyíthatóság a legfontosabb, hanem az a lelki tapasztalat, hogy ezeken a helyeken közelebb érezhetik magukat a Szűzanyához és Istenhez. A búcsújárás ezért egyszerre vallási cselekedet és mély közösségi élmény is.
Mária alakja ugyanakkor túlmutat a vallásos tiszteleten: a tiszta anyaság, az önfeláldozó szeretet és a feltétel nélküli gondoskodás örök archetípusává vált. A világirodalomban, a képzőművészetben és a népköltészetben számtalan alkotás merített ihletet ebből az anyaképből. A fájdalmát hordozó Mater Dolorosa, a gyermekét oltalmazó édesanya vagy az égi közbenjáró alakja mind olyan motívumok, amelyek újra és újra visszatérnek az emberi kultúrában. A magyar néphitben Mária nemcsak mennyei királynő, hanem a szenvedő ember vigasztalója és a nemzet oltalmazója is.
Ez a gondolat jelenik meg a régi magyar irodalomban is, többek között Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című művében. Az eposzban Mária az isteni beavatkozás egyik legfontosabb alakja: közbenjárása összeköti az emberi hősiességet az égi akarattal. A keresztény harcosok küzdelme így nem pusztán földi csata, hanem lelki és szakrális jelentőséget is kap. A Szűzanya alakja a magyar történelmi emlékezetben ezért nemcsak vallási szimbólum, hanem a megmaradás, a hit és a remény örök jelképe is.
A magyar néphagyományban Mária ünnepei is különösen fontos helyet foglalnak el. Kisboldogasszony, vagyis Mária születésének ünnepe szeptember 8-án a remény és az új kezdet jelképe, míg Nagyboldogasszony augusztus 15-én Mária mennybevételének emléknapja, amely a magyar katolikus hagyomány egyik legjelentősebb ünnepe. A régi falvakban ezekhez az alkalmakhoz búcsúk, körmenetek, virágdíszítések és közösségi összejövetelek kapcsolódtak. Nem véletlen az sem, hogy a Kárpát-medence számtalan temploma, kápolnája és plébániája viseli Mária nevét: Boldogasszony-templomok, Mária-kápolnák és Nagyboldogasszony-plébániák százai őrzik a Szűzanya tiszteletét. Ez jól mutatja, hogy Mária alakja nem csupán vallási szimbólum, hanem a magyar lelki és kulturális örökség egyik legmélyebb gyökere is.
A csíksomlyói búcsú ezért több mint egyszerű vallási esemény. Egy élő emlékezet, amelyben együtt van jelen hit és történelem, néphagyomány és közösség, múlt és jelen. Amikor a zarándokok énekszóval felvonulnak a Nyeregbe, valójában nemcsak a Szűzanyát köszöntik, hanem saját megmaradásukat, identitásukat és őseik örökségét is.
A modern világ rohanásában talán egyre ritkábbak azok a pillanatok, amikor egy nép ennyire tisztán tud visszafordulni saját gyökereihez. Csíksomlyó azonban évről évre emlékeztet arra, hogy a hagyomány addig él, amíg vannak, akik szívből továbbviszik azt.
Kiemelt fénykép forrása: Saját szerkesztés
A szerző Corodi Victor, a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatója.