szárazon esőben – Kendi Dominik verse

Nem az a baj,
hogy nincs hang körülöttem,
hanem hogy nem nekem szól. 
Szavak mennek el mellettem,  
mint eső kabáton, 
én száraz maradok kívül. 
Voltam már több is, 
vers, szám, eredmény papíron, 
de belül csak halk kérdés ismétli magát: 
kitűnő vagyok? 
Arcokat nézek: zárt ablakokat. 
Nem látok be, tükröződöm rajtuk. 
Torz kép, amit már én sem ismerek, 
nem tudom, ki hinné el. 
Nem a csend a legnehezebb. 
Nem tudom, 
volt-e valaha hang, 
vagy én vártam túl sokáig rá. 
Mintha becsület nekem nem járt volna, 
mint segítő embernek szép szavak. 
Ha segítek, átlátnak rajtam, 
ha nem, 
mint szél tépett zászlót 
hagynak engem útjuk hátánál. 
Mégis, valahol mélyen, 
mint elfelejtett tűz hamu alatt, 
marad valami makacs meleg: 
hogy egyszer majd valaki észrevesz. 
Nem, mert keresett, 
nem, mert ott voltam végig, 
hanem valaki adni szeretne annak, 
aki lelkét adta azoknak, kiknek nagyobb szükségük volt rá.



A szerző Kendi Dominik-János, a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium diákja.

Kiemelt fénykép forrása: Pinterest