Házi olvasmányok VS. Szabadon választott könyvek

Az iskolai éveink alatt mindannyian találkozunk a kötelező házi olvasmány fogalmával. Általában ezeket az olvasmányokat a nyelv és irodalom szakos tanárok szokták kijelölni, de ritkább esetekben más pedagógusok is jelölhetnek ki a diákok számára kötelező módon elolvasandó szövegeket.

A háziolvasmányokat általában tanév végén szokták kijelölni és még nyári vakációs olvasmánylistának is szokták nevezni, de feltehetjük a kérdést, hogy vajon jól van ez így?

Mit olvasnak szívesebben a diákok? Egy kötelező házi olvasmányt vagy egy általuk szabadon választott ifjúsági regényt?

A legtöbb nyelv és irodalom szakos pedagógus amellett érvel, hogy az iskolai oktatásban megkerülhetetlen a kötelezően elolvasandó művek kijelölése, mivelhogy a tanórán nem lehet érdemi beszélgetést folytatni olyan irodalmi alkotásokról, amelyeket a diákok nem olvastak el. Véleményem szerint ez így is van, de feltehetjük a kérdést, hogy vajon mennyire áll közel a mai tinédzserek világához Liviu Rebreanu Ion című regénye vagy a Moromeții által bemutatott világ?

A legtöbb pedagógus azt vallja, hogy a nyelv és irodalom tanóráknak – függetlenül attól, hogy milyen nyelvről is van szó – az kellene legyen az elsődleges célja, hogy megszerettesse a diákokkal az olvasást és csökkentse a funkcionális analfabéták számát.

Ezzel szemben a PISA típusú felmérések azt igazolják, hogy Romániában rendkívül magas a funkcionális analfabéták száma. Sok diák úgy vélekedik, hogy szívesen olvasna irodalmat vagy akár nem irodalmi alkotásokat, de nem a tanár által kötelezően kijelölt listából.

De vajon mi a megoldás?

Az utóbbi években a Román Tanügyminisztérium próbálkozott alternatív kerettantervek kidolgozásával, de ezeket csak kevés számú iskolában alkalmazzák, mivelhogy még tesztelési fázisban vannak. Sok pedagógus úgy véli, hogy vannak olyan híres irodalmi alkotások, amelyek elolvasása nélkül nem lehet befejezni az iskolai tanulmányokat, mivelhogy a nemzeti kultúra és az általános műveltség részét képezik és olyan történelmi korszakokban játszódik a cselekmény, amelyek kulcsfontosságúak.

De mi van akkor, ha ezek az írások már nem keltik fel a XXI. századi diákok figyelmét? Úgy gondolom, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha a hangsúly az olvasásra és a szövegértésre tevődne át, nem pedig a szövegértelmezések betanulására.

A XXI. századi pedagógiai irányzatok a kompetenciák, készségek és képességek fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, amelynek részét képezi a szövegértési képesség is, egy olyan kompetencia, amire tanulmányaink bevégzése után is szükségünk van egész életünkön át. Hisz életünk során rengeteg írott szöveget kell értelmeznünk: dokumentumokat, szerződéseket, nekünk szánt munkahelyi vagy magánéleti üzeneteket, és ezeket nem kerülhetjük el!

Egyes diákok még felnőtt fejjel is büszkék arra, hogy nem olvasták el a tanárjuk által kijelölt kötelező házi olvasmányokat, hanem diákéveik alatt rendszeresen azt olvasták, ami nekik tetszett.

Ebben a kérdésben viszont a nyelv és irodalom szakos tanárok már megosztottak, mert van aki úgy vélekedik, hogy csak magas színvonalú irodalmat szabad olvasni, ponyvairodalmat viszont nem, más pedagógusok pedig úgy vélekednek, hogy a lényeg az olvasás és ismeretszerzés folyamatában rejlik, legyen bármiről is szó.

Véleményem szerint, ez egy örök kérdés marad, mivelhogy nem lehet egy olyan iskolarendszert kialakítani, amely mindenki számára ideális legyen.

Állítólag Európában a legjobb oktatási rendszerrel Finnország rendelkezik, s a többi európai országnak volna mit tanulnia a finnektől. A finn oktatási rendszer a bizalomra, az esélyegyenlőségre és a rugalmasságra épül. Pont erre a rugalmasságra lenne szükség a többi európai ország tanügyi rendszerében is, hogy ne csak annyival maradjanak a diákok, hogy kaptak a pedagógustól egy kötelező házi olvasmányos listát, hanem az oktatási rendszernek kellene igazodnia a diákok igényeihez.

Kiemelt fénykép forrása: Hargita népe

A szerző Erni-Szakács Szilárd, a nagyváradi Partiumi Keresztény alumni hallgatója.