„A költészet tanítható, de igazán csak átélni lehet. Ki kell próbálni. Eggyé válni vele.”

Az oxfordi évem – filmajánló Vikitől

Sokszor halljuk a figyelmeztetést: „Éld meg a pillanatot, és létezz a jelenben!” – mégis, amíg igazán meg nem tapasztaljuk, hogy az idő egyre gyorsabban múlik, hajlamosak vagyunk ezt puszta közhelynek tekinteni. A mindennapi rohanásban mintha elfelejtenénk igazán figyelni. Megszokásból futunk végig a napjainkon, észre sem véve az apró szépségeket – legyen szó a természet finom részleteiről, egy vers sorairól vagy egy jelentéktelennek tűnő beszélgetésről. Sokszor már a történetek szereplőire, életútjukra és fejlődésükre is alig emlékszünk, mintha nem lett volna időnk megérteni, mit is jelentettek számunkra.

Ana és Jamie szívszorító története éppen erről nyitja fel a szemünket. Arra figyelmeztet, hogy ne várjuk meg, amíg az idő szorítása elkerülhetetlenné válik. Ana az egyetem elvégzése után úgy dönt, egy évet tölt Angliában, az Oxford egyik legpatinásabb főiskoláján. Itt találkozik tanárával, aki PhD-hallgatóként és tanársegédként dolgozik. Már az első pillanattól érződik a közöttük lévő különleges kémia. Kezdetben úgy tűnt, a film talán túlságosan is gyorsan halad a romantikus szál kibontásában, mintha sietne valami felé. Ám hamar kiderült: a történet középpontjában nem a szerelem áll önmagában, hanem maga az élet, annak törékenysége és egyszerisége.

A szerelem és az élet közötti határvonal sokszor elmosódik, hiszen a kettő mélyen összefonódik. A film éppen ezt mutatja meg – hogy a legszebb és legfontosabb élményeink gyakran épp azokból a kapcsolatokból születnek, amelyekre talán nem is számítunk. A film közben akaratlanul is felmerült bennem a kérdés: vajon én jól élem-e az életem? Hányszor kapkodtam el dolgokat, szalasztottam el lehetőségeket, vagy vesztettem el pillanatokat azért, mert túlzottan előre terveztem?

A film arra emlékeztetett, hogy a teljes élethez nem feltétlenül kellenek kifinomult stratégiák vagy hibátlan tervek. Sokszor épp az hozza el a legszebb élményeket, ha hagyjuk magunkat sodródni. Persze tudatosan figyelve arra, hogy közben jelen legyünk.

Ana és Jamie története számomra újabb bizonyíték arra, hogy az irodalom és a művészet az élet tükre. Segítenek értelmezni a saját tapasztalatainkat, és kapaszkodót adnak még a legnehezebb időkben is. A film üzenete világos: a jelen megélése nem halogatható feladat, hanem az élet legfontosabb alapelve.

Talán éppen ez a legnehezebb feladat: kilépni a megszokások biztonságából, elengedni a túlzott kontrollt, és engedni, hogy az élet meglepjen minket. Nem könnyű szembenézni azzal, hogy minden pillanat egyszeri és megismételhetetlen. Ha képesek vagyunk figyelni, ha hajlandóak vagyunk kockáztatni és jelen lenni, akkor az élet nem csak túlélhetővé, hanem valóban élhetővé válik.

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év