Rigócsőr király

Mondanom sem kell, hisz köztudott tény, hogy az ember egész életének a legszebb időszaka a gyermekkor. Hisz attól függetlenül, hogy akadnak benne nehézségek – mint például az, hogy nem mindent tudunk, rengeteget kell tanulnunk, és valakitől mindig függünk – talán mégis ez a leggondtalanabb része az ember életének.

Elsősorban is pont azért, mert valakitől mindig függünk, ami tulajdonképpen azt is jelentheti számunkra, hogy valaki mindig mellettünk áll, segít rajtunk, és nem hagyja, hogy egyedül cipeljünk olyan terheket, amelyek esetleg megbánthatják az ártatlan lelkünket.

Másodsorban pedig épp azért, mert az ezt követő időszakában az életünknek – azaz a tinédzser-, majd a felnőtt és öregkorban – lehetőség szerint már mi vagyunk azok az emberek, akik azon dolgoznak, hogy más gyermekeknek ne legyen félelmük, hanem sokkal inkább támaszuk.

Összességében tehát a gyermekkor a legszebb, leggondtalanabb és szó szerint a legmesésebb időszak egy ember életében, amelynek megélésére nagyon muszáj vigyázni, hisz ezek a nyugodt, tehermentes évek már sosem térnek vissza.

S ha már meséről vagy mesékről van szó, a gyerekkorról köztudott az is, hogy ezek a kis színes, egyfajta filmrészletek vésődnek a középpontjába. Nagyon sok esetben, sőt, szinte minden esetben ezek a néhány perces, úgynevezett videók határozzák meg egy kisgyermek jövőjét, racionális gondolkodásmódját, vagy a legtöbbször az emlékeit a gyermekkoráról.

Ennek a három, úgynevezett mesenézési eredménynek az oka nagyon egyszerű, és nem mással magyarázható, mintsem a ténnyel, miszerint minden mese tartalmaz egy tanulságot, egy példázatot, vagy egyszerűen egy tanítást, amelyek egyike mindenképp fejleszti a gyermekek gondolkodását vagy agyi működését.

Mint tinédzser, büszkén mondhatom, hogy visszaemlékezve a gyermekkoromra mindig eszembe jutnak a kedvenc meséim, amelyek kezdését mindig nagyon vártam, és amelyek tartalma egy kicsivel több színt adott a gyermekkoromhoz. Ezen kedvenc mesék között szerepelt a Geronimo Stilton, a Hunyor-Major, George, a kismajom, a Magyar népmesék, Barbie, Vízcseppmester, valamint a Sün Alfréd: Forró nyomon.

Igazából szinte biztos vagyok abban, hogy a mesék témájától, terjedelmétől vagy esetleg nyelvezetétől függően mindegyiktől kaptunk valamit – akár nyomozói készségeket, akár történeteket igaz barátságokról, akár olyan érzéseket, amelyeket még most is felidéznek bennünk, és mindenképp melegséggel töltenek el. Ugyanakkor ezek mellett a kevésbé ismert mesék mellett léteznek olyanok is, amelyeket biztosan mindenki nagyon jól ismer, és nem csak egy adott nemzeten belül, de sokkal inkább az egész világon. Ezek a mesék pedig nem mások, mint a Grimm testvérek meséi, amelyek értékei, jellemzői és példázatai már az egész világot bejárták.

Természetes módon, mindamellett, hogy jól kidolgozott történeteket olvashatunk, mindegyik mögött megbújnak pozitív és negatív emberi tulajdonságok, mint például a jóság, a segítőkészség, a kapzsiság, vagy akár a gonoszság, amelyek végül megkapják a méltó jutalmukat, vagy az esetleges büntetésüket.

A Grimm testvérek több száz ilyen történetet gyűjtöttek össze, alkottak meg és mutattak meg a nagyvilágnak, annak érdekében, hogy mindamellett, hogy szórakoztassák, tanítsák is az olvasókat vagy nézőket.

A mai cikkem egy visszaemlékezés a gyermekkoromba, azáltal, hogy bemutatom az egyik legkedvesebb Grimm-mesémet, amely otthonossága, igazságossága, és nem utolsósorban mondanivalója révén képes megváltoztatni az emberek gondolkodásmódját. Fogadjátok hát sok szeretettel gyermekkorom egyik legszebb darabját, néhány sorban elmesélve!

Rigócsőr király

Élt egyszer – vagy talán nem is élt – ezen a kerek nagy világon, vagy talán egy másikon, de hozzánk minden bizonnyal egy nagyon közeli világon, egy gazdag, azonban igazságos király. Hatalmas birodalma volt, benne sok és jólelkű lakossal, akik szerették is királyukat, azonban a király szíve mégis hatalmas bánattal volt tele.

Volt ugyanis ennek a királynak egy eladó sorban lévő, gyönyörű szép, azonban nagyon válogatós leánya, aki nem volt hajlandó senkihez sem feleségül menni.

Egyszer aztán a király ünnepséget tartott, ahová rengeteg nemes embert hívott meg, annak érdekében, hátha végre férjet találhatna egy szem lányának. Az ünnepségen megforduló nemesek, királyok és szebbnél szebb hercegek között volt egy igazán jól öltözött, azonban hosszúkás orrú is, akit a király lánya rögtön a Rigócsőr jelzővel illetett.

Mivel a király ekkor már nagyon dühös lett a lánya viselkedését illetően, elhatározta, hogy kihirdeti királyságában: a következő nap az első koldusnak, zenésznek, vagy magának az utolsó embernek az egész királyságban odaadja lánya kezét. Az ünnepségen jelen lévő, immáron Rigócsőr királyfi is meghallotta ezt, és úgy döntött, hogy ő is beöltözik – lehetőleg egy koldusnak – elveszi a királylányt, és megpróbálja megleckéztetni.

Így is lett: a következő nap ő, mint koldus, lépte át a vár kapuját először, így tehát ő kapta meg a királylány kezét, még akkor is, ha az eleinte nem hitt édesapja szavaiban.

Bármennyire is ellenkezett, végül házasságot kötött a koldussal, és el is indult vele, a koldus saját lakásába – amely nem egy vár volt, de még csak egy palota sem, sőt történetesen egy csepp kunyhó, az erdő közepén, egy kecskével.

Az elején nagyon nehezen boldogultak, különösen azért, mert a királylány nem tudott alkalmazkodni, sem pedig hozzászokni ahhoz, hogy nincs pénzük, vagy hogy esetleg ne kapna meg valamit.

A koldusnak rejtőzött királyfi valójában szerette őt, ezért igyekezett eltűrni mindent neki – többek között a folyamatos sopánkodást.

Egyik nap a koldus elhatározta, hogy elküldi a királylányt is dolgozni, azaz cserépedényeket árulni a vár udvarában, amely első két-három alkalommal elég jól sikerült neki. A későbbiekben azonban egyik alkalommal a koldus intése ellenére a vár kapujában állt meg a portékáival, mondván, hogy ő nem fog halak és zöldséges árusok között árulni. Viszont ennek eredményeként a várba rohanó nemesek összetörték minden áruját.

A koldus titkon reménykedett abban, hogy megváltozik, azonban látván ezt a cselekedetét, rájött, hogy a királylány bizony sosem fog jólelkűvé vagy kedvessé válni. Csalódottságában tehát elzavarta, így a lány kénytelen volt új életet kezdeni, mint szakácssegéd Rigócsőr királyfi udvarában.

Időközben nagyon megbánta, hogy megbántotta a királyfit, és titkon bele is szeretett, épp ezért volt számára olyan nehéz végignézni, hogy a királyfi nősülni készült.

Az esküvő napján azonban a királyfi megtorpant, mihelyst meglátta a királylányt, mint munkáslányt, így bevallotta neki, hogy ő volt a vele élő koldus, majd megkérdezte, hogy hozzámenne-e feleségül ismét. A királylány először hezitált, ám mivel ő is szerette az őt szerető királyfit, természetesen feleségül ment hozzá – és boldogan éltek jóban, rosszban, betegségben, egészségben, bajban és békességben.

Kiemelt fotó: Békési Kultúra

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály