20 évesek tanácsai a 15 éves önmaguknak

Van valami egészen különleges és egyben megrendítő abban, amikor az ember megáll, és visszanéz arra, aki régen volt. Húszévesen talán először érezzük igazán, hogy már van mit magunk mögé nézni – nem csak gyerekkori emlékeket, hanem döntéseket, tanulságokat, fájdalmakat, és az első „igazi” felismeréseket. Ezek a visszatekintések, bármennyire is fájdalmasak vagy kínosak néha, fontosak. Mert ha már látjuk, mit csináltunk volna másképp, ha már megfogalmazódik bennünk, hogy „ezt ma már máshogy látnám”, az fejlődés. És ez az igazi változás jele. Nem az, ha soha nem hibázunk, hanem az, ha tudunk tanulni belőle.

Ezért kérdeztem meg húszéves ismerőseimet: mit üzennél a 15 éves önmagadnak? A válaszok őszinték, meglepően mélyek, és nagyon különbözőek voltak. Volt, aki csak néhány szóban tudta összefoglalni, más hosszabban öntötte ki a szívét, de egyvalami mindegyikből áradt: a szeretet és az a vágy, hogy megvédjék azt a fiatal ént, aki még csak kereste önmagát.

Sokan azt üzennék maguknak: „Ne siess, van idő. Nem kell tizenévesen mindent tudni. Nem baj, ha akkor még nem volt célod, nem láttad tisztán, ki vagy, vagy hogy hova tartasz. Egy válaszadó így fogalmazott: „Ne sürgess semmit. Az élet még csak most kezdődik.” Ez a mondat mélyen bennem maradt, mert én is éreztem a kamaszkor végén azt a belső nyomást, hogy „haladni kell”. Ma már tudom: nem kell mindig sietni ahhoz, hogy eljuss valahova.

Többen a kapcsolataikról szólaltak meg: „Ne ragaszkodj görcsösen azokhoz, akik nem látnak téged igazán. A valódi barátság nem fáj.” – olvasható egy másik üzenetben.

15 évesen hajlamosak vagyunk bármi áron beilleszkedni, elfogadtatni magunkat, még akkor is, ha közben elhagyjuk saját magunkat. Idő kell hozzá, míg rájövünk: aki igazán szeret, az nem kér megalkuvást, és nem bánt, hogy mellette legyél.

Mások praktikusabb dolgokat emeltek ki: „Többet foglalkozz a ház körüli dolgokkal, mert szükség lesz rá”, vagy „Légy megfontoltabb, amikor beszélsz és cselekszel.” Ezek elsőre egyszerű tanácsoknak tűnnek, mégis azt mutatják, hogy az idő múlásával az ember értékelni kezdi azokat az apróságokat is, amelyekre akkoriban talán rálegyintett.

Az egyik legfontosabb visszatérő gondolat mégis az volt: „Ne félj attól, hogy hibázol. Ne aggódj annyit amiatt, hogy mit gondolnak rólad mások. A legtöbben túl elfoglaltak ahhoz, hogy figyeljenek.” – írta valaki. És ez mennyire igaz! 15 évesen szinte mindent átsző az önbizalomhiány, a folyamatos összehasonlítás, a „vajon elég jó vagyok?” kérdése. Pedig ha már akkor tudnánk, hogy senki sem figyel annyira, mint mi hisszük, talán több erőnk lenne önmagunkhoz hűnek maradni.

És ha most ezt véletlenül egy 15 éves olvassa… hadd mondjak valamit.

Nem baj, ha most még nem érted teljesen. Nem baj, ha most még azt gondolod, ezek csak „felnőtt szövegek”. Ha csak egyetlen mondat itt megmarad benned, már megérte. Kamasznak lenni néha olyan, mintha folyamatosan egy viharon próbálnál átkelni térkép nélkül. Épp ezért fontos, hogy hallgasd meg azokat, akik már átvészelték azt a vihart. Nem azért, mert ők tökéletesek, hanem mert már tudják: minden viharnak vége lesz egyszer. Ne félj attól, ha hibázol. Ne szégyelld, ha néha nem tudod, ki vagy. És ne akarj mindig erősebbnek látszani, mint amennyire épp vagy. Szerethető vagy így is. Elég vagy így is. Légy türelmes magaddal.

Az ember nem tud visszamenni az időben és megváltoztatni a döntéseit, de meg tudja változtatni azt, ahogyan ma tekint vissza ezekre. És ez a lényeg. Mert ha már látjuk, hogy hibáztunk, ha már tudjuk, mit kellett volna másként tenni, az nem bukás, az fejlődés. Mert aki tanul a múltból, az képes építkezni belőle. Ezért fontos visszagondolni, megérteni azt a régi ént, és szeretettel ölelni meg, még akkor is, ha sokszor úgy éreztük, el vagyunk veszve.

Az, hogy ma már ilyeneket tudunk megfogalmazni, az, hogy ezekre így tudunk visszatekinteni, önmagában is egy hatalmas lépés előre. És ha valamit tanulhatunk ebből a kérdésből, akkor talán azt, hogy nem baj, ha akkor még nem volt minden tiszta. A lényeg az, hogy most már látjuk. És innen már lehet építkezni.

És te, kedves olvasó, mit üzennél a 15 éves önmagadnak?

Kiemelt fotó: @latteoflovedesigns illusztrációja

Mármor Viktória,
Nagyváradi Egyetem, Óvó- és tanítóképző szak,
II. év