Mi a nehezebb: megbocsátani vagy bocsánatot kérni?

Egy mindennapi, mégis nehéz kérdés: mit könnyebb megtenni? Elismerni, hogy hibáztunk, vagy elengedni valaki más hibáját? Miért fontos erről beszélni? Mert nem tűnik fontosnak, de mindennapi dolog, hogy akarva-akaratlanul valakit megbántunk, vagy minket bánt meg más. Előnyben vannak azok, akik nem sértődnek meg hamar, de azért náluk is van határ. A megbocsátás is fontos, mivel nem lehet örökké haragudni, de abban a pillanatban sokak számára nem jön könnyen, így rosszul kezelik a szituációt – mondhatni, még „rátesznek egy lapáttal a dologra”.

A bocsánatkérés nemcsak szavak kimondása, hanem felelősségvállalás is. Amint kimondod, bevállalod azt, hogy igen, hibás vagy – még ha nem is érzed annak magad, de a másiknak ez fontos lehet. A bocsánat kimondását a büszkeség vagy a félelem is megakadályozhatja. Félelem? Mitől? Miért félünk bevallani, hogy hibáztunk? Senki sem tökéletes – a lényeg, hogy mi is határt húzzunk, és ezzel egyidejűleg észrevegyük a másik fél határait is. Például, amikor valaki hibázik, de inkább mentegetőzik, vagy csendben marad, nehogy „gyengének” látszódjon. Ez az emberek elsődleges, automatikus reakciója – nagyon ritka az az ember, aki az első pillanattól fogva elismeri, amit a többi tagad.

Miért nehéz megbocsátani?

A megbocsátás nem felejtést jelent, hanem azt, hogy nem engedjük, hogy a harag irányítsa az életünket. A harag ellen vagyunk mi, nem pedig fordítva. A sértettség, a csalódás és a bizalomvesztés akadály lehet. Gyakran félünk attól, hogy a megbocsátás azt jelenti: „rendben van, amit tettél, gyere máskor is.” Mégis, megbocsátani sokszor a saját lelki békénkért is fontos, hiszen vannak olyan emberek, akik egészen komolyan veszik a legkisebb összezördüléseket is, és hetekig – vagy a dolog nagyságától függően hónapokig – is képesek szomorkodva gondolni a történtekre.

Egyik sem gyengeség. Inkább: mindkettő erő.

Bocsánatot kérni az alázat ereje. Megbocsátani a nagylelkűség és önuralom ereje.

Mindkettő szükséges az egészséges emberi kapcsolatokhoz – legyen szó akár családi vitákról, munkahelyi konfliktusokról vagy barátok közti szócsatáról. Aki képes bocsánatot kérni, esélyt ad a változásra. Aki meg tud bocsátani, esélyt ad a gyógyulásra.

Tehát melyik a nehezebb, és melyik a könnyebb? Egyértelmű válasz nélkül marad a kérdés, mert attól függ, ki vagy, mit éltél át, és milyen kapcsolatban állsz az érintett személlyel. Ha te kérsz bocsánatot, az inkább egy belső konfliktust tükröz önmagaddal, mivel rágódsz rajta, hogy mi legyen. Ha tőled kérnek bocsánatot, és a gond annyira súlyos volt, hogy nem látod az esélyt a szebb napokra – az is rendben van. Ezt tudva, talán megbocsátani nehezebb – persze csak szituációtól függően dől el ez is. Nem baj, ha egyik vagy másik néha nehéz. Mindkettő az. A lényeg, hogy felismerjük, és próbáljunk fejlődni benne. Talán az a legerősebb ember, aki bocsánatot tud kérni, és megbocsátani is.

Érdekes elgondolkodni a forgive (megbocsát) és a forget (elfelejt) angol szavak felépítésén. A forgive szóban benne van a „give”, vagyis „adni” – hiszen amikor megbocsátunk, adunk valamit: megértést, második esélyt. A forget végén pedig ott a „get”, azaz „kapni” – mert amikor valóban el tudunk felejteni vagy elengedni valamit, akkor kapunk is: lelki békét, szabadságot, tisztánlátást.

„Forgiveness is the fragrance that the violet sheds on the heel that has crushed it.”
— Mark Twain

Kiss Virág,
Partiumi Keresztény Egyetem, Angol nyelv és irodalom szak,
I. év