
Magyar költők nyomában – 2. rész
Radnóti Miklós
Radnóti Miklós magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője, egyben Baumgarten- és Magyar Örökség-díjas költő volt. 1909. május 5-én született Budapesten. Zsidó származású volt, édesanyja, Grosz Ilona, belehalt a szülésbe. Édesapja, Glatter Jakab 1911-ben újra megnősült, feleségül vette a szintén zsidó származású Molnár Ilonát. Iskoláit Budapesten végezte, többek között a Magyar Királyi Állami Bolyai Reáliskolában és a Wesselényi Miklós Fiú Felső Kereskedelmi Iskolában. Diákkorában kiváló atléta volt, több versenyen is érmet nyert.
Édesapja 1921-ben agyvérzésben meghalt, és Radnóti csak ekkor tudta meg, hogy a nő, akit eddig édesanyjának hitt, valójában nem az. Ezután Radnóti anyai nagybátyjához került, akinek kívánságára kereskedelmi iskolába járt. 1930-tól a Szegedi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karának magyar–francia szakos hallgatója volt. 1935-ben feleségül vette Gyarmati Fannit. 1943-ban mindketten áttértek a római katolikus hitre, ám mindezek ellenére Radnótit háromszor is behívták munkaszolgálatra. 1944-ben a szerbiai Bor rézbányájába került, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták. Mindezek ellenére itt is írt verseket.
Radnótit a Magyarországra visszatartó „halálmenet” közben agyonlőtték, majd tömegsírba temették. Holttestét csak 1946-ban találták meg, zsebében pedig még mindig ott volt az a kis notesz, melybe utolsó verseit írta, a Bori notesz (melyről bővebben ITT olvashattok).
Költészete
Első publikációja egy prózai írás volt, amely 1925-ben jelent meg az Új Századok című diáklapban. Első verseskötete, a Pogány köszöntő 1930-ban látott napvilágot. Ezt követte 1930-ban az Újmódi pásztorok éneke, 1933-ban a Lábadozó szél, 1935-ben az Újhold, 1936-ban a Járkálj csak, halálraítélt!, 1938-ban a Meredek út, végül 1941-ben a Naptár. 1946-ban két posztumusz kötete is megjelent: a Tajtékos ég és a Bori notesz.
Legismertebb művei közé tartozik a Nem tudhatom, a Töredék, az Erőltetett menet és a Razglednicák.
Radnóti költészetében helyet kap a szerelem, a természet és a hazaszeretet, de megjeleníti a háború borzalmait, a halált, a pusztítást és a szenvedést is.
Versek, amelyek bennem élnek
Szerintem nincs szükség magyarázatra, hogy miért a Nem tudhatom című vers a legkedvesebb számomra. Radnóti ezt a verset 1944-ben írta. Megjelenik benne a hazaszeretet, a háború embertelensége és az emberi kiszolgáltatottság. Sokan a legismertebb magyar hazafias költeménynek tartják, hiszen úgy mutatja be a haza szeretetét, hogy közben elítéli a háborút és az erőszakot.
Számomra is a szülővárosom szeretetét üzeni a vers. Olvasás közben eszembe jutnak azok a dolgok, hogy miért szeretem a városomat, és milyen emlékek kötnek ide. Az is eszembe jut, mennyivel másként látom a szülőhazámat, mint egy idegen. Míg én minden kis részletét ismerem, addig egy idegen csak külsőleg tudja megfigyelni a várost.
A versből két részletet emelnék ki, ami kedves a szívemnek:
,,Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.”
,,és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,”
Kiemelt fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum
Varga Loretta-Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év
