viki

A társasjáték-pedagógia fontossága

A társasjátékok fogalmával és nevelési célú alkalmazásával először egyetemi tanulmányaim második évében találkoztam, amikor egy kedves barátnőm a Tudományos Diákköri Konferenciára (TDK) készülve ezt a témát választotta dolgozatának középpontjául. Akkoriban számomra is meglepő volt, hogy a társasjáték mint módszertani eszköz egy viszonylag új keletű megközelítésnek számít még a pedagógia területén is. Mivel nem tartozik a hagyományosan bevett oktatási módszerek közé, kutatottsága egyelőre még viszonylag szűk körű, azonban az utóbbi években egyre több szakember és kutató kezdett el érdeklődni iránta, felismerve benne a tanulást segítő és közösségformáló potenciált.

A témával való első találkozásom azonnal felkeltette az érdeklődésemet, és rádöbbentett arra, hogy a társasjátékok nemcsak szórakoztató időtöltést jelentenek, hanem komoly fejlesztő és pedagógiai értéket is hordozhatnak. Úgy érzem, ez egy olyan terület, amelyben még rengeteg lehetőség rejlik, és amelyről érdemes többet tudni. Ennek fényében fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy mások számára is hasznos lehet, ha bővebb információval rendelkeznek a társasjátékok pedagógiai szerepéről, és arról, hogyan lehet ezeket tudatosan alkalmazni a nevelési-oktatási folyamatban. Ma ezt fogjuk górcső alá venni, nagy vonalakban.

A társasjáték-pedagógia olyan oktatási és nevelési módszer, amely nem kifejezetten fejlesztési célra tervezett, hanem kereskedelmi forgalomban kapható vagy akár otthon is elkészíthető, eredetileg szórakoztatásra szánt társasjátékokat alkalmaz tudatos pedagógiai céllal. A pedagógus ezek közül a játékok közül szelektál, figyelembe véve az adott tanulási helyzet, tantárgy, illetve fejlesztési cél igényeit. A módszer előnye, hogy a tanulók számára élvezetes, motiváló játékélményt nyújt, miközben közvetetten fejleszti többek között a szociális készségeket, problémamegoldó gondolkodást, szabálykövetést, együttműködést, illetve akár tantárgyi tudást is.

A társasjáték-pedagógia tehát hidat képez a játék öröme és a tanulási folyamat között, lehetőséget teremtve arra, hogy a tanulók aktívan, élményalapúan sajátítsanak el ismereteket, illetve fejlesszék személyes és kognitív képességeiket.

Mindannyian részesei lehettünk már annak az élménynek, amikor egyetemi keretek között is kiléptek az oktatók a hagyományos frontális oktatás medréből, és játékosabb, élményalapú megközelítést alkalmaztak. Saját tapasztalataink alapján is megfigyelhető volt, hogy azok a tantárgyak, ahol a tanárok kreatív, interaktív módszerekkel – például játékokkal – igyekeztek bevonni a hallgatókat, sokkal nagyobb népszerűségnek örvendtek. Ezeken az órákon nem csupán a részvételi kedv nőtt, hanem a tanulás folyamata is élvezetesebbé, emlékezetesebbé vált. A hallgatók aktívabban kapcsolódtak be a közös munkába, bátrabban kommunikáltak, szívesebben működtek együtt társaikkal, és összességében pozitívabban értékelték az ilyen típusú tanulási környezetet.

Mindez jól mutatja, hogy a játékos elemek beépítése az oktatásba nem csupán a gyermekek, hanem a fiatal felnőttek körében is kedvező hatással bír vagy akár motiváló erővel rendelkezik, és elősegíti a mélyebb bevonódást az adott tananyagba.

Kiemelt fotó: WikiHow

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év