ai (1)

Ami nem emberi, az soha nem lesz az!

A mesterséges intelligenciáról

Sokszor hallani a mesterséges intelligencia veszélyeiről, hiszen valljuk be, ez még viszonylag új terület. Eddig csak kevés helyen használták széles körben, és nem mondható el, hogy az egész világon fenyegetést jelentene. Különböző fejlettségű és anyagi helyzetű országok vannak — fejlettek, kevésbé fejlettek, gazdagok és szegények. Vajon tényleg akkora veszélyt jelent mindez ránk nézve?

Az egész ügyet a mindenki által ismert ChatGPT indította el, hiszen ki ne szeretne egy olyan nem emberi, félig lényt, ami megtesz nekünk mindent — persze csak elektronikus hálózaton keresztül, hiszen még nem fejlesztettek ki egy teljesen jól működő, emberszabású és viselkedésű robotot. De fontos lenne tisztázni: lehetséges lenne-e egyáltalán?

De mi is a mesterséges intelligencia?

Egy műveletsor, ami egyre nő, minél komplexebb az AI. Ez önmagában feltételezi a növekvő tárhelyet is, ha valami nagyobb, okosabb rendszerről beszélünk. Ez legyen most a legkisebb gond a fejlesztésnél, hiszen ezt nem olyan nehéz megoldani. A kérdés inkább az, hogy hogyan legyen „igazi”? Mert mi teszi emberré az embert? A szabadsága. És pont ez az, ami az AI-nak nincs.

Hiszen eleve nem kéne gondot jelentsen, hogy felismerjen egy bizonyos dolgot, amire válaszolnia kell. De hogy új dolgot állítson össze teljes szabadsággal? Az már lehetetlen lenne anélkül, hogy eldobná a régieket — vagyis, hogy fejlődjön. De akkor mi maradjon meg, és mi ne? Ezt ő nem döntheti el, hiszen csak egy adott célra van beállítva, tehát nem lehet teljesen önmaga. Nem él, így csak egy programozott személyisége lesz, ami ugyan fejlődik, de igazi érzelmek, tapasztalatok és valódi gondolatok nélkül. Ha mondhatom így, egyfajta pszichopatikus, érzelemmentes gép marad.

Tehát nem attól kell félni, hogy beilleszkedik, hanem hogy mit tesz — de ezt ő nem irányítja. Persze, régen, amikor a gyárakban még nem voltak robotok, kézzel kellett irányítani ezeket a gépeket, de mára ez is egyre inkább csökken, ahogy telik az idő. Ami hosszú távon az emberek ellustulását eredményezheti, és azt, hogy nem ismerik meg a munkát igazán — ez pedig tényleges probléma lehet. Emellett veszélyben lehet az adatbiztonság is (hiszen bármilyen képet vagy hangot elő tud állítani bárkiről, ha van hozzá anyaga), valamint az emberek közötti kommunikáció is )egyre többen beszélnek magányukban ezekhez a gépekhez) stb.

De vajon milyen előnyei lehetnek a mesterséges intelligenciának?

Ha erre gondolunk, elsőként a feladatmegoldó képességére asszociálunk. Ami persze igaz, de ez sem hibátlan, hiszen a tudása is limitált — csak annyi, amennyi fent van az internet mezején. Ugyanakkor bármire lehet használni, ha eléggé fejlesztjük és megtaláljuk a megfelelő modellt. Egyesek jók a szövegírásban, mások a pontos adatokban, legyen szó egzakt tényekről vagy változókról. Vannak, amelyek segíthetnek egy nyelv megtanulásában, tanácsokat adni stb. Ez bárkinek a hasznára válhat, ha jól használja, és közben nem veszti el magát a procedúrában.

Itt említésre méltó egy teljesen AI-on működő Twitch-csatorna (meg persze más közösségi platformokon is elérhető). Ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tulajdonosának néha hozzá kell nyúlnia – akár adás közben is –, hogy kalibrálja, ha épp ott van, hiszen valamiféle szabadsága van ugyan, de nem végtelen. Persze ez sem fizikailag értendő, hanem mint hanggal rendelkező, beszélő AI, ami képes játékokat játszani, beszélgetni, vicceket mondani stb., mintha ténylegesen ember lenne. Sőt, már egész sok követőt és nézőt szerzett, ami azt bizonyítja, hogy igenis képes szórakoztatni egy mesterséges intelligencia egy egész nézői hadat.

Konklúzióban el kell mondjam, hogy ez bizony egy igen nagy lépcsőfok az emberi fejlődésben. Hiszen ilyen tempóban haladva már lassan tényleg ott tartunk, hogy akár az emberi létet is tudnánk helyettesíteni — ha nagyon akarnánk, mivel ezek nem egyebek, mint ember által írt rendszerek, amik a rabszolgáink. De megfelelő keretek között használva hatalmasat tud fejleszteni magán az ember. Persze ezt mindenki maga dönti el.

Fotók: Shutterstock

Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály