
Így neveld a sárkányodat
Ha szereted a fantasy filmeket, és egy izgalmas, de mégis szívmelengető alkotásra vágysz, akkor az Így neveld a sárkányodat kitűnő választás számodra!
Az Így neveld a sárkányodat először animációs filmként jelent meg 2010-ben, majd ezt követte a második része 2014-ben, végül a harmadik 2019-ben. 2025-ben megjelent az animáció élőszereplős remake-je is, amely külön élményt ad a nézőknek a sárkányokkal teli világban. Nekem lehetőségem adódott, hogy megnézzem 4D-ben a moziban. Számomra nagy élmény volt, hogy különböző effektekkel egészítették ki a filmet: a székek mozgása a sárkányok repülésénél, az illatok, a víz, mind egy hatalmas pluszt adott az amúgy is remekül elkészített filmnek.
Miről szól az Így neveld a sárkányodat?
A történetben megismerheted a Hibbant-szigeten élő vikingek életét. Pléhpofa, a törzsvezér egy erős kezű vezető, aki mindentől megvédi népét, még a sárkányoktól is. A sárkányok már hosszú idők óta veszélyt jelentettek a szigetre: ellopták állataikat és felperzselték otthonaikat. A törzsvezér fia, egyben a történet főhőse, Hablaty eleinte kétbalkezes karakterként jelenik meg, aki mindig csak bajt okoz. A sárkányokkal szemben nem engedik küzdeni, mert nincs kiképezve, de ő bizonyítani akar apjának: feltalál egy gépezetet, amivel sikerül elfognia a legtitokzatosabb sárkányt, az Éjfúriát. Mit fog tenni ezután Hablaty? Ha te is kíváncsi vagy, nézd meg az animációs filmeket online, vagy az előszereplős filmet a moziban!
Varga Loretta-Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év
