Miért érezzük, hogy nem vagyunk „elég jók”?

Néha azt érzem, hogy bármit csinálok, az sosem elég. Nem mások mondják ezt ki — legalábbis nem mindig —, hanem én magam. Van, hogy megpróbálok valamit, amire tudom, hogy képes vagyok, de ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem, azonnal jön az érzés: „Lám, mégsem vagyok elég jó.” És ez egy olyan belső hang, amit nehéz elhallgattatni.

Azt hiszem, ez az érzés nagyon sok mindenkiben ott van, csak kevesen beszélnek róla őszintén. Összehasonlítjuk magunkat másokkal — a kinézetünket, a jegyeinket, a reakcióinkat, azt, hogy ki milyen gyorsan ér el valamit. És közben elfelejtjük, hogy mindenki más háttérrel, más érzésekkel, más tempóval él. Mégis, amikor másvalaki tökéletes sminkkel, szűrt képekkel, és száz lájkkal posztol valamit, automatikusan jön a gondolat: „Ő jobb. Én kevés vagyok.”

A közösségi média sokat ront ezen. Nem csak a képek vagy a számok miatt, hanem azért is, mert ott mindenki a legjobb oldalát mutatja. Amikor görgetek, és épp egy rossz napom van, vagy fáradt vagyok, akkor az a rengeteg „tökéletesség” egyszerűen nyomasztó. Mert olyankor elfelejtem, hogy amit látok, az csak egy pillanat — nem a valóság egésze.

Én a leggyakrabban akkor érzem magam kevésnek, amikor tudom, hogy valamire képes lennék, de mégsem sikerül. Ez talán a legfrusztrálóbb. Olyankor mintha saját magamnak bizonyítanám be, hogy tényleg kevés vagyok. És ez sokkal rosszabb érzés, mint ha más mondaná. Mert ha magam ellen fordulok, akkor hova máshova menekülhetnék?

De van valami, amit az utóbbi időben megtanultam. Amikor észreveszem magamon a változást — akár egy apró sikert, egy bátor döntést, vagy csak azt, hogy nem omlottam össze —, akkor megállok egy pillanatra, és azt mondom magamnak: „Értékes vagy.” Ez az egyetlen mondat néha elég ahhoz, hogy ne csússzak vissza a „nem vagyok elég” érzésébe. Nem hangosan mondom ki, csak magamban. De hatása van.

Sokan kapnak segítséget kívülről — egy tanártól, egy baráttól, egy szülőtől. Nekem ez valahogy nem adatott meg. Én ezeket a harcokat mindig magamban vívtam meg. Lehet, hogy emiatt lassabban haladok, de biztosabb is vagyok magamban. Mert amit magadtól tanulsz meg, azt senki nem veheti el tőled.

Szerintem azért érezzük sokszor, hogy nem vagyunk elég jók, mert túl sok irányból jön az elvárás. A külvilágból, az iskolából, a képernyőről, de legfőképp: önmagunktól. És ha nem tanuljuk meg szeretni, elfogadni, tisztelni saját magunkat, akkor sosem lesz elég, amit elérünk. Mert mindig máshoz mérjük.

Én most próbálok máshogy nézni magamra. Próbálok türelmes lenni. Próbálom észrevenni azt is, ami már sikerült. És próbálok nem elfelejteni valamit: attól, hogy néha nem érzem magam elég jónak, még értékes vagyok.

Fotók: Pinterest

Ciarnau Larisa,
Zelk Zoltán Általános Iskola,
8. B osztály