
Rózsa Sándor, a betyárok betyára
A bűnözés számos formában jelenhet meg a mindennapi életben, és napjainkra egyre hatékonyabban kezelik ezt a problémát. Ennek ellenére néha előfordul, hogy sorozatgyilkosok vagy terroristák hosszú éveken át hajtanak végre gaztetteket anélkül, hogy kézre kerülnének. Ma egy ilyen híres emberről lesz szó.
Rózsa Sándor, vagy más néven Ruzsa Sándor, a Röszke-Szeged térségében született 1813. július 16-án — bár egyes források július 10-ét említenek. Így hamarosan már 212 éve, hogy megszületett a hírhedt betyárvezér.
Anyja Kántor Erzsébet, apja pedig Rózsa András volt. Apját lólopásért felakasztották, vagy az is lehet, hogy rablás közben agyonütötték, ami nagy hatással volt a kis Rózsa Sándorra. Nem tudott írni, ám beszélt németül és szerbül is. Első bűntettét 23 évesen követte el: Darabos Istvántól két meddő tehenet lopott el, majd az eljárás után a szegedi börtönbe zárták.
Miután megszökött a börtönből, futóbetyárrá vált, és elkezdte szörnyű tetteinek sorozatát. Hatvan bűnesete ismert, legtöbb lopás, illetve harminc gyilkosság, amelyek ártatlan embereket és csendőröket érintettek, akiket brutális kegyetlenséggel ölt meg. Tanyákat rabolt ki, állatokat hajtott el – mindent, amit csak elmozdíthatott. Emiatt nagyon kereste a hatóság, ám tanyákon bujkált, legnagyobb bujtatója pedig a Veszelka család volt.
Végül közkegyelmet kapott a szabadságharc miatt, amit legenda szerint Kossuth Lajos adott át, de valójában Jókai egy őrmesterrel küldette el neki. Betyár csapatával igen szép sikert aratott, ám lefegyverezték, mert kiraboltak egy falut, és 36 lakost megöltek.

A forradalom leverése után tovább keresték, bár megnősült, ennek ellenére is. Elfogásának jutalma egyre nőtt. 1857-ben azonban egy komája, a tanyás gazdája beköpte, és elfogták. Először kötélhalálra ítélték, ám közkegyelmet kapott, ami azt jelentette, hogy 1868-ig több helyen is raboskodott. Amikor Kufsteinben őrizték, a legenda szerint vasárnaponként a piactéren lehetett fizetni, hogy megnézzék a hírhedt betyárt – erre azonban nincs konkrét bizonyíték.

Kiengedése után Csonka Ferenc bandájához csapódott, akikkel még nagyobb és extrémebb bűntetteket követtek el. Például Kisteleken kigondolták, hogy kirabolnak egy vonatot. Háromszor próbálták megállítani ugyanazt a vonatot, de sikertelenül, ezért felvették a síneket, és egyszerűen kisiklatták a szerelvényt, azonban nem volt rajta semmi értékes. Amikor hallották a katonák lövéseit, menekülésnek indultak, de néhányan meghaltak.
Ahogy telt az idő, egyre keményebben számolták fel a betyárvilágot, így 1869-ben elfogták, és 1872-ben törvény elé állították. 31 bűnesetet neveztek meg ellene: 21 rendbeli rablást, 9 lopást és egy rendbeli gyilkosságot, amiért halálbüntetést is kaphatott volna. Rózsa azonban ismét kegyelmet kapott, így csak életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1878-ban, a börtönben, gümőkórban hunyt el.
Élete és hírhedt tettei nagy nyomot hagytak Magyarországon, ezért megjelent a magyar és a német irodalomban is. Ám több legenda is fűződik hozzá, amelyek pont ugyanannyira mutatják meg rafináltságát, igazságosságát és kegyetlenségét:
Például a lovának fordítva volt a patkója, így az üldözők nem tudták megállapítani, merre indult; a Fekete csárda a vármegye határán állt, így amikor jöttek a pandúrok, Rózsa Sándor egyszerűen átment a csárda másik oldalára, ahol már nem volt hatáskörük; egy kispiaci úton véletlenül találkozott a császárral, aki megígérte, hogy segít neki, ha börtönbe kerül, ami meg is történt, csak ez inkább politikai okok miatt volt; mint Robin Hood ő is segített a szegényeken, és megbüntette a gonosz földesurakat stb.
Összességében láthatjuk, hogy bármennyire is piszkos élete volt, többször is kikerült a baj elől. Ám csak addig, amíg végleg nem akartak véget vetni mindegyik olyannak, mint Rózsa Sándor, a betyárok betyára.

Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály
