Ilyen volt a másodévem

Kiürülnek a termek, elcsendesednek a folyosók. Az egyetemisták is vakációra vonulnak. A vizsgák már mögöttünk, így most teljes gőzzel vethetjük bele magunkat a nyárba.

De mielőtt fejest ugranánk a pihenésbe, álljunk meg egy pillanatra – és tekintsünk vissza az elmúlt évre.

Nem is olyan rég zárult le a középiskolai végzős évem, és most mégis azon kapom magam, hogy újra végzős vagyok – csak épp egyetemistaként. Ezúttal már a nagybetűs élet kapujában állok, kicsit tapasztaltabban, de ugyanazzal a kíváncsisággal, mint régen.

Az elmúlt év, a másodévem, talán az egyik legjobb tanévem volt, amit valaha az oktatásban töltöttem. Rengeteget tanultam, nemcsak a szakmámról, hanem saját magamról is. Tele volt élményekkel, kihívásokkal, új emberekkel és olyan pillanatokkal, amik örökre megmaradnak.

De azt is hozzá kell tennem: ez volt az egyik legnehezebb évem is. Sűrű napok, hosszú éjszakák, határidők és vizsgák tengerében néha úgy éreztem, elfogy az erőm. Mégis, valahogy minden nap vitt tovább valami – a céljaim, a barátaim, vagy csak egy-egy kis sikerélmény.

Most, hogy a vizsgák mögöttem vannak, és a nyár végre elérkezett, jólesik megállni egy pillanatra, visszatekinteni erre az évre, és hálát adni érte. Mert nehéz volt ugyan, de rengeteget adott.

A tanévet rögtön egy csapatépítő megszervezésével indítottuk, amelynek idén mi, másodéves hallgatók voltunk a felelősei. Miközben az új tantárgyakkal, tanárokkal és órarenddel ismerkedtünk, elkezdődtek a barátkozások is – nem csak egymással, hanem az új kihívásokkal.

Ezzel párhuzamosan belekezdtem a jogosítvány megszerzésébe, és egyre komolyabban vettem a Majomsziget lap szerkesztésében betöltött szerepemet is. Olyan gyorsan peregtek a hetek, hogy szinte észre sem vettük: máris decembert írtunk. Megszerveztük az első szakos ajándékozást, együtt adventeztünk – nemcsak szakosként, hanem immár a bölcsészkar részeként is.

Az órák során sokféle helyre eljutottunk, és rengeteg új embert ismertünk meg. Az új év érkezésével már egy szaknépszerűsítő körúton találtam magam: bejártuk Szatmár, Károly és Zilah iskoláit, ahol képviselhettük a szakunkat. Szép lassan lezártuk az első szessziót is, én pedig megszereztem a jogosítványomat – és ezzel párhuzamosan mintha minden egyszerre történt volna.

Ezután következtek a tavaszi hónapok, amelyek szinte egymásra torlódtak: szakmai gyakorlat a Festum Varadinumnál, szakkollégiumi megbeszélések és előadások, képzéshétvége, koncertek, események – és végül a tanévet egy emlékezetes szakmai tanulmányúttal zártuk le, amely méltó koronája lett ennek az intenzív, mégis különösen értékes évnek.

Részt vettünk egy BIP programban is, amelynek keretében nemcsak új szakmai élményekkel gazdagodtunk, hanem két nagyon jó barátra is szert tettünk – ez az élmény különösen emlékezetes marad számomra.

A tanév során életemben először vettem részt tudományos diákköri konferencián, ahol nagy örömömre második helyezést értem el, és OTDK-jelölést kaptam. Ez az eredmény nemcsak megerősített a szakmai pályámon, hanem újabb lendületet adott a további tanulmányaimhoz és kutatásaimhoz is.

Bár ez a tanév hivatalosan véget ért, számomra még tartogat folytatást: egy igazi nagy kaland vár rám, ugyanis hamarosan 30 napra Budapestre költözöm, ahol szintén egy szakmai gyakorlaton veszek részt. Ez nem csupán egy újabb lehetőség a fejlődésre, hanem egyfajta határátlépés is – komfortzónán kívülre lépni, új környezetben próbára tenni magamat, és közben kapcsolatokat építeni, tapasztalatot gyűjteni.

Izgatottan és nyitottan nézek a következő időszak elé. Egy korszak lassan lezárul, de érzem, hogy valami új és fontos kezdődik. A másodév nemcsak tudást adott, hanem önbizalmat, közösséget, célokat – és talán ez a legnagyobb ajándéka.

Mindez csupán töredéke annak, ami az elmúlt évben velem történt. Nehéz lenne szavakba önteni mindazt, amin keresztülmentem, mennyit változtam, fejlődtem, és milyen sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodtam.

Hálás vagyok, hogy mindezt átélhettem – köszönöm azoknak, akik mellettem voltak ebben az időszakban, és különösen hálát adok Istennek, amiért megadta ezeket a lehetőségeket!

Én pedig éltem velük – és hiszem, hogy ezek az élmények egy életre szólnak.

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év