Lépések – Pap Nikoleta versei

Hagyj szabadon szállni

Hagy szabadon szállni,
hisz ez lenne az élet.
Mert nem szerethetlek
mindig, mindig csak téged.

Hagyj repülni,
és ne törd le a szárnyam.
Ne vedd el az utazást,
mire oly régóta vártam.

Ne légy önző,
és ne törd össze a vágyat,
add vissza a holnapot,
ha elveszed a mámat.

A bolond

A bolond szeret igazán,
az eszes csak játszik.
Szerelmét csak bemutatja,
míg a másik falra mászik.

Elcsattan egy csók,
s repül utána az áldás.
De nem igazi szerelem ez,
játék ez, és nem más.

Az eszes majd csak elszalad,
s repíti a mámor,
A bolond meg csak körbenéz,
és megijed a mától.

Lépés

Mint egy kisgyermek,
ki szüleihez szalad,
olyan voltam én is,
ha kicsúszott egy szavad.

Elindultam feléd,
még akkor is, ha bicegtem.
Lépést lépés követett,
mégis itt maradtam, mögötted.

A lépés lassan megtorpan,
és nem következik út.
Nem volt szép ez sosem,
csak amikor elmúlt.

Gyermek voltam

Karjaidban gyermek vagyok,
egy buta kisleány,
ki neked játszik
egy ősrégi zongorán.

Gyermek vagyok, ha rám nézel,
ha kezed megérint,
csak tudnám, hogy mit érzel,
ha a szerelem szava int.

Óra

Ketyeg folyton, forog balra,
nem tudja, hogy mi a malma.
Csak rám mosolyog, és azt mutatja,
elrepült az idő rajta.

Buta óra, nem is rajta,
s nem is baj ez, hisz ezt akarta.
Csak azt tudnám, hová sietsz,
kívánságot sokat vihetsz.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály