
Mindennek megvan az ideje
De mit is jelent ez valójában?
Sokan mondják: „Mindennek megvan a maga ideje.” Én is azok közé tartozom, akik gyakran használják ezt a mondatot. Mégis, sokszor bosszant, mennyire igaz. Mi, emberek – vagy legalábbis a többségünk – ha akarunk valamit, azt azonnal akarjuk. Ha pedig nem történik meg az elképzeléseink szerint, könnyen elkeseredünk.
De miért van ez így? Miért nem kaphatjuk meg azt, amit szeretnénk, akkor, amikor szeretnénk? A válasz mindig ugyanaz: mert mindennek megvan a maga ideje. Idegesítő válasz, igaz? Akkor hadd próbáljam meg elmagyarázni…
Vegyük például a barátságot. Biztosan volt már olyan barátod, akiről azt hitted, örökké melletted marad – aztán valami mégis közétek állt. Amikor még benne voltál abban a kapcsolatban, azt érezted, hogy ez örökké fog tartani. Most viszont lehet, hogy keserű szájízzel gondolsz vissza azokra az időkre, vagy egyszerűen csak szomorúan állapítod meg, hogy megszakadt köztetek a kapcsolat.
De az élet szakaszokból áll. Mi is folyamatosan változunk, fejlődünk, tanulunk – és nem biztos, hogy minden ember, aki egyszer fontos volt, tud követni bennünket ebben a változásban. Talán Petra hetedik osztályból azért került az életedbe, hogy megtanítson: nem bízhatsz meg akárkiben. Ádám, a szomszédból, talán azt mutatta meg, hogy kedvességhez nem kell mély ismeretség. Vagy Tekla, akivel csak online beszélgettél, bebizonyította, hogy igaz barátság akkor is létezik, ha sosem találkoztatok személyesen.
Ezek a találkozások formálnak minket – és nemcsak a jelenlétük, hanem az időzítésük is fontos. Mert ha Tekla korábban jön, mint Petra, talán máshogy tanulsz, máshogy fejlődsz. És akkor már nem az lennél, aki most vagy.
Szóval lehet, hogy idegesítő újra és újra azt hallani, hogy „mindennek megvan az ideje”, de mégis van benne igazság.
Van egy dal is, amit nagyon szeretek ezzel kapcsolatban. A címe: Pont – Megvan az ideje mindennek, megtalálható YouTube-on. Az egyik kedvenc részletem belőle ez:
„Meg van az ideje a születésnek, és meghalásnak.
Meg van az ideje az ültetésnek, kitépésnek, ölelésnek, gyógyításnak.”
Ahogy a természetben, úgy az életünkben is megvan mindennek az ideje. Hiszen mi lenne, ha télen érnének a gyümölcsök, vagy tavasszal hullanának a falevelek?
Ha most egy olyan időszakban vagy, amikor nem érted, mi miért történik, jusson eszedbe: lehet, hogy később rájössz. Lehet, hogy egyszer hálás leszel azért, ami most fáj. Mert semmi sem történik véletlenül. Megvan az ideje mindennek – és ezzel együtt a célja is.
Remélem, hogy érthető voltam, és talán segítettem egy kicsit. Ne csüggedj – fel a fejjel!

Balogh Gabriela,
Margitta
