A táncoló csillagról

,,Azt mondom nektek még, chaosnak kell bennünk lenni, hogy táncoló csillagot szülhessünk. Én mondom, van még chaos bennetek. Jaj! Eljön az idő, mikor az ember nem fog többé csillagot szülni. Jaj! Eljön a legmegvetndőbb ember ideje, ki nem tudja többé magát megvetni.” — szól Zarathustra, Nietzsche filozofikus regényének főszereplője, a népnek.

Vajon mennyi pillanat volt életünkben, ahol szertelen zavar, tudatlanság és reménytelenség övezett minket? Mindenki megéli ezt, ugyan mégsem szól másoknak – bár ez embertől is függ. Bármennyire is rossz legyen azonban ez, mi is rejlik ebben a ,,chaos”-ban?

Legyen szó bármilyen jellegű problémáról, egy biztos: megnehezíti életünket és kétségbe ejt. Viszont minél hamarabb vágyunk megválni tőle és javítani életünkön, annál eltökéltebbek, bátrabbak és erősebbek leszünk.

De ki is az a táncoló csillag? – Minden lépte szép, kiváló, az emberek elismerik ezt, ragyog, hiszen boldog mindazzal, ami ő maga, mert képes volt a chaost legyőzni, diadalmaskodni fölötte.

A megvetés – nem teljesen a hétköznapi értelemben – elengedhetetlen a változáshoz. Hisz kinek nem kell megvetnie magát, legalább valamilyen jelleggel? Az erősnek. És kinek kell megvetnie magát? A bűnösnek. Ám a végén talán mégsem követett el bűnt – hisz mindenki átmegy a chaoson. Csakhogy van, aki benne ragad, s van, akinek sikerül kivilágítania. Mert aki bűnösként veti meg magát, az csak a csillag alá szállhat. Ő maga nem lesz csillag – csupán a fény csodálója.

A valódi, táncoló csillag nem igényel csodálókat – ő tudja, hogy már áthaladt ezen. Ezért a jövőbe tekint, s értékeit hagyja a planétára. Amit persze a jövő generációja vagy megvet… vagy beintegrál. De mégis: merre láthatjuk manapság ezen csillagok erényeit? Eljött-e már ama végzetes ember – aki többé nem szül csillagot, s maga is elveti a csillagokat?

Itt említendő meg az utolsó ember – az a végzet, amire figyelmeztet minket Zarathustra. Az az ember, akit megvet az emberi ember – sőt, a csillag is –, de ő maga magát nem. Ő az, aki nem tudja, mi az a csillag, a szerelem, a teremtés, vagy a sóvárgás. Megelégszik azzal a teljesen stagnálóval, ami van neki. A boldogság feltalálójának mondják magukat. Nem lesz többé nehézség – csak könnyedség és melegség –, se fel, se le. Ez az utolsó ember. És erre a nép örömtelien kiáltott. Talán legtöbbünk is e népből valók lehetünk. Míg felgyülemlik a chaos – társadalmilag és individuálisan –, olyan hatalmas csillag fog születni, amely megvakítja a többit, elítélve fényét a sötétségben.

Tehát a chaos sötétje sem olyan sötét – sőt, talán a legfényesebb. Hiszen mint egyetlen tátongó űr: unalmas és szomorú lehetett – így mindennek a kezdete lett.

Kiemelt fotó: Etsy

Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály