Mit jelent nekünk a parajdi sóbánya?

Az elmúlt napokban egyre több cikk jelent meg a parajdi sóbányáról. A Korond-patak vizét nem tudják megállítani, így a bánya működése teljesen leállt, és május 28-án, szerdán az utolsó civil is elhagyta a helyszínt. A bánya sorsa jelenleg bizonytalan, nem tudni, mikor kezdődhetnek el a munkálatok a megmentéséért.

De mit is jelent számunkra a sóbánya? Nekünk, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt?

Ez a hely minden évben több ezer látogatót vonzott – akár üdülési, akár gyógyulási céllal. Gondoljunk csak bele, hány gyereknek adott felejthetetlen élményeket a bánya: buszozás a föld mélyére, a kalandpark odalent, és a rengeteg játék, ami csak ránk várt. Családok együtt játszottak, labdáztak, tollaslabdáztak. És persze ott volt a gyógyhatás: sokan itt szabadultak meg az asztmájuk tüneteitől, itt lélegezhettek újra szabadon.

Életem első családi nyaralása is ide vezetett, Parajdra – nagyjából négy-öt éves lehettem. Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor először ültem fel a buszra, ami a bánya mélyére vitt. Ahogy haladtunk lefelé, egyre csak nőtt bennem a csodálat. A hosszú lépcsők, amelyek a turisztikai részhez vezettek, szinte végtelennek tűntek. Minden új élmény lenyűgözött. Gyermeki lelkemet öröm és ámulat töltötte el: hogy lehet, hogy ilyen mélyen a föld alatt ennyi érdekes dolog található?

Rengeteget játszottam odalent. Volt, hogy tollaslabdáztunk a szüleimmel, máskor bejártuk a bányát, vagy csak leültünk egy padra, beszélgettünk és szotyiztunk. Évről évre visszatértünk, és a bánya mindig tudott valami újat mutatni. Bár egy idő után már nem játszottam, hanem sokkal inkább a bánya friss levegőjét élveztem egy könyvvel a kezemben, mindig adott új élményeket, új emlékeket a látogatások alkalmával.

Ahogy nőttem, kipróbáltam a kalandparkot is. Onnan, fentről nézve a bányát, még csodálatosabbnak és lélegzetelállítóbbnak tűnt. Láttam a családokat, a kíváncsian nézelődő gyerekeket, akik ugyanúgy elcsodálkoztak mindenen, mint egykor én. Láttam a gyógyulni vágyó felnőtteket, akik hosszú évek óta ide jártak. És persze a dolgozókat is: a kalandpark üzemeltetőit, a játékok felelőseit, a karbantartókat – mindenkit, aki szívvel-lélekkel ott volt, és aki szerette a bányát.

Sok ember számára jelentett örömöt, békét, egészséget, megélhetést. De most, hogy bezárták, elgondolkodtató: vajon lesz-e még lehetőségünk újabb emlékeket szerezni ott? Lehet, hogy másoknak már nem adatnak meg azok az élmények, amelyek nekünk igen? Szívszorító látni, ahogy a patak vize elárasztja a bányát, miközben tehetetlenek vagyunk.

A szép emlékek azonban mindig velünk maradnak. Azok a percek, órák, napok, amelyeket a bányában töltöttünk: a kacagás, a játék, az együtt töltött idő. Még ha most nem is tudjuk, mi lesz a bánya sorsa, az ott átélt pillanatok örökre megmaradnak bennünk.

Kiemelt fotó forrása: Facebook | Parajdi sóbánya

Varga Loretta-Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év