A közösségi média hatása az énképünkre

Őszintén szólva, nehéz nem összehasonlítani magad másokkal, amikor nap mint nap görgeted az Instagramot, TikTokot. Egy ideig én is csak úgy néztem a tökéletesen beállított képeket: hibátlan smink, karcsú test, álomnyaralások, drága ruhák. És akármennyire is tudtam, hogy ezek csak „a legjobb pillanatok”, valahogy mégis elkezdtem azt érezni, hogy én nem vagyok elég jó. Nem vagyok elég szép.

Először csak apróságokon kaptam magam: letöröltem egy képet, mert nem volt elég lájkom, vagy többszörösen átgondoltam, hogy vajon mi mutat jól rajtam, mit vegyek fel. Aztán észrevettem, hogy egyre kevesebbet mosolygok magamra a tükörben.

A közösségi média mintha egy folyamatos verseny lenne: ki a legnépszerűbb, ki kap több figyelmet, ki éli a legjobb életet.

Ezt követően volt egy mély beszélgetésem az egyik barátnőmmel, aki teljesen kikészült, mert valaki csúnyán kommentelt a fotójára. Aznap este sokáig beszélgettünk, és rájöttünk, hogy egyikünk sem az, akinek a képeken látszik. Ő is aggódik, pózol, válogat – én is. És mégis azt hisszük, hogy a másiknak könnyebb, jobb, szebb az élete. Ez elgondolkodtatott.

Elkezdtem tudatosabban használni a közösségi médiát. Elkezdtem követni olyan embereket, akik őszintén beszélnek a nehézségeikről, akik smink nélkül is posztolnak, vagy megmutatják a valóságot egy-egy „tökéletes” kép mögött. Egy idő után éreztem, hogy visszajön az önbizalmam. Rájöttem, hogy az én értékem nem a lájkok számán múlik.

Nem azt mondom, hogy mostanra teljesen független vagyok a közösségi média hatásától. Még mindig előfordul, hogy csodálkozva nézem mások életét. De már jobban tudom kezelni ezeket az érzéseket. Megtanultam, hogy az önképemet nem az határozza meg, amit a képernyőn látok, hanem az, amit magamról gondolok – a valódi életem alapján.

Szerintem fontos lenne, hogy erről többet beszéljünk. Hogy ne csak a szép, színes kirakatot mutassuk, hanem a mögötte lévő valóságot is. Mert ha mindenki csak a tökéletes oldalát mutatja, akkor mi, fiatalok azt hisszük, hogy valami baj van velünk, ha nem vagyunk mindig boldogak, csinosak vagy sikeresek. Pedig ez nem így van. Az élet nem filterekből áll, és mi sem vagyunk kevesebbek attól, hogy valami nem tökéletes.

Sőt, azóta elkezdtem magam is posztolni olyan képeket, amik nem tökéletesek – amiken csak nevetek, vagy amin kócos a hajam. Először furcsa érzés volt, mintha valami szabályt szegnék meg, de közben felszabadító is. Néhány ismerősöm privátban írt, hogy milyen jó, hogy ilyen bátor vagyok. Ez megerősített abban, hogy talán másoknak is segíthetek azzal, ha őszintén mutatom meg magam. Mert lehet, hogy nem tökéletes, amit látnak, de legalább igazi. És ez – szerintem – sokkal többet ér, mint bármilyen filter vagy póz.

Kiemelt fotó: Pexels

Sütő Tamara,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály