Mit jelent VALÓBAN önmagadnak lenni?

Amikor azt mondják, „légy önmagad”, elsőre jól hangzik és bátorító. De ha mélyebben belegondolok, tiniként ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Sokszor még azt sem tudjuk pontosan, kik is vagyunk valójában. Rám legalábbis ez biztosan igaz volt.

Azt hiszem, az „önmagamnak lenni” jelentése bennem akkor kezdett igazán megfogalmazódni, amikor elkezdtem észrevenni, hogy nem mindig úgy viselkedem, ahogy szeretnék – hanem inkább úgy, ahogy azt elvárják tőlem. Például az iskolában mindig próbáltam megfelelni: jó tanuló lenni, segítőkész, csendes és visszafogott. Otthon már máshogy viselkedtem, lazább voltam, viccesebb, néha morcos is. És amikor a barátaimmal voltam, egy harmadik „énem” jött elő. Egy idő után már nem tudtam eldönteni, melyik vagyok én.

Sokan mondják, hogy önmagadnak lenni azt jelenti, hogy nem félsz megmutatni, ki vagy. Ezt azonban nem olyan könnyű megtenni, ha attól tartasz, hogy kinevetnek vagy félreértenek. Emlékszem, egyszer az egyik osztálytársam azt mondta, hogy „túl érzékeny” vagyok, mert meghatott egy könyv, amit olvastunk. Ezt követően sokáig nem mertem mások előtt beszélni arról, ami megérint, vagy ami fontos nekem. Mintha szégyen lenne érzékenynek lenni.

Majd lassan kezdtem rájönni, hogy az érzéseim nem a gyengeség jelei, hanem épp attól vagyok az, aki, hogy meg tudom élni ezeket az érzéseket. Ha mindig elnyomom magamban, akkor sosem fognak megismerni az emberek.

Mostanában próbálok egyre őszintébb lenni – önmagammal és másokkal is. Ez néha rémisztő, mert azt is jelenti, hogy vállalnom kell a felelősséget azért, amit gondolok, amit érzek, még akkor is, ha emiatt néhányan nem fognak kedvelni. De, meglepő módon, az őszinteség vonzza az embereket. Amikor önazonos vagyok, olyan barátokat találok, akik tényleg engem szeretnek, nem azt, akinek mutatom magam.

Önmagadnak lenni nem azt jelenti, hogy soha nem változol, sőt. Az az egyik legszebb része ennek, hogy folyamatosan fejlődünk, tapasztalunk, és közben egyre közelebb kerülünk ahhoz, akik valóban vagyunk. Lehet, hogy ma már más vagyok, mint tegnap, de ez is része annak, hogy önmagam vagyok és fejlődöm.

A legfontosabb talán az, hogy megtanuljunk saját magunkkal kibékülni. Hogy ne csak akkor érezzük magunkat értékesnek, ha mások visszaigazolják, hanem akkor is, ha csak egyedül ülünk, és azt tudjuk mondani magunknak: „ez vagyok én.”

Kiemelt fotó: Irene Hoff, Feeling good

Sütő Tamara,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály