hajkorona

A hajápolás művészete

A hosszú és egészséges hajkorona titka

Egészen kislánykoromra visszaemlékezve egy dolgot biztosan fel tudok idézni: már akkor sem voltam igazán megelégedve magammal. Szomorú belegondolni, de 8–9 évesen is teljes szívemből azt kívántam, bárcsak olyan lehetnék, mint a „nagy lányok” – azok a lányok, akik tulajdonképpen most mi vagyunk: én és a velem egykorúak. Mindig is vágytam manikűrre, szakadt farmerekre, menő, nagylányos pólókra, mert a hercegnős felsők már akkor sem kötöttek le. Egy szóval: mindig szerettem volna különlegesebb, menőbb, „tökéletesebb” lenni – és úgy érzem, mára valóban elérkeztem ehhez a ponthoz. Ma már nekem is vannak „nagy csajos” ruháim és kiegészítőim. Megengedhetem magamnak, hogy akár havonta megcsináltassam a műkörmeimet – és igen, bár nem csak ezektől, de valahogy mégis: felnőttem. Belőlem is „nagy lány” lett.

Egy dolog azonban még mindig nem engedi, hogy teljesen elégedett legyek magammal – ez pedig a hajam. Bár a hosszúsága és különleges színe miatt sok dicséretet kapok, az egészségi állapota közel sem tökéletes. Ahhoz, hogy valóban hasonlítsak arra a gyermekkori álomképre, amire egész életemben vágytam, kénytelen voltam különféle szereket és olajokat használni a hajamra. Mivel a türelmetlenségemen is próbálok javítani, elhatároztam, hogy kivárom az eredményeket – és amíg erre várok, úgy gondoltam, megosztom veletek a hajápolási tapasztalataimat és tanácsaimat ebben a cikkben. Hátha együtt szépülhetünk.

A cikkem különböző hajtípusokra igyekszik tanácsokat adni, ám ha az egyik ötlet nem válik be, akkor sem kell elkeseredni, hisz minden haj más gondoskodást igényel, amely formáját általában elég sokáig kell keresni. Fő a türelem. Na de, mivel az én munkámra nézve is ekkora türelemmel voltak a kedves olvasók, én nem is húznám tovább az időt, belekezdek.

Aranyat érő olajok

Nagyon sokan úgy tartják, hogy az olajos pakolások nem képesek segíteni a haj állapotán, azonban ez a legtöbb esetben nem igaz, ugyanis vitaminjaik által a haj különböző problémáira is megoldást nyújthatnak. Az első ezek közül a ricinusolaj, amelyet biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan már ismertek. Ennek az olajnak a hatóanyagai haj- és szőrnövesztő erővel bírnak, így nagyon gyakran ajánlják szemöldök- és szempillanövesztéshez is. Növesztő hatása mellett táplálja a fejbőrt, és megfelelő használat mellett még a korpásodás megszüntetésében is segíthet.

! Fürdés előtt néhány órával kell alaposan beledolgozni a fejbőrbe, majd ennél is alaposabban, meleg vízzel – akár 2-3 alkalommal is – le kell mosni. Ezt hetente vagy kéthetente érdemes megismételni.

Egy újabb, ezúttal már kevésbé ismert olaj a kókuszolaj lehet, amely az előzőhöz hasonlóan puhítja a fejbőrt, eltávolítja a korpát, serkenti a haj növekedését, és csillogó hatást is ad neki. Használatát tekintve érdemes extra szűz kókuszolajat alkalmazni, annak érdekében, hogy a hajunk ki tudja használni az összes benne található E-vitamint és hasznos zsírsavat.

! A haj megmosása után, félszáraz állapotban kell felvinni, leginkább a haj hosszára, majd fél óra pihentetés után meleg vízzel, valamint SLS-mentes, azaz nátrium-lauril-szulfát-mentes samponnal ismét meg kell mosni.

A következő, és bizonyára legkevésbé ismert olaj a bhringhraj-olaj, amelynek növénye Indiában szentként van számon tartva. Nem is lehet véletlen, hisz varázslatosan hat a bőrre, a megfázásra, és természetesen a fakó, elvékonyodott állapotú hajszálakra is. Mindemellett hasonlóképpen javasolt hajhullással küzdő egyéneknek is, ugyanis masszírozás által segít aktiválni a fejbőrben lévő tüszőket, amelyek beindítják a hajnövekedést.

! Használat szempontjából az előzőekhez hasonlóan kell eljárni: egy kevéssel be kell kenni a fejbőrt, majd rövid ideig rajta hagyni, és meleg, samponos vízzel óvatosan, de alaposan leöblíteni.

Az olajok sorában a legutóbb említett csodaszer az argánolaj, amely segítségül szolgálhat a hajszálak megerősödésében, a festett haj regenerálásában, illetve még a göndör haj kifésülését is könnyebbé teszi. Mindemellett helyreállítja a roncsolt hajvégeket, és megvédi a hajat a Nap égető hatásától is.

! Ha igazán remek hatást akarunk elérni általa, akkor óvatosan beledörzsöljük a fejbőrbe és a hajhosszba is, majd egy kisebb törölközőbe csavarhatjuk, és azon keresztül hajszárítóval száríthatjuk. Ez a folyamat azért lehet hasznos, mert így az olaj fontos hatóanyagai jobban el tudnak jutni a fejbőrbe és a haj roncsolódott részeibe. Ezt követően 15–25 percig érdemes fent hagyni, ám vannak olyan esetek is, amikor egy egész éjszakán át is megéri úgy hagyni, és csak azt követően lemosni. Engedélyezett, sőt, ajánlott is hetente használni.

A hagymalé jótékony hatása

Nagyon kevesen tudják a hagymáról, hogy rengeteg vitamint és antioxidánst tartalmaz, amelyek számos módon segíthetik a hajszálak egészséges növekedését. Fertőtlenítő hatását akár arra is használhatjuk, hogy a fejbőrben megbúvó gombákat kiirtsuk, ezzel együtt pedig – a benne található kénnek köszönhetően – képes javítani a haj vékonyságán és törékenységén is.

Végezetül, de nem utolsósorban, antioxidáns hatása fel tudja venni a harcot a haj idő előtti öregedésével, vagyis az őszüléssel szemben.

! Használata is nagyon egyszerű: mindössze annyit kell tennünk, hogy három fej hagymát néhány percre langyos vízbe áztatunk, majd a visszamaradt hagymalevet alaposan belocsoljuk a hajunkra és a fejbőrünkre. Hagyjuk rajta körülbelül 5–6 percig, majd óvatosan leöblítjük.

A csodatevő alma

Biztosan kevesen tudják az almáról, de a benne lévő C-vitaminnak hála képes rengeteg kollagént előállítani, amely egyszerre serkenti a haj növekedését és hozzájárul a hajszálak megvastagodásához is. A hagymához hasonlóan baktériumölő hatással is rendelkezik, így nemcsak növeszti, hanem tisztítja is a fejbőrt. Sőt, az alma képes megvédeni a hajat a károsodástól is.

! Használata is nagyon egyszerű: 3–4 almát kell lereszelni, majd a pépet a hajra kenni, és néhány perc elteltével, hasonlóan az előző módszerekhez, leöblíteni.

Végezetül, de nem utolsósorban hozzá kell tennem, hogy bár ezt a legtöbb hajápolási recept nem említi, a leghatásosabb módszer mégis az étrendben rejlik. Ugyanis ha valaki rendszeresen fogyaszt magvakat, vitaminokat, gyümölcsöket, garantáltan szebb eredményt érhet el, mint az, aki erre a részre egyáltalán nem figyel oda.

Kiemelt fotó forrása: https://www.alamy.com/combing-hair-with-treatment-serum-deep-oil-for-healthy-hair-beauty-hair-routine-line-vector-illustration-image576445614.html?imageid=2DBB49ED-6339-4224-BB7F67A88D37DDCC&p=2275901&pn=1&searchId=daec4114a998226e670e8956d0a85dc2&searchtype=0

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály