13

13 okom volt

A 13 okom volt című sorozat egy felettébb izgalmas, ugyanakkor hátborzongató történeten alapszik. Hamar berobbant a fiatalok körében, mivel a tinédzserek ilyesfajta gondolatokkal és problémákkal küzdenek a mindennapokban, mint például lelki nehézségek, iskolai zaklatás vagy otthoni gondok. A sorozat 2017-ben lett bemutatva, és négy évadon keresztül követhetjük Hannah Baker életének történetét.

A történet alapja:

A 13 okom volt első évadának középpontjában egy tinédzser lány, Hannah Baker áll. Hannah mindig is visszahúzódó volt, tehát sosem akart a középpontban lenni, de egy napon mégis reflektorfénybe került azzal a tettel, hogy véget vetett az életének.

Halála után egy doboz kazettát hagyott hátra, amelyben elmeséli, hogy miért, illetve kik miatt tette, amit tett. Tizenhárom kazetta volt, és minden kazetta más-más emberről szólt. Hannah elve szerint ezek voltak azok az emberek, akik tönkretették őt, mind lelkileg, mind testileg.

A történetet Clay Jensen szemszögéből ismerhetjük meg, aki egy nap megkapja a kazettákat. Ahogy végighallgatja őket, egyre mélyebb lelki állapotba kerül, hiszen a fiú Hannah egyik legjobb barátja volt, és titkon szerette is a lányt, így nehéz volt elfogadnia a tényt, hogy Hannah márpedig miatta is ilyen sorsra jutott.

Tabuk és fájdalmas valóság:

A sorozat egyik legfontosabb eleme, hogy bátran beszél olyan dolgokról, amelyek mások számára még ma is gyakran tabunak számítanak.
Ilyenek például:

  • Mentális problémák, depresszió, szorongás
  • Iskolai és online zaklatás
  • Szexuális és nemi erőszak
  • Öngyilkosság
  • Kábítószer-használat és alkoholfogyasztás
  • Családi elhanyagolás

A 13 okom volt nem gyerekfilm, nem finomkodik, és nem próbál szépíteni. Brutális őszinteséggel mutatja be a tinédzseréletet, ahol sokszor felnőttekben – szülőkben, tanárokban, iskolapszichológusokban – is lehet csalódni.

További évadok:

Míg az első évad Hannah életéről szól, a második évadtól kezdve már a kazetták sorsáról, a bírósági perről és a szereplők lelki helyreállásáról szólt, miközben újabb és újabb titkok kerültek napvilágra Hannah titkos életéről.

A harmadik és negyedik évad egyre komolyabb témákról kezdett mesélni, mint például szexuális erőszaktevők büntetése vagy megúszása, iskolai lövöldözések, kábítószer-függőség, valamint a bűntudat, ami szinte minden egyes karakterben jelentkezik majd.

Szerkesztői megjegyzés:

A 13 okom volt nem csupán egy szimpla tini sorozat, hanem bemutatja és felkészíti a nézőket a valós élet kihívásaira. Sok tinédzser számára tanulságos sorozat lehet, és bátorítja őket arra, hogy sosem késő segítséget kérni, hiszen az nem gyengeség.

A sorozat megmutatja, mennyire törékeny lehet egy ember lelke, különösen egy fiatalé. Talán a legnagyobb tanulság az, hogy sose becsüljük le a másikat, a szavait vagy az érzelmeit, mert minden ember érez, és minden ember él.

Kurtán Cyntia,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály