
A nagybetűs Nyár
Olyan különös belegondolni, hogy az idő olyan gyorsan elrepült, hogy már május közepében vagyunk, és a tél és a hideg idő gondolata már mind csak emlék. Akarom mondani, ezzel nincsen semmi gond, hisz sokkal szívesebben élek a tél gondolatában, mintsem magában az évszakban. Félreértés ne essék, hiszen szerintem is minden évszaknak megvannak a sajátos szépségei, azonban a kései tavasz és a nyár melegét semmi nem körözheti le – még akkor sem, ha sokan nem kedvelik az izzasztó időjárást.
A lényeg az, hogy a május az egyik legszebb hónapok közé sorolható, ugyanis attól eltérően, hogy az elmúlt néhány napban lehűlt az idő, egy nagyon kellemes, meleg, jól érezhető időjárást adott nekünk. Ennek köszönhetően nemcsak az emberek érzik jól magukat, de a természetben is elindult egy pezsgés, amelynek sikerült beindítani a gyümölcsök és zöldségek – legalábbis a töveik – növekedését, és természetes módon egy löketet adott a virágoskertnek is ahhoz, hogy feléledjen.
Több tíz, sőt, valójában több száz illatos, színes és mély érzéseket keltő virág bújik, majd nyílik ki, csupán azért, hogy mi, emberek, az örömünket leljük bennük. A napocska egyre többet süt és melegít, a napjaink egyre hosszabbak, és hittel mondom, hogy a kedvünk is minden bizonnyal jobb lett – nos igen, ezeket hozta nekünk a tavasz.
Na de akkor, mikkel készül a varázslatos, szabad és üdítő nyár? Minden bizonnyal sokkal többel és jobbal – ám ez csak akkor sikerülhet, ha ez utóbbiakat valóban kihozzuk belőle. Sajnálatos módon szerény személyem, bármennyire is szeretne minél többet kihozni az idei nyárból, valószínűleg nem fog tudni – azaz nem fogok tudni –, mert a jövő év bizony az érettségi éve, így a felkészülést jó időben el kell kezdeni.
Ennek ellenére azonban mindenki másnak teljes szívemből ajánlom, hogy élvezze ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a nyár kínál. Épp erre szolgál a mai cikkem is, amelyben néhány nyári szabadidős programot és tevékenységet foglalok össze – olyanokat, amelyeket minden kedves olvasó könnyedén bevezethet a nyár mindennapjaiba, vagy akár a megüresedett hétvégi órákba.
A megszokott, ezúttal azonban mégis különböző kirándulások
A kirándulások zömének nagy általánosságban csapatépítő ereje van, természetesen leginkább akkor, ha egy megszokott, jól működő baráti vagy családi társasággal megyünk. A nyári kirándulások legfőbb fajtái közé a túrázások, a tengerparti nyaralások és a sütögetések tartoznak; mindegyik arra szolgál, hogy kikapcsolódhassunk.
Nagyon sok esetben – különösen, ha havonta többször is sort kerítünk ezekre a kirándulásokra – nem kell nagy távlatokban gondolkodnunk; gyakran elég, ha a legközelebbi helyek egyikét választjuk. Természetesen vannak olyanok is, akik évek óta egy bizonyos nyaralásra gyűjtenek, ami lehet akár tengerparti, akár egy nagyváros felfedezése.
Minden kirándulás vagy kiruccanás esetén fontos odafigyelni a környezeti tényezőkre, az egészségügyi helyzetre, és érdemes utánaolvasni az adott hely jellegzetességeinek is, hiszen csak így érkezhetünk igazán felkészülten.
Most pedig összeírtam néhány, Romániában található, kirándulásra alkalmas helyet, ahová idén nyáron mindenképp megéri ellátogatni.
Torockó
Torockó Romániában, egészen pontosan Fehér megyében található. Különlegessége, hogy itt áll Erdély legnyugatibb végvára, és ami talán a legfontosabb: az ország egyik legszebb falujának tartják. A benne magasodó Székelykő miatt úgy tartják, hogy itt kétszer kel fel és kétszer nyugszik le a nap – ugyanis a faluból nézve a nap sugarai elbújnak a kő mögé, majd később újra előbukkannak.

A nevezetességek, amelyek miatt érdemes ellátogatni: az 1668-ban épült parasztházak, a színes népviseletek, a népi iparművészeti múzeum, a sejtelmes sikátorok, valamint a romantikus hangulatú, szerelmeseknek való utcák.
Sárkányok kertje
A romániai Szilágy megyében található Sárkányok kertje valójában egy felszíni erózióval létrejött sziklaképződmény, amely 32,5 hektáron terül el. A kertbe egy falun, Almásgalgóton keresztül lehet bejutni, ahonnan egy jól karbantartott ösvény vezet be minket az úgynevezett sárkányok közé.

Itt madártávlatból tekinthetjük meg a különböző idomú és kialakítású domborzati formákat, amelyek mintha különféle sárkányokat alkotnának. Fontos tudnivaló azonban, hogy a hegyek megmászása biztonsági okokból tilos.
Törcsvári kastély
A Törcsvári kastély, amit nagyon sokan Drakula kastélyának tartanak, Erdélyben, Brassótól mindössze 30 kilométerre, Törcsvár településen található. A vár 1377-ben épült, mint védelmi eszköz a havasalföldi vajdák betörései ellen.

I. Lajos magyar király, Hunyadi János, valamint II. Rákóczi György neve is szorosan kapcsolódik a – ma már múzeumként működő – kastély történelméhez.
Különböző hobbik elsajátítása
Nagyon sok ember azt mondja, hogy neki nincs egy konkrét hobbija, ugyanis nem igazán van szabadideje, így örül annak is, ha a legfontosabb, kötelező tevékenységeit, munkaköreit el tudja látni. Félreértés ne essék – én is ezek közé az emberkategóriák közé tartozom, ám mentségemre szóljon, hogy mindig igyekszem változtatni ezen a csúnya mentalitáson.
Erre leginkább nyáron van esélyem, amikor a jó idő eredményeként optimistább vagyok, így az alábbi hobbik egy-egy fajtájába mindig bele is kezdek:
Sütés-főzés
Nagyon sokan úgy tartják, hogy a főzés nem hobbi, sokkal inkább egy létszükségletű feladat. Ez azonban nem így van – ugyanis hobbinak tekinthető már az is, ha egy kicsit színesebben, élénkebben díszítjük a tányérunkat.

Így, amennyiben valaki akár profi szakács, akár lelkes kezdő, a nyár ideje alatt hobbiként is csinosíthatja a tányérokat, és természetes módon játszhat az ételek ízeivel. Sőt, akár még az is szóba jöhet, hogy új, egzotikus ételeket készítsen – és természetesen meg is kóstolja őket.
Különböző sportok kipróbálása
A legtöbb ember csak és kizárólag azért sportol, hogy veszítsen a testsúlyából, és számára csinosabb formában éljen.

Szerintem azonban sokkal előnyösebb lenne úgy mozogni, hogy tiszta szívből és puszta élvezetből tesszük – így bizonyos sportok akár hobbiként is megállhatják a helyüket. Különösen érdekessé tehetjük ezt a szenvedélyt, ha barátokat, ismerősöket is magunkkal hívunk, így általuk még élvezetesebbé válhat a sporttal eltöltött, értékes szabadidőnk, miközben kapcsolatokat is építünk.
Kertészkedés
A kertészkedés által minden lelkes munkásnak nőhet a gondoskodói képessége, és érezheti, hogy törődik valakivel vagy valamivel. Ez azért is lehet hasznos, mert úgy fejleszthetjük készségeinket, hogy a nyári esti hűvösségben gondoskodhatunk apró növényekről.

A folyamat akkor a legérdekesebb, ha nyár elején ültetünk valamit, és végigkísérjük a három hónapos útját.
Kiemelt fotó forrása: https://wall.alphacoders.com/big.php?i=1369017
Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály
