
Kaáli Autó-Motor Múzeum
Élménybeszámoló
Kezdjük az elején: ki is az a Kaáli Nagy Géza?

Kaáli Nagy Géza magyar származású orvos, aki az Egyesült Államokban vált ismertté a meddőség kezelésének területén. Nevéhez fűződik az első sikeres lombikbébi-program New York államban. Később hazatért Magyarországra, ahol megalapította a Kaáli Intézetet, az ország egyik legismertebb meddőségi központját. 2021-ben megnyitotta saját autógyűjteményét bemutató múzeumát is.
Kaáli Autó-Motor Múzeum
A 2021-ben megnyílt Kaáli Autó-Motor Múzeum Dörgicsén található – ami önmagában talán keveset mond, de kontextusba helyezve: mindössze 20 perc autóval Balatonfüredtől.
A múzeum látogatása előzetes bejelentkezéshez kötött, online vagy telefonon keresztül lehet időpontot foglalni. A gyűjteményt 2 órás turnusokban lehet megtekinteni, naponta kétszer: az első turnus 11 órakor, a második pedig 14 órakor indul.
A helyszín gyönyörű, szinte mesébe illő – a múzeum ablakai a Balatonra néznek. Plusz pont jár azért is, hogy a parkolással sem kell stresszelni, hiszen a belső udvaron ingyenes parkolóhely áll a látogatók rendelkezésére.
A múzeumban nagyjából 150 jármű található, köztük sok igazán ikonikus és különleges darab. A kiállítás négy részre van osztva:
- Szocialista részleg – Az idősebb korosztály számára nosztalgikus élmény lehet, hiszen itt sok ismerős autóval találkozhatnak újra.
- Motoros rész – Itt főként retro motorok sorakoznak, köztük több elfeledett magyar motorkerékpár is, amelyek többsége mára már nem működik.
- A klasszikusok – Mindenféle autó megtalálható itt, a Mercedestől egészen a Ferrarikig.
- A „szentély” – Én csak így nevezném az utolsó termet, mert ott találhatók a legkülönlegesebb darabok. Szinte csak kapkodtam a fejem, annyi érdekes jármű vett körül.
Maga az élmény
Én apukámmal látogattam el a kiállításra, április 29-én, a második turnusban, 14 órától. Már 30 perccel korábban megérkeztünk, és mivel viszonylag hamar összegyűlt a csoport, egy rövid bemutatkozás után el is kezdtük a túrát.
A körbevezetést nekünk Csikós Zsolt, autós újságíró tartotta.
Első terem
Először a szocialista autóknál kezdtünk. Itt láthattuk a volt szocialista országok által gyártott autókat. Voltak ritkább darabok is, mint például a Gaz-13 Csajka.

A Csajka egy Szovjetunió által gyártott jármű, ez egy luxusautó volt abban az időben, az átlagemberek csak elvétve juthattak hozzá. A gépjármű egy V8-as, 5520 ccm-es, 195 lóerős autó, amit egy 3 fokozatú automata váltóval szereltek. Egy igazi luxuslimuzin volt a 3,2 méteres tengelytávjával, és akár 8 személy is utazhatott benne.
Második terem
Ebben a teremben találhatóak a motorok. Nagyon sok magyar motorgyártó cég járművei voltak felsorakoztatva, például a Danuvia, Berva, Csepel és Pannónia. De a fő attrakció ebben a szobában egy versenymotor volt, amit szemmel és füllel is megcsodálhattunk, mert beindították és rúgták neki egy kicsit. Ez egy Benelli 900 Sei Demo Racer, olasz gyártású motor.

1979 és 1989 között gyártották, és ez volt az első motor a világon, amelyet 6 hengerrel készítettek. Egy 900 ccm-es sorhatos motorral szerelték, 80 lóerővel bírt, és nagyjából 193 km/h volt a végsebessége. Ez mai szemmel nem tűnik elképesztő adatnak, de a 70-es évek végéről beszélünk, akkoriban azért kicsit más volt a viszonyítás.
Harmadik terem
Számomra ez a terem volt az, aminél csak álltam és bámultam egy darabig. Nagyjából 35-40 autó volt itt. Olasz, német, amerikai és brit autók is helyet kaptak. A legtöbb figyelmet a Ferrari Testarossa kapta, nem véletlenül, hiszen a szoba közepén pirosan csillogott, mint valami kis ékszer.

De megemlítek még pár autót: a Lamborghini Espadát, az én egyik személyes kedvencemet, az Alfa Romeo Montrealt, a Chevrolet Corvette C3 Stingray-t, ami egy igazi amerikai izomautó, és végül, de nem utolsósorban a Mercedes 190 SL-t.
Negyedik terem
Az abszolút elborulás, ez volt az a pont, amikor már tényleg szinte a földről kellett mindenkit összekaparnom. Amikor beléptünk, a szoba közepén egy narancssárga, 70-80-as évekbeli McLaren versenyautó szúrta ki mindenki szemét. Körülötte pedig 50-es évekbeli F3-as autó, a Bugatti Type 35 tökéletes replikája, vagy éppen egy Audi Quattro 173 kilométerrel az órájában. Ja, és azt se felejtsük el, hogy ez az az autó, amelyik az eredeti plakát fotózásán volt jelen, és a képeken szerepel.

De essen pár szó a McLarenről is: a modell maga az M8C Can-Am. Az autót 1970-ben gyártották, csupán 15 darab készült belőle. Egy 7 literes V8-as motor hajtotta, ami akár 650 lóerős teljesítményre is képes volt. Az autó négyszer lett bajnok a Canadian-American Challenge Cup-ban. Ez az autó elképesztő teljesítményre volt képes a saját korszakában, és még ma is hatalmas erővel bír. Óriási dolog, hogy Magyarországon ilyen autót lehet megnézni, és akár működés közben látni.
Találkozás a professzor úrral
A múzeum körbevezetésének végén Kaáli professzor úr mondott pár szót magáról, a múzeumról és persze az autókról. Ezt követték az aláírások és a szuvenírvásárlás. Minden vásárolt könyvhöz járt egy ingyen ajándéktárgy, például sapka vagy naptár. A professzor úr nagyon közvetlen, barátságos és kedves volt. Miközben az emberek aláírtatták a könyveket, ő tovább mesélt. Látszik rajta, hogy nagyon élvezi az életet, és akár le is tagadhatna jó pár évet a korából.
A múzeum meglátogatását ajánlom minden embernek, legyen az autórajongó vagy sem. Ez egy életre szóló élmény, hogy ilyen ikonikus autók mellett állhatsz közvetlenül, korlátok vagy kordonok nélkül. Ez a múzeum a 8200 fős falu szívében egy igazi kincs, hiszen nem kis szó, hogy Európa élvonalába tartozik autómúzeumok tekintetében!
Kiemelt fotó forrása: https://csodalatosbalaton.hu/latnivalok/muzeumok/kaali-auto-motor-muzeum-dorgicse/
Perei Nándor,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. osztály
