A XXI. századi tanáreszmény

A történelem folyamán számos alkalommal változott meg az ideális tanárról alkotott kép. Különböző korszakokban különböző módokon tekintettek arra, hogy mi is valójában a pedagógus feladata, mi tartozik az ő szerepkörébe és hogy milyen kell legyen az ideális oktatási rendszer.

Az ókorban és a középkorban a tekintélyelvűség érvényesült, a tanár szava „szent” volt, ma már viszont sokan megkérdőjelezik a pedagógus szerepét, stílusát és pedagógiai módszereit. Ebben a korszakban a legfőbb cél az ismeretek átadása volt, a különféle meghatározások és elemzések megtanulása, nem pedig a kritikai gondolkodás és olvasás fejlesztése. Azokat a diákokat tartották sikeresnek, akik minél többet és jobban tudták visszaadni a betanult vagy akár „bemagolt” ismereteket. A XVII. és XVIII. században már új pedagógiai irányzatok jelentek meg, mint például az empirizmus pedagógiája. Az empirizmus alapja a tapasztalat alapú tudás, szemlélete pedig az, hogy tapasztalatok által jutunk hozzá az ismeretekhez és a készségekhez. Ebben a korszakban az ismeretátadás új módszerekkel kezdett el történni, mint a szemléltetés és természetesen a hozzá fűzött magyarázat, a kutatás, a kísérletezés, és ezt követően pedig a kapott eredmények kielemzése.

A XIX. század végén és a XX. század elején sorra kezdtek megjelenni a reformpedagógiák, melyeknek alapja, hogy a gyermeki felfedezés, a kreativitás és a spontaneitás áll a középpontban. A modern pedagógus szerepe az, hogy egy mentor legyen a diákok életében, aki segíti a belső fejlődést, egy igazi reformpedagógus, aki az önálló személyiség kialakulásában játszik döntő szerepet. A mai oktatásszemlélet szerint a gyerek úgy tanul a legjobban, ha önmaga konstruálja meg a tudást, vagyis szervezi és értelmezi a tapasztalatait. Úgy vélem, hogy a nyolcadik osztályosok vizsgája úgy magyar nyelv és irodalomból, mint román nyelv és irodalomból ebbe az irányba mozdult el: már nem kérnek számon elméleti ismereteket, hanem a szövegértés, szövegértelmezés, fogalmazásírás, a kritikai olvasás és a szövegértő olvasás áll a középpontban. Az utóbbi években több kezdeményezés is indult „Legyen játék a suli!” címmel, vagyis olyan tanügyi projektek, ahol a gamification, játékos gondolkodás áll a középpontban. Úgy gondolom, hogy igazán hasznos a frontális munka is a tanteremben, de sokkal hasznosabb és eredményesebb az alternatív módszerek alkalmazása, például a székek félkör alakban való elrendezése azért, hogy mindenki mindenkit lásson és jobb legyen a tantermi kommunikáció.

A technológia fejlődik, a világ átalakul, tehát az oktatás sem működhet ugyanúgy, mint a középkorban. A tanórának minél érdekesebbnek és interaktívabbnak kell lennie. Ebből a célból kifolyólag a pedagógus használhat digitális eszközöket, mint például laptop, vetítő, okostábla, rádió vagy bármilyen más elektronikai eszköz fizika- és kémiaórán.

A tanügyi rendszerben minden tantárgynak megvan a maga tantárgyprogramja (programă școlară), s ezek rendszerint olyan dokumentumok, amelyeket a Tanügyminisztérium ad ki és hagy jóvá. A tanterv egy olyan leíró egység, amelyik részletesen bemutatja, hogy az illető pedagógusnak mit kell tanítania, és milyen módszerek alkalmazása ajánlatos. Fontos azonban megemlítenünk a rejtett tantervet is, ami a kulturális értékek átadására vonatkozik. Pontosan ebből kifolyólag döntött úgy a Román Kormány, hogy a környezettudatos nevelést is belefoglalja az iskolai programba a Zöld Hét bevezetése által. Igaz, hogy nem különálló tantárgy, de ezáltal is a környezettudatos életmódra tudják nevelni a felnövekvő generációkat a pedagógusok. A rejtett tantervnek számos aspektusa van, és olyan képességek, készségek és attitűdök kialakítására vonatkozik, mint például a konfliktuskezelés megtanítása, a kritika elfogadásának a kialakítása, stresszkezelés, időmenedzsment, érzelmek kezelése, reális önismeret és önkép, őszinteségre és becsületességre való nevelés, mások megértése és elfogadása, empátia kialakítása, szabályok és társadalmi normák elfogadása és türelem gyakorlása. Mint láthattuk, a modern pedagógus feladatköre jóval túlmutat a szűk értelemben vett tananyag megtanításán. Magában foglalja az osztály életének a megszervezését, a személyes példamutatást, a szociális készségek kialakítását, a befogadó iskolai légkör megteremtését, a bullying, vagyis az iskolai zaklatás megelőzését, a kulturális események megszervezését és még sok más dolgot.

A hagyományos értékelési módok mellett – a feleltetés és a felmérő íratása – megjelent számos új, úgymond alternatív értékelési mód. A modern pedagógus már olyan értékelési módokat alkalmaz, mint a kollaboratív plakát készítése, portfólió, poszter, PPT bemutató, podcast készítése, projekt, riport készítése a diákok által, kisfilm forgatása, önértékelésre való buzdítás és még sok más módszer. A XXI. század pedagógusának szerepe nem csak annyiból áll, hogy jegyet ad a diákoknak, hanem felteszi az alábbi kérdéseket: Te hanyast adnál magadnak? Mi volt jó, és mi volt kevésbé jó az általad/általatok bemutatott projektben? Az osztálytársaid visszajelzése alapján mivel egészítenéd ki a bemutatódat?

A kortárs pedagógiai irányzatok szerint a tanórán a pedagógus által feltett kérdéseknek számos funkciója lehet, például az elhangzottak átgondolására késztetni a diákokat, ellenőrizni az ismereteiket, vitát gerjeszteni, rátapintani a nehézségekre, arra bátorítani őket, hogy kössék össze az új tananyagot eddigi ismereteikkel.

A tanterveknek több típusa ismeretes: az előíró, „adagoló” típusú tanterv, amelyet szigorú központi szabályozás jellemez, és konkrétan meghatározza, hogy mit szabad tanítani; az európai típusú tanterv, amely csak a fejleszteni kívánt kompetenciákat és a tanítandó nagy témaköröket határozza meg; valamint a liberális tanterv, amely esetében kizárólag kimeneti szabályozás van.

Tehát kijelenthetjük, hogy Európában a 21. századi pedagógusra igen nagy felelősség hárul, hiszen ő dönti el azoknak a konkrét irodalmi alkotásoknak a listáját, amelyeket meg fog tanítani a diákjainak.

Romániában magyar nyelv és irodalom tantárgyból nincs konkrét szabályozás arra vonatkozóan, hogy mely művek legyenek a kötelező házi olvasmányok. Igaz, hogy a tantárgyi tanterv végén található egy ajánlott szövegek listája, de valójában a pedagógus dönti el, hogy ezek közül válogat-e, vagy máshonnan gyűjt olyan alkotásokat, amelyek megfelelnek a programban megjelölt témaköröknek.

Ezért is kijelenthetjük, hogy a 21. századi pedagógus sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezik, mint az elmúlt korok tanárai.

A 21. században egyre gyakrabban kerül előtérbe az élménypedagógia – egy olyan nevelési irányzat, amely az élményt és a tapasztalatot kapcsolja össze a tanulással. Az élménypedagógiát gyakran használják a tapasztalati tanulás szinonimájaként, ugyanakkor megállja a helyét tágabb értelmezési keretben is.

Ez a pedagógiai megközelítés kiválóan beépíthető az „iskola másként” hét programjába, amikor lehetőség nyílik arra, hogy a tananyagot a valósággal és a megtapasztalással kapcsoljuk össze. Ilyenkor a pedagógus elviheti diákjait múzeumba, könyvtárba, városnézésre vagy egy művészeti előadásra – ezáltal összekapcsolva a tanult témákat a „nagybetűs élettel”.

A 21. századi pedagógustól egyre gyakrabban elvárják, hogy szabadidős foglalkozásokat is szervezzen – vagyis segítse a diákokat abban, hogy értelmesen, kulturáltan és hasznosan töltsék el a szabadidejüket. Mivel a modern pedagógus egyfajta mentorként is jelen van a diákok életében, egyik legfőbb feladata a személyes fejlődésük támogatása.

Például egy magyar nyelv és irodalom szakos tanár bátoríthatja tanítványait, hogy maguk is írjanak verseket, novellákat, vagy próbálkozzanak más műfajokkal. A tanév végén pedig szervezhet egy irodalmi felolvasóestet, amely során mindenki tanulhat a közös élményből, és a legjobb alkotókat akár egy jelképes ajándékkal is elismerheti.

Mint láthattuk, a 21. század pedagógusa egy nagyon sokoldalú és nagyon képzett személyiség kell legyen, de vannak olyan szempontok, amelyeket nem lehet elsajátítani a tanárképzésen. Ilyen például a pedagógus személyisége. Úgy vélem, hogy a tanár személyisége egy olyan eleme a tanár–diák kapcsolatnak, amely még a tantervnél is fontosabb, mivelhogy számos diák számolt be arról, hogy évek múltán már nem emlékezett arra, miket tanult fizikából, de arra, hogy a fizikatanár hogyan viszonyult hozzájuk, milyen hangja volt, hogyan kezelte a tantermi konfliktusokat, milyen volt az arcmimikája – nos, arra igen.

Fináczy Ernő a tanári tudás négy nagy dimenzióját különítette el: a szaktudást, vagyis a saját tantárgyának az ismeretét; a pedagógiai készségeket, vagyis az oktatási folyamat irányítását; az interperszonális készségeket, vagyis a másokkal való interakció és kommunikáció hatékony lebonyolítását; valamint a személyes tulajdonságokat, vagyis hogy nyitott, gyermekszerető, toleráns, elkötelezett, önfegyelemmel rendelkező és szociálisan érzékeny legyen a pedagógus.

A legtöbb kutatás hangsúlyozza, hogy kommunikációnk 90%-a nonverbális, és csak 10%-a verbális. Pontosan ezért van szükség arra, hogy a pedagógus odafigyeljen a testtartására a tanóra közben, mivelhogy ez is egy fontos eleme az oktatásnak. Bizonyos tanárok még a hangjuk tonalitásával is játszanak, hogy felélesszék az osztály időközben ellankadt figyelmét.

Az utóbbi időben egyre erősebben hallatszanak azok a hangok a médiában és a közösségi médiában, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy sok az inkompetens tanár a tanügyi rendszerben. Szerintem ez részben igaz, de a probléma ennél sokkal összetettebb. A legtöbb tanár ismerősöm arról panaszkodik, hogy túlságosan sok az adminisztratív munkája, emiatt pedig kevesebb ideje marad a tervezésre. Mások szerint a tanárképzéssel van a baj. Olyan vélemények is akadnak, amelyek szerint a gyerekek otthoni nevelésével van probléma, hiszen a pedagógus nem töltheti a tanórát azzal, hogy folyton fegyelmez, és alapvető illemszabályokra tanítja a gyerekeket.

Véleményem szerint ez egy nagyon komplex kérdés, amire nem adható egyértelmű válasz – csak annyi, hogy fórumok rendezése és a panaszok meghallgatása révén nyílhat lehetőség a fejlesztésre és a tanügyi rendszer jobbá tételére.

Kiemelt fotó: Etsy

Erni-Szakács Szilárd