Verity – Amikor a könyv lapjairól eltűnik a történet a mozivásznon
Colleen Hoover neve mára nemcsak a könyvesboltok polcairól, hanem a mozivászonról is ismerősen csenghet. Az elmúlt években több népszerű regényéből készült filmadaptáció, köztük az It Ends with Us és a Regretting You is. A sorhoz most a Verity csatlakozott, amelynek filmes változata ebben a hónapban került a mozikba. A filmet a nagyváradi Cinema Palace-ban is megtekinthetitek, a vetítésekről és a jegyekről pedig ide kattintva: https://www.cinemapalace.ro/checkout-event/234570/1/engleza tájékozódhattok.
De vajon érdemes előbb elolvasni a könyvet, mielőtt beülünk a moziba? Vagy jobban járunk, ha a történetet kizárólag a filmvásznon ismerjük meg? Erre a kérdésre kerestem a választ, amikor megnéztem a Verity filmadaptációját.
A Verity c. könyv egy pszichológiai thriller, amelynek középpontjában Lowen Ashleigh, egy visszahúzódó, kevésbé ismert írónő áll. Váratlanul különleges felkérést kap: neki kell befejeznie a sikeres írónő, Verity Crawford könyvsorozatát, miután Verity egy súlyos autóbaleset következtében képtelenné válik az írásra. Lowen a munka megkönnyítése érdekében beköltözik a Crawford család otthonába, ahol hamarosan kiderül, hogy a ház falai sokkal sötétebb titkokat rejtenek, mint azt elsőre gondolta volna.
A balesetben súlyos agysérülést szenvedett Verity mozgásában is korlátozott, férje, Jeremy pedig igyekszik egyben tartani a tragédiák sorozatát átélt családot.
A történet azonban akkor vesz igazán nyugtalanító fordulatot, amikor Lowen egy kéziratra bukkan, amelyben Verity saját életének legsötétebb részleteit tárja fel, többek között egyik gyermekének halálával kapcsolatos megdöbbentő gondolatait és tetteit is.
Mindeközben Lowen és Jeremy között egyre szorosabb kapcsolat alakul ki, amely tovább bonyolítja az amúgy sem egyszerű helyzetet.
A regény egyik legnagyobb erőssége éppen abban rejlik, hogy az olvasó egyetlen pillanatra sem lehet biztos abban, kinek hihet. Az igazság és a hazugság, az áldozat és az elkövető szerepe folyamatosan összemosódik, miközben a történet újabb és újabb kérdéseket vet fel. Hoover ügyesen adagolja az információkat, így az olvasó a szereplőkkel együtt próbálja megfejteni, mi is történik valójában a Crawford család otthonában.
Bevallom, nagy várakozásokkal ültem be a moziba. A Verity számomra egy logikusan felépített, fordulatokban gazdag, izgalmas regény volt, amelynek legnagyobb erénye a fokozatosan kibontakozó pszichológiai feszültség. Éppen ezért különösen kíváncsi voltam arra, hogyan sikerül mindezt a film nyelvére lefordítani. A szereposztással már a bemutató előtt is nagyrészt elégedett voltam, és természetesen azzal is tisztában voltam, hogy egy filmadaptáció sosem lehet a könyv tökéletes másolata. Ami az irodalomban néhány oldalon keresztül bontakozik ki, az a vásznon egészen más megoldásokat kívánhat. A belső monológokat, a szereplők gondolatait és a lassan felépülő bizonytalanságot nem lehet egyszerűen képkockákra cserélni. A változtatások tehát önmagukban egyáltalán nem jelentenek problémát. A kérdés sokkal inkább az, hogy az alkotók képesek-e megőrizni az eredeti történet lényegét, miközben önálló filmes élményt teremtenek.
Számomra azonban éppen ezen a ponton bukott el a Verity. A film ugyanis nem csupán részleteket hagyott el, hanem olyan cselekményszálakat is átalakított, amelyek a regény belső logikájának és a szereplők motivációinak megértéséhez elengedhetetlenek. Míg a könyvben az események fokozatosan, egymásból következve bontakoznak ki, addig a filmben több fordulat is előkészítetlennek, olykor kifejezetten következetlennek hatott.
A cikk további része spoilereket tartalmaz!!!
Az egyik legszembetűnőbb változtatás a Crawford család gyermekeinek történetét érinti. A regényben Veritynek három gyermeke van: két ikerlánya és egy kisebb fia. A kéziratból kirajzolódó anyakép korántsem hétköznapi, hiszen Verity kezdetben nehezen viszonyul gyermekeihez, később azonban az egyik lányához kötődni kezd. Amikor ő meghal, a másik ikertestvér iránt érzett gyűlölete még szélsőségesebbé válik. Ez a szál nem csupán a történet egyik legsokkolóbb eleme, hanem Verity személyiségének és feltételezett motivációinak megértésében is kulcsszerepet játszik. A film ezzel szemben három helyett csupán két gyermeket szerepeltet, amivel véleményem szerint éppen azt a lélektani összetettséget gyengíti, amely a regényt igazán nyugtalanítóvá teszi. Hiszen hogyan érthetnénk meg egy szereplő tetteinek súlyát, ha az azokhoz vezető érzelmi és történeti hátteret jelentősen leegyszerűsítik?
Hasonló problémát éreztem Verity halálának ábrázolásánál is. A filmben a nőt megfojtják, majd kövekkel a zsebében a tóba dobják, halálát pedig balesetnek próbálják beállítani. Ez a megoldás számomra nemcsak erőltetettnek, hanem kifejezetten logikátlannak is hatott. Nehéz ugyanis elképzelni, miként lehetne egy ilyen körülmények között bekövetkezett halálesetet hitelesen véletlen balesetként feltüntetni. A könyvben ez a jelenet egészen másként bontakozik ki, és bár ott sem hiányoznak a meghökkentő fordulatok, a történetvezetés mégis következetesebbnek érződik.
A legnagyobb gondom azonban nem is egy-egy konkrét változtatással volt, hanem azzal, hogy a film egészéből hiányzott az a fokozatosság, amely a regény egyik legfontosabb erénye. A könyv olvasása közben az ember szinte észrevétlenül merül el a Crawford család titkaiban, miközben minden új információ átértékelteti vele a korábban történteket. A filmben viszont több esemény túl gyorsan követi egymást, a szereplők közötti kapcsolatok és a döntéseik mögött meghúzódó indítékok pedig nem kapnak elegendő teret. Emiatt számomra a történetnek nem volt igazán kidolgozott eleje és vége, a köztes események pedig sokszor inkább egymás mellé helyezett jeleneteknek, mintsem egy gondosan felépített pszichológiai thriller részeinek tűntek.
Pedig a Verity esetében különösen fontos lenne a bizonytalanság fenntartása. A regény nem egyszerűen arra épít, hogy félelmet keltsen, hanem arra is, hogy folyamatosan megkérdőjelezze az olvasó ítélőképességét. Vajon Verity valóban az a szörnyeteg, akinek a kézirata alapján megismerjük? Mennyire bízhatunk Lowen értelmezésében? És vajon Jeremy tényleg az az
áldozat, akinek első pillantásra látszik? Ezek a kérdések adják a történet igazi erejét, és éppen ezért lett volna fontos, hogy a film ne csupán a cselekmény fordulatait, hanem a mögöttük meghúzódó pszichológiai játékot is megőrizze.
Mindezek ellenére van valami, amit egyértelműen a film javára írnék: a színészi játékot. A szereplőgárda véleményem szerint remekül teljesített, és a színészek a rendelkezésükre álló lehetőségekből a legtöbbet hozták ki. Éppen ezért különösen sajnálatos, hogy a színészi teljesítmény mögött nem állt egy ugyanilyen következetesen felépített forgatókönyv.
Felmerül tehát a kérdés, hogy mennyire igazságos egy filmadaptációt folyamatosan az alapjául szolgáló regényhez mérni. Hiszen a film önálló művészeti alkotás, saját eszköztárral és lehetőségekkel. Nem feltétlenül attól lesz jó egy adaptáció, hogy minden jelenetet pontosan úgy jelenít meg, ahogyan azt az író megálmodta. A Verity esetében azonban, a változtatások nem gazdagították, hanem inkább leegyszerűsítették a történetet, a kihagyott részletek pedig olyan hiányokat hagytak maguk után, amelyeket a látvány és a színészi játék sem tudott teljesen pótolni.
Így végül meglehetősen ellentmondásos érzésekkel távoztam a moziból. Egy olyan könyv adaptációját láttam, amelyben minden adott lett volna egy igazán emlékezetes pszichológiai thrillerhez: titkok, erkölcsi dilemmák, összetett karakterek és egy olyan történet, amely az utolsó utáni oldalig is képes bizonytalanságban tartani az olvasót. A film azonban számomra mindebből csak töredékeket tudott visszaadni.
Éppen ezért ezúttal szokatlan tanácsot adnék: válasszatok a kettő közül! Vagy olvassátok el a könyvet, és merüljetek el a történet aprólékosan felépített, nyugtalanító világában, vagy nézzétek meg a filmet anélkül, hogy előzetesen ismernétek a regényt. Úgy gondolom, önálló élményként talán mindkettő működhet, egymás mellé helyezve azonban a film hiányosságai túlságosan szembetűnővé válnak.
A képek forrása: Sorok között könyves blog, Port.hu
A szerző Csillag Viktória, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Többnyelvűség és multikulturalitás mesterszakának hallgatója