on writing

Miért kell mindig elérhetőnek lennem?

Az elérhetőség mára életünk egyik természetes részévé vált. Többféle formájáról is beszélhetünk, legyen szó párkapcsolati, érzelmi vagy akár online elérhetőségről. Én ez utóbbinak a mindennapjainkra gyakorolt hatásáról szeretném kifejteni a véleményemet. Még 10-11 éves koromban teljesen természetes volt számomra, hogy ha a barátaim szerettek volna elhívni valahová, akkor eljöttek hozzánk, és megkérdezték a szüleimtől, hogy elengednek-e. Ehhez nekik is meg kellett tenniük egy utat, és természetesen ez sokszor fordítva is így történt. Ma már ugyanezt egy egyszerű üzenetváltással is el lehet intézni. Hasonló volt a helyzet a munkával is: ha valaki dolgozott, akkor magától értetődő volt, hogy munka közben nem volt elérhető, és majd később, a munkanap végén lehetett vele beszélni. Ez a fajta természetes határvonal talán abban is segített, hogy önállóbbá váljunk, és megtanuljunk időt tölteni saját magunkkal anélkül, hogy folyamatosan szükségünk lett volna mások jelenlétére.

Ma viszont sokszor azon kapom magam, hogy nem kapcsolom ki az internetet, vagy nem állítom a telefonomat „Ne zavarjanak” üzemmódba, mert attól tartok, hogy lemaradok egy hívásról vagy egy fontosnak tűnő értesítésről. Pedig egyáltalán nem tartom egészségesnek, ha folyamatosan elérhetőek vagyunk. Olyan érzés lehet, mintha a nap huszonnégy órájában kapcsolatban kellene lennünk másokkal, miközben egyre kevesebb teret hagyunk magunknak az egyedüllétre és a saját gondolatainkra. Természetesen ezek elsősorban a saját tapasztalataim, és sokszor sajnálom, hogy erre nem jöttem rá hamarabb, hiszen rengeteg, készenléttel töltött órát megspórolhattam volna magamnak. Még most is keresem az egyensúlyt, és próbálom kialakítani azokat a szokásokat, amelyek számomra egészségesebbé teszik az online jelenlétet. A jövőben szeretnék nagyobb figyelmet fordítani arra, hogy ne az értesítéseim határozzák meg a figyelmemet, és ne érezzem azt, hogy minden pillanatban reagálnom kell valamire. Ennek egyik első lépése, hogy éjszakára mindig „Ne zavarjanak” üzemmódba állítom a telefonomat. Emellett időnként az internetkapcsolatot is kikapcsolom, így nem érkezik egyszerre rengeteg értesítés. Sok ezek közül valójában egyáltalán nem fontos, mégis könnyen eltereli a figyelmünket arról, amivel éppen foglalkozunk.

Természetesen az online elérhetőségnek rengeteg előnye is van. Jó dolog, hogy ma már nem kell órákat utaznunk ahhoz, hogy kapcsolatba lépjünk valakivel, és nem kell hónapokat várnunk egy levélre. Mégsem gondolom, hogy emiatt minden pillanatban és mindenki számára elérhetőnek kell lennünk. Olyan is előfordult már, hogy mindent megbeszéltünk online a barátnőmmel, és mire találkoztunk, alig maradt olyan téma, amit személyesen is átbeszélhettünk volna – bár az én esetemben ez szerencsére ritkán fordult elő. Néha éppen az ad értéket egy találkozásnak, hogy várnunk kell rá, és addig maradnak olyan történetek, gondolatok és élmények, amelyeket majd személyesen oszthatunk meg egymással. Egy üzenetváltás sok mindent átadhat, de nem tudja teljesen visszaadni a másik ember reakcióit, mimikáját vagy azt az érzést, amit az együtt töltött idő ad. Éppen ezért úgy gondolom, hogy az online világ kényelme mellett is fontos megtanulnunk határokat szabni. Nem, nem kell mindig elérhetőnek lennem. Igenis megengedhetem magamnak, hogy néha ne válaszoljak azonnal, kikapcsoljam az értesítéseket, és egyszerűen csak jelen legyek a saját életemben.


Kiemelt fénykép forrása: Pinterest

A szerző Csillag Viktória, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Többnyelvűség és multikulturalitás mesterképzésének hallgatója.