Unknown-2

Miben, vagyis hol rejlik a boldogság? – a tér archetípusai 2.

Kisgyerekként úgy gondoltam, hogy a lélek valami fehér színű, gömb alakú, képlékeny valami valahol a szív tájékán, amiben a boldogságot tartjuk. Úgy képzeltem, hogy amikor boldogok vagyunk, akkor a boldogságot beletesszük ebbe a gömbbe, mint valami zsákba, s így az nagyobb lesz. Hiszen úgy éreztem, hogy majd’ szétrepedek a jókedvtől! Ha pedig szomorúak vagyunk, akkor a boldogságot kivesszük belőle, így kisebb lesz a lélek. Olyan érzés volt ez, mintha a gömböt szorongatná valaki. (Volt is nekem fogalmam olyan kifejezésekről, hogy „kicsattan a boldogságtól” vagy „összeszorul a szíve”!)  Egy biztos: gyermeki (s talán gyermeteg) elképzelésem szerint a boldogság egy saját, általam gondozott, zárt helyen rejtezik. Hogy ki hol találja meg a boldogságot, az kizárólag tőle függ. Vagy talán mégsem? A mai részben erre keressük a választ! 

De milyen helyeken szoktuk keresni – és remélhetőleg megtalálni – a boldogságot? Milyen módon találjuk meg magunkat, a saját belső világunkat a körülöttünk lévő világban? Hogy mindez hogyan jelenik meg irodalmunkban, de hétköznapjainkban is, az az alábbiakban kiderül.

Ahogyan az előző részben, most is egy adott irányban fogunk elindulni. Ezúttal nem függőleges tengelyen mozdulunk el, hanem a közel-távol térviszonyok mentén. Ahogyan egy átlagos napon, elindulunk a házból, átmegyünk a kerten, majd utunk az erdőbe visz, mígnem eljutunk egy szigetre is.

A ház Tánczos Vilmos megfogalmazásában „az ember »magánparadicsoma«, intim hely, mindenki számára a »világ közepe«. (…) A ház a benne lakó személyiségének a megduplázódása, tehát a személyiség jelképe.” (Tánczos 2006, 204). (Ehhez hasonló jelentésben, a belső világ jelképeként szerepelhet a vár is, ahogyan azt Ady is írja A vár fehér asszonya című versében: „A lelkem ódon, babonás vár, / Mohos, gőgös és elhagyott”.) A ház és a személyiség szerves összefonódására látunk példát Móricz Zsigmond Sárarany című realista kisregényében. A főszereplő Turi Dani felesége, Erzsi lelki állapotát tükrözi a házuk belseje. Erzsi frusztrációja, a lelkében dúló harag párhuzamban áll a törött cserépedénnyel és az így létrejött rendetlenséggel: „Erzsi összeszorította a fogát, s felkapott egy jókora tejescsuprot. De a nagy cserépedény már régen repedt volt (…) Most izgatottságában elfeledkezett a csupor hibájáról, felkapta, s ahogy kifordult vele a szoba felé, az abban a pillanatban kirepült a ház közepére, s ezer darabra tört.” A regényben a ház rendetlensége azonban a házastársak rendezetlen szerelmi életét is jelképezi – nem csupán a tejescsupor, de a hűtlen férj és a folyamatosan zsörtölődő asszony házassága is darabokban. 

A kert szintén a belső világ, az intimitás és a szerelem jelképe. Népdalokban gyakran találkozunk vele mint a szerelem helyszíne, s mindig a lányhoz kapcsolódik. Kármán József Fanni hagyományai című szentimentalista naplóregényében Fanni lelki világát tükrözi a kert: amikor boldog, a virágos kertben érzi jól magát, majd a történet előrehaladtával, ahogyan a T-ai Józseffel szövődő szerelme szertefoszlik, s egyre inkább úrrá lesz rajta elhunyt édesanyja és fivére hiánya – a temetőkertben lel békére. A kert mint szerelemszimbólum és (többé-kevésbé) gondozott belső világ megjelenik Dzsúdló Virágok című számában: „Gondoznám a kertemet, vagy a kertedet/Amúgy pár virág már meghalt, mióta nem láttalak téged”.

Az erdő egyik értelmezés szerint szintén szerelemszimbólum, erotikus vonatkozású szimbólum. Ez két archetipikus képzetkörből jön létre: egyrészt az erdő zárt hely, intimitás és boldogságszimbólum, másfelől pedig növényi jellege miatt élet- és termékenységszimbólum. (Tánczos 2006, 197-198) Népdalokban a szerelem utáni vágyódást is jelképezheti, erre példa a vélhetően sokak által ismert népdal: „Erdő, erdő, erdő, Marosszéki kerek erdő, / Madár lakik benne, madár lakik tizenkettő. / Cukrot adnék annak a madárnak, / Dalolja ki nevét a babámnak. / Csárdás kisangyalom, érted fáj a szívem nagyon.”; de a Republic zenekar Erdő közepében című dalának egy részlete is: „Erdő közepében járok / Egyszer majd rád találok / Csillagom, vezess, / Én utánad megyek.”. (Az erdő más értelmezéseiről a sorozat későbbi részeiben is esik szó.)

A sziget – szerintem – az egyik legérdekesebb szimbólum. Egyszerre lehet a magányosság, de a boldogság szimbóluma is. Gyakran társítjuk a magánnyal, ha például a lakatlan sziget szókapcsolatra vagy Danie DeFoe Robinson Crusoejára gondolunk. A sziget azonban szintén zárt hely, hiszen nehezen megközelíthető – gyakran csak próbatételek árán –, így ugyancsak intimitást ad. A sziget olyan hely, ahol egyszerre összpontosul a boldogság és a halál, amelyek esetenként azonosak. Gyönyörűen példázza ezt Jókai Mór Az arany ember című romantikus regénye. Tímár Mihály a Senki szigetén találja meg az igazi boldogságot – Noémi szerelmét és a békés, pénz által nem háborgatott életet –, ami egészen utópisztikusan van bemutatva a regény zárlatában. Ezt azonban csak azután éri el, hogy számos próbát kiállt – illetve néhol elbukott – a szigeten kívüli világban, Komáromban. A halál és a boldogság szerves összefonódása rendkívül szemléletes a regényben: Mihály megrendezi saját halálát, majd elutazik a Duna egyik kis szigetére, ahol Noémivel és boldogan – vagyis Tímea és az egész kapitalista világnak megszűnik létezni és az arany ember lenni, és Senki lesz. A sziget mint szerelemszimbólum megjelenik Zorán A sziget című dalában is. A sziget itt az a belső világ, amit a szerelmesek együtt építenek. A dal felhívja a figyelmünket arra, hogy ha a kapcsolatra nem vigyázunk („Ha már a fákat nem neveljük / S a csónakunkat is eltüzeljük / Mire véssünk majd jelet / Hogy itt állt egykor a sziget”), akkor bizony tönkremegy, azaz „Olvad a sziget”.

Mindezek után tegyük fel újra magunknak a kérdést: Miben, vagyis hol rejlik a boldogság?



Ha szeretnél többet megtudni a témáról, olvasd el az alábbit:

Tánczos Vilmos 2006. Folklórszimbólumok. Kriza János Néprajzi Társaság. Kolozsvár. 195-212.


Kiemelt fénykép forrása: Pinterest

A szerző Szőlősi Bernadett-Katalin, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Többnyelvűség és multikulturalitás mesterszakának hallgatója.