image

„Nincs nagyobb zűrzavar, mint az egyszerű elme zűrzavara” – avagy hogyan váltak A nagy Gatsbyszereplői az önámítás rabjaivá

Százegy év telt el azóta, hogy 1925-ben megjelent F. Scott Fitzgerald klasszikus regénye, A nagy Gatsby. A művet kezdetben viszonylagos érdektelenség fogadta, ám az évtizedek során egyre több kritikai értelmezés és irodalomtudományi megközelítés emelte a 20. századi amerikai irodalom egyik meghatározó alkotásává. Ma már aligha vitatható, hogy a regény több mint egy évszázaddal megszületése után is érvényes kérdéseket fogalmaz meg az identitásról, a vágyról és az önámításról.

Miről is lehetne beszélni A nagy Gatsby kapcsán? Az amerikai álom szertefoszlásáról? A megszállott szerelemről? Arról a nőről, aki talán soha nem is szeretett mást önmagán kívül? Vagy arról, hogy ki tekinthető a történet valódi főszereplőjének? Ezek a kérdések azonban már számtalan értelmezés középpontjában álltak. Érdemesebb talán azt vizsgálni, ki a regény valódi antagonistája.

Fitzgerald műve az úgynevezett „elveszett generáció” tapasztalatát jeleníti meg. A Lost Generation írói az első világháborút követő társadalmi és lelki válságra kerestek választ. Olyan kérdésekre próbáltak reagálni, amelyeket a kor még nem tudott megfelelően megfogalmazni, hiszen a trauma fogalma sem rendelkezett azzal a pszichológiai jelentéssel, amelyet ma tulajdonítunk neki. Az egyén számára a feldolgozhatatlan veszteségek és kiüresedett értékek világában gyakran csak az elfojtás marad. A problémák a szőnyeg alá kerülnek, Fitzgerald világában pedig a fényűző partik, a jazz és a csillogás mögé rejtőznek.

Minden tűzijáték, minden zenével és alkohollal teli éjszaka mögött ott húzódik a szereplők kimondatlan fájdalma. Az alkohol nem csupán a szórakozás eszköze, hanem a valóság torzításának lehetősége is: segít elhinni, hogy az, ami már nincs jelen, még mindig elérhető.

A legnagyobb partikat Jay Gatsby rendezi, látszólag a társadalmi siker demonstrálásának céljából, valójában azonban egyetlen nő, Daisy Buchanan miatt. Gatsby éveken át építi fel vagyonát és társadalmi státuszát annak reményében, hogy visszaszerezheti egykori szerelmét. A probléma azonban nem pusztán az, hogy megszállottan ragaszkodik Daisyhez, hanem az, hogy valójában nem magába a nőbe szerelmes, hanem abba az idealizált képbe, amelyet róla alkotott.

Ez a jelenség a 21. század olvasója számára is ismerős lehet. A digitális kommunikáció és a közösségi média világában gyakran hisszük azt, hogy a képernyőn keresztül megismerhetjük a másikat. Külső benyomások, gondosan szerkesztett képek és idealizált önreprezentációk alapján alkotunk véleményt, miközben a valódi személyiség, az emberi közelség és a tapasztalat hiányzik. Az ember sokszor nem a másikba szeret bele, hanem abba a képbe, amelyet látni szeretne benne.

Daisy Gatsby számára az amerikai álom megtestesítője. Egy olyan cél, amelyet minden áron üldöz, miközben maga az álom soha nem létezett valóságos formában. A regény végén Daisy nem hívja fel Gatsbyt, és a temetésén sem jelenik meg. Az a jövőkép, amelyért Gatsby egész életében küzdött, végül illúziónak bizonyul.

Tom Buchanan alakja szintén a regény erkölcsi válságát testesíti meg. Házassága ellenére szeretőt tart, és folyamatosan megszegi azokat az erkölcsi normákat, amelyeket másoktól számon kér. Viselkedése ugyanakkor nem tekinthető egyedülállónak: a társadalmi elvárások, a státusz és a látszat fenntartása napjainkban is gyakran fontosabbnak bizonyul az őszinte emberi kapcsolatoknál.

A regény szereplői mind bűnösek valamilyen értelemben, de nem elsősorban egymással szemben, hanem önmagukkal szemben. Mindannyian egy-egy álmot, társadalmi szerepet vagy idealizált jövőképet kergetnek, miközben képtelenek szembenézni saját vágyaikkal és gyengeségeikkel. Gatsby nem hajlandó elfogadni, hogy Daisy csupán egy általa megteremtett illúzió. Daisy nem ismeri fel saját önzését. Tom a társadalmi elvárásoknak megfelelő életet választja az őszinteség helyett. Nick Carraway pedig csak későn érti meg, hogy a történet során mindvégig eszközként használták.

Visszatérve a cikk elején feltett kérdésre: ki A nagy Gatsby valódi főgonosza? Nem Tom, nem Daisy és nem is Gatsby. A regény legnagyobb ellenfele az önámítás. Fitzgerald szereplői saját magukat pusztítják el azzal, hogy képtelenek őszintén szembenézni önmagukkal. Talán éppen ezért maradt a mű több mint egy évszázad elteltével is aktuális: mert az ember hajlama arra, hogy illúziókat építsen, majd azok rabjává váljon, mit sem változott.



Kiemelt fénykép forrása: Pinterest

A szerző Csillag Viktória, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Magyar nyelv és irodalom – Angol nyelv és irodalom szakos hallgatója.