Nagy Szabina versei: Nem várok már; Apa
Nem várok már
Nem várok már – a csend beszél,
túl sok szó hullt a múlt elé.
A lépteid nyomát befedi
az idő, s nem marad semmi.
Nem fáj, csak úgy… elmúlt veled,
mint harmat száll a fű felett.
Nem kérdezem, miért, miért –
a szívem már máshogy ígér.
Voltál. Ennyi. Egy szép fejezet,
nem könyörgöm az emlékeknek.
A szél visz el, nem tartalak,
nem fonok újra álmokat.
És ha néha visszanéznél,
lásd, nincs már bennem semmi.
Nem harag, nem vágy, csak csend,
egy könnyű, tiszta végtelen.
Ha szeretnél, kérlek ne keress,
a béke jött el – nem te, nem ez.
Elengedlek. Nincs bennem harag.
Csak megtanultam: ki menni akar,
az menjen – és maradjak szabad.
Apa
Mit éreztél, mikor 2 éves gyermeked minden éjjel várt,
s te soha nem érkeztél?
Mit gondoltál, mikor a régi időkben csak úgy ott hagytál?
Oly sok kérdésem lenne feléd,
melyekre tudom, bő választ tőled nem kapnék.
Próbálom elfelejteni, s továbblépni a múlton,
de újra itt hagytál, s azt érzem, el kell bújnom.
El azok elől, kik apa mellett nőttek fel,
s el azok elől, kiknek az apai szeretetet kérni sem kell.
Szerettem volna, ha ott vagy,
és te is tudod, hogy a szívemben nem véletlenül volt fagy.
Tudom, hogy megbántad,
és ha tehetnéd, visszaforgatnád az idő kerekét,
csak mert én és anya is szívesen megtennénk.
Oly sok dologról maradtál le,
amiket elértem vagy megtanultam,
és ha felhozlak, mindenki azt mondja: hagyd a múltat.
Tudom, ami történt, az megtörtént,
de nem kellett volna így történnie,
mert lehettél volna az,
kinek életem hőseként néztem volna szemeibe.
Sajnos ezt nem mondhatom el rólad, mint más gyerek,
s ha látok egy gyermeket, ki apjával boldog,
a szívem s kezem megremeg.
Szeretném, ha újra előről kezdhetnénk.
Ha újra kezdődne az egész életem,
s te végig ott lennél mellettem.
Mellettem és anyukám mellett,
kinek annyi éjszakán át sírnia kellett.
Sírt, mert nem ezt érdemelte,
és sírt, amiért tudta,
gyermeke soha nem lesz apával az oldalán felnevelve.
Miattad még többet köszönhetek édesanyámnak,
ki ott volt, amikor te nem,
s ki először tudta a cigarettákat.
Fáj és bánt még mai napig a történtek,
de talán így kellett megíródnia
ennek a szomorú mesének.
Kiemelt fénykép forrása: Pinterest
A szerző Nagy Szabina, a nagyváradi Művészeti Líceum diákja.