702027549_17954233233134422_1211334487492286531_n

Bruno a színpadon – Visszatért a Summer Lake!

Több mint öt év kihagyás után újra megtelt élettel az érolaszi tó partja: visszatért a Summer Lake, az Érmellék egyik legismertebb bulisorozata, immáron a PIM Events szervezésében. És a szezonnyitó alapján úgy tűnik, sokan várták már ezt a pillanatot.

A május 16-i eseményen az eső, a sár és a hűvös idő sem tudta elvenni a fiatalok kedvét – több mint 650-en gyűltek össze, hogy újra átéljék azt a hangulatot, ami miatt a Summer Lake évekkel ezelőtt ennyire népszerű lett. Az estét Pető Brúnó fellépése indította be, majd Radar és Noven DJ gondoskodott arról, hogy hajnalig ne ürüljön ki a tánctér.

A Summer Lake sokak számára több volt egyszerű bulinál. Egy hely, ahol barátok találkoztak, új emberek ismerkedtek meg, és ahol egy estére mindenki ki tudott szakadni a hétköznapokból. Talán ezért is fogadták ekkora lelkesedéssel a visszatérését a Bihar megyei fiatalok.

A szervezők célja, hogy megfizethető áron biztosítsanak teljes élményt a résztvevőknek: a helyszínen nemcsak zene és fellépők várják a bulizókat, hanem étel- és italválaszték is. A rendezvény szabadtéri, de az időjárás sem szabhat határt a szórakozásnak – ezt a hétvége is bizonyította, hiszen a nagy sátor védelmet nyújtott az eső ellen.

A fellépők neveit egyelőre nem szerették volna elárulni, de annyit megtudtunk: „nagyszabású magyar előadókra számíthatunk” a következő eseményeken is.Egyetemistaként különösen jó érzés volt látni, hogy ennyi fiatal újra együtt tudott kikapcsolódni egy olyan időszakban, amikor minden a vizsgákról, beadandókról és a közelgő államvizsgákról szól. Kicsit olyan volt, mintha a nyár először most kopogtatott volna be.

És ha a kezdésből lehet következtetni, akkor az érolaszi tó partján még sok emlékezetes este vár ránk a következő hónapokban.

Ha te sem akarsz lemaradni a következő bulikról és bejelentésekről, érdemes követni a Summer Lake közösségi oldalait: Facebook és Instagram


Kiemelt fénykép forrása: PiM Facebook oldala

A szerző Csillag Viktória, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem egyik hallgatója.