Kotlár Dominik: Sikoly c. verse

Üvöltök, mint egy állat,
magam tartom a legnagyobb hibának,
a világ bújának, bajának –
gondja lettem  a valóságnak.

Próbálok én felnőni,
koromhoz hűen komoly maradni.
Örökké csak előre menni,
s a nyomás alatt nem összetörni.

Elmondom hát e sorokban:
törött vagyok, hiába óvnak,.
mindig tökéletesnek gondoltak,
mikor még gyermeküknek hívtak.

Próbáltak lekötözni
láncokkal, rabszolgaként,
hangomat elnémítani:
hogy sikolyom halk maradjon.

Sikolyom a bánat taván
keserédes nevetésként rezonál.
Szembenézek a halállal,
a bizonyos utolsó órával.

Nevetek a tónak alján,
elveszett tudatom az elmém határán.
Nevetek és sírok a világ átkán,
egy utas vagyok a Remény bárkán.

A szerző Kotlár Dominik, a margittai Horváth János Elméleti Líceum diákja.