I. Miksa mexikói császár

Ferdinánd Miksa Habsburg–Lotaringiai főherceg volt a II. Mexikói Császárság egyetlen uralkodója 1863 és 1867 között. De hogyan kerülhetett egy osztrák főherceg Mexikó trónjára? Most kiderül!

Élete – még a császárság előtt

Habsburg–Lotaringiai Ferdinánd Miksa Mária 1832. július 6-án látta meg a napvilágot a schönbrunni kastélyban, a császári rezidenciában. Édesapja Ferenc Károly főherceg, édesanyja Zsófia Friderika bajor hercegnő volt. Ő volt a család második gyermeke, bátyja, Ferenc József, később osztrák császár és magyar király lett.

A fiatal Miksa művelt és tájékozott ifjú volt. Több tudományág érdekelte, leginkább a botanika ragadta meg a fantáziáját, de vonzotta a tenger és a hajózás világa is. A császári-királyi hadiflotta Novara nevű hajójának fedélzetén sokat utazott a tengereken, még Brazíliába is eljutott. 1850-ben eljegyezte I. Péter korábbi brazil császár leányát, Mária Amáliát, aki azonban 1853-ban tüdőbajban elhunyt. Miksa mély gyászba borult. 1857-ben újra megházasodott: feleségül vette Sarolta belga királyi hercegnőt.

1854-ben bátyja nevezte ki a Császári-Királyi Hadiflotta főparancsnokává. E tisztségben Miksa megújította a flottát, valamint megalapította és kiépíttette a trieszti hadikikötőt, amely a későbbi porosz–osztrák–olasz háborúban kulcsfontosságú helynek bizonyult: innen indult ki az osztrák hadak győzelme.

Mexikó helyzete

A mexikói polgári forradalom eredményeként az ország köztársasággá alakult. A forradalmi kormánynak azonban akadtak ellenfelei, például az egyház és a nagybirtokosok, akik ellenforradalmi szervezkedésekbe kezdtek. Erre figyelt fel az akkori francia császár, III. Napóleon. Már régóta francia érdek volt, hogy Mexikó francia befolyás alá kerüljön, hiszen ezzel Franciaországot az amerikai kontinensen is befolyásossá akarta tenni. Emellett III. Napóleon a Francia Császárság megrendült helyzetét külpolitikai sikerrel kívánta kompenzálni.

A francia császárság nagy számú csapatot küldött Mexikóba, akik a kormánypárti erők ellen harcoltak, és a monarchikus államforma bevezetését szorgalmazták. A kormányellenes erők, kiegészülve a francia csapatokkal Élie-Frédéric Forey tábornok vezetésével, az ország nagy részét megszerezték, beleértve a fővárost, Mexikóvárost is. A megszállt területeken népszavazást tartottak, amelyen megszavazták a monarchikus államformát, majd a royalisták felajánlották a koronát Ferdinánd Miksa főhercegnek. Ebben szerepet játszott a Habsburg-monarchia tekintélye, valamint a francia–osztrák szövetség is.

Miksa elfogadta a felkérést, és így a népszavazásra hivatkozva 1864. április 10-én I. Miksa (spanyolul: Emperador Maximiliano I de México) néven Mexikó császárává kiáltották ki.

1864-ben Miksa lemondott minden esetleges osztrák trónutódlási igényéről.

Az újdonsült uralkodó feleségével május 28-án szállt partra Veracruzban, ahol ünneplő tömeg fogadta őket. A régi azték uralkodók nyaralója lett rezidenciájuk. Miksával együtt fegyveres erők is érkeztek Mexikóba: szám szerint 6800 osztrák, 1000 magyar és 500 lengyel önkéntes katona. A harcokban körülbelül 170 magyar katona esett el, többnyire kisebb hadműveletek során.

Nem sokkal később Miksának azonban rá kellett jönnie, hogy csupán báb, és a valós támogatottsága sokkal csekélyebb volt annál, mint amiben reménykedett. Miksa azt hitte, hogy Mexikót modern, európai típusú állammá alakíthatja, ezért is fogadta el a koronát, amelyet a családja sem támogatott. Azonban szembe kellett néznie azzal, hogy az ország korábbi elnöke, Benito Juárez sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett, mint ő, a franciákat pedig a mexikóiak többsége nem kívánatos betolakodóknak tekintette.

Miksa több diplomáciai lépéssel próbálta növelni népszerűségét: örökbefogadta az egykori mexikói császár, I. Ágoston unokáit; birodalmi marsallá nevezte ki az ország korábbi diktátorát, Antonio López de Santa Annát; valamint földreformot vezetett be, és szavazati jogot adott a föld nélküli parasztoknak is. Ezek a rendelkezések azonban nagyrészt Benito Juárez korábbi, száműzetése előtt hozott intézkedéseit másolták.

III. Napóleon közben nem törődött különösebben Mexikó felvirágoztatásával: az országot csupán gyarmatnak tekintette. Nem foglalkozott katonái kegyetlenkedéseivel sem, amelyekért végül Miksát tették felelőssé.

Az utolsó nagy politikai hibája az volt, amikor kegyelmet ajánlott Benito Juáreznek, amennyiben az felesküszik a koronára. Juárez azonban ezt határozottan elutasította. Miksa ekkor elrendelte Juárez elfogott híveinek kivégzését, amivel végleg maga ellen fordította a köztársasági kormány híveit, akik ezután még elszántabban álltak ellen.

A bukás

Az amerikai polgárháború lezárultával az intervencióellenes Egyesült Államok fegyverekkel kezdte támogatni a köztársasági oldalt, sőt, akadtak önkéntesek is, akik harcolni mentek a franciák ellen.

1866-ban a francia csapatok kénytelenek voltak elhagyni Mexikót. Miksa azonban maradt, elutasítva III. Napóleon ajánlatát, hogy a francia erőkkel együtt térjen vissza Európába. Ekkorra már mindenki tisztában volt vele – kivéve Miksát –, hogy császárságának napjai meg vannak számlálva. Felesége, Sarolta, még Európába is elutazott, hogy III. Napóleontól és IX. Piusz pápától segítséget kérjen férjének. A francia császár azonban tudta, hogy újabb csapatok küldése az Egyesült Államok komoly ellenlépéseit váltaná ki, a pápától pedig szintén nem érkezett támogatás.

A hatalmat megszerző köztársaságiak 1867. május 14-én megfosztották trónjától Miksát, aki maradék híveivel és osztrák katonáival Querétaro erődjébe menekült. A hetekig tartó ostrom után, árulás következtében, elfogták. Hadbíróság elé állították, és hazaárulás vádjával halálra ítélték.

Számos neves személyiség – köztük Victor Hugo és Giuseppe Garibaldi – próbált közbenjárni a halálos ítélet ellen, ám Juárez példát akart statuálni: Mexikót nem irányíthatja idegen hatalom.

1867. június 19-én Querétaro közelében, Tres Campanasnál Miksát két tábornokával együtt a kivégzőosztag elé állították, és agyonlőtték.

A legenda

Rolando Deneke Salvatori építész egy merész elméletet állított fel, miszerint Miksa császárt valójában nem végezték ki 1867-ben, hanem vaktölténnyel lőtték meg, és túlélte. Az elmélet szerint Miksa szabadkőműves volt, akárcsak Benito Juárez, ami megmagyarázhatja, miért kaphatott kegyelmet. A hivatalosan Bécsbe szállított holttestet a Habsburg család tagjai nem ismerték fel, Deneke szerint azért, mert egy másik, eltorzított testet helyeztek a koporsóba.

A teória szerint Miksa San Salvadorba menekült, és Justo Armas néven élt tovább. 1916-ban az osztrák–magyar diplomaták megpróbálták visszahívni a trónra, de sikertelenül. Armas 1936-ban halt meg, állítólag 104 évesen, és halála előtt bevallotta titkát a püspöknek. Testét később exhumálták, és genetikai vizsgálatoknak vetették alá Habsburg Ottó engedélyével. A kutatás szerint Armas biztosan a Habsburg család tagja volt, és a legenda különféle változatai szerint akár Miksa, Rudolf vagy János Szalvátor főherceg is lehetett.

Habsburg Miksa, Mexikó utolsó császára, a történelem egyik legkülönösebb alakja volt. Nemes férfi, akit az imperializmus erői emeltek trónra, és ugyanők sodortak a vesztőhelyre. Papíron egy ország uralkodója volt, a valóságban csupán báb egy nagyhatalmi játszmában. Ám ő nem menekült el, nem hagyta cserben alattvalóit: életével fizetett a korona illúziójáért. Halálában több lett puszta bábnál – legendává vált, aki idegen földön, idegen nép császáraként, mégis uralkodóhoz méltóan halt meg.

Kiemelt fotó: Getty Images

Gergely Ádám,
Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnzáium,
8. osztály